A középső gyerek

A középsők kétségtelenül különleges helyzetben vannak. Az elsőszülöttet megérkezésétől fogva, sőt már az előtt is kitüntetett szeretettel veszik körül a szülők, rokonok. Minden lépését figyelik, óvják a széltől is, meghatározott nevelési elvek szerint igazgatják útját, és nagyon büszkék, ha valami újra képes.

A második gyereknél a szülők már lazábbak, magabiztosabbak. Tudják, hogy a kicsi nem fog éhen halni, ha nem az előírásoknak megfelelően eszik, nem hagynak ott csapot-papot, ha sírva fakad, nem avatkoznak bele annyira fejlődési ritmusába. Ez a csoda már nem olyan nagy csoda. Persze nagyon szeretik, sokat foglalkoznak vele, de közben a nagynak is meg kell adni, ami jár. Az elsőszülött továbbra is a középpontban marad, hiszen már gyönyörűen rajzol, verseket mond, nemsokára iskolás lesz, büszke rá mindenki. Ám egyszer csak megszületik a legkisebb.

A mama most már minden szorongás nélkül babázik. Egyáltalán nem sietteti a kicsi fejlődését, sőt, élvezi ezt a – talán utolsó – lehetőséget. A középső helyzete ekkor kissé bizonytalanná válik. Elvesztette a legkisebb gyereknek járó előnyöket, de nem élvezi az elsőszülött előjogait sem. Mivel eddig sem csak ő birtokolta szülei szeretetét, figyelmét, a középső legtöbbször megtanul egyedül játszani, vissza tud húzódni a saját világába, és nem is érzi így rosszul magát.

Nem akar mindig a környezet elvárásaihoz alkalmazkodni, nem aggódik folyton amiatt, hogy megfelel-e a felnőttek igényeinek. Ugyanakkor számos helyzetben hátrányban érzi magát: testvére kinőtt ruháiban jár, testvérétől örökölt játékokkal játszik, az óvodában, iskolában a Nagy kisöccseként, kishúgaként tartják számon.

A középső sokszor nem is tudja biztosan, minek is kéne megfelelnie, hiszen ő se nem kicsi, se nem nagy… Ő olyan – másmilyen. És, bár látszólag nagyon jól eléldegél ott a háttérben, leghőbb vágya, hogy ugyanolyan büszkék legyenek rá, mint a nagyra, és úgy szeretgessék, mint a kicsit. Ennek érdekében meglepő teljesítményekre képes, olyan dolgokat tanul meg, amilyeneket életkor szerint a nagy testvértől lehetne elvárni, vagy más módszerrel hívja föl magára a figyelmet.

Teljesült jóslatok

Mivel keményen meg kell dolgoznia azért, hogy “gyerekszámba” vegyék, nem ritka, hogy néha nemtelen eszközökkel sikerül célt érnie: alvászavar, dadogás, hiszti, bepisilés, agresszió, cirkusz az evés körül, és még sokáig sorolhatnám, mi minden alkalmas arra, hogy segítségével legalább kis időre a figyelem középpontjába kerüljön.

De álljunk meg egy pillanatra! A fent leírt “tünetek” minden csemete viselkedési palettáján helyet kaphatnak, nem kell ahhoz középsőnek lenni, hogy végül az ember a gyerekpszichológus várójában kössön ki. A közhiedelemmel ellentétben a rendelőket nem árasztják el a középső gyerekek, nincs eleve elrendeltetve, hogy nekik lesz tele intővel az ellenőrzőjük, és ők alkotják majd a galerik kemény magját.

A középső gyerek ügyesen alkalmazkodhat a helyzethez, megtalálhatja a visszahúzódás módjait és a figyelemfelkeltés olyan eszközeit, amelyekkel nem okoz állandó problémát a családban. Csak akkor alakul ki komoly viselkedészavar, ha a gyerek adottságai, temperamentuma és a testvérek, szülők hozzáállása kedvezőtlenül egészíti ki egymást. Ebben nagy szerepet játszhat, ha a szülők eleve azt hallják, hogy a középsővel mindig baj van, és a kicsi megszületése pillanatától gyanakvással figyelik a másodszülött minden lépését.

A legjobb lenne minden gyereket születésétől fogva úgy kezelni, mint egy titokzatos meglepetést, és napról napra, évről évre kíváncsian és szeretettel figyelni, vajon mi lesz belőle. Ebben az esetben biztosan nem csalódunk, és nem kényszerítünk rá semmit, ami nem a sajátja. Ezt a gyerek biztosan meghálálja.