A történetek segítségével a pszichikum megtanulja a jó és a rossz megkülönböztetését, a jóval való azonosulást. De biztos, hogy a mai, főként rajzfilmen látható mese segíti a gyereket?
Ahhoz, hogy a gyermek megbirkózhasson saját tudattalanjának tartalmával, meg kell értenie, mi megy végbe tudatos énjében. Ez az út azonban nem a racionális megértés ösvénye. Az ábrándok, a vágyak megteremtése, a félelem és a katarzis átélése, a kitalált történetfoszlányok ismételgetése és átrendezése nagyszerű lehetőség, hogy a gyermek föloldhassa a tudattalanban vibráló feszültségeket.
Juliska életre kél
Nagyon sokáig a mesékkel a gyermekek hallás révén ismerkedtek meg. Később – a nyomtatás elterjedésével – már olvashatták is a lélekemelő történeteket. Az illusztrációk növelték a leírt szó erejét. Azután jött a filmezés, és életre keltek a figurák. Megelevenedett Jancsi és Juliska, Piroska, a rendíthetetlen ólomkatona és megannyi varázslatos figura. Új világ volt ez már, a szó átvitt értelmében is.
Majd berobbant az életünkbe a tévé, és ontani kezdte az animációs filmeket. Disney álma összefonódott a gyerekekével, akik gyönyörűen rajzolt, magas szinten animált figurák megrendítő történeteit láthatták élni a képernyőn. Az animációs filmgyártás hatalmas, jövedelmező iparággá fejlődött a nyugati világban, s a klasszikus mesék földolgozásán túl úgynevezett modern történeteket kezdtek ontani magukból a stúdiók.
A jól komponált, tökéletesen fölépített mesék mellett megjelentek azok a sztorik, amelyek lassacskán elszakadtak a régi hagyományoktól, s egyre közeledtek a képregények, illetve a felnőtteknek szóló akciófilmek témáihoz.
Paradox módon azonban az új keletű történetek egy része a hagyományos mesénél sokkal meseszerűbb, mert az örök testi élet illúzióját sugallja. A szereplőnek számtalan élete van, ezért nem is halhat meg, mint ahogy a való életben “szokás”. Rengeteg történet éppen arról a rémületesen változatos kísérletsorozatról szól, amivel a szereplők egymást próbálják (mindhiába) megsemmisíteni.
A különleges képességgel végrehajtott, slamposan dramatizált jeleneteket a technika ráadásul tökéletesen tálalja (hang- és fényeffektusok, sűrű vágások). A cél még a pozitívnak ítélhető szereplők kezében is szentesíti az eszközt, így elmosódik az éles határ a fehér és a fekete mágia között, ami egy igazi mesében soha nem fordulhatna elő.
Elmosódott határok
Igazságtalanok lennénk, ha azt állítanánk: manapság nem készülnek szép és értékes emberi tulajdonságokat bemutató animációs filmek, amelyek egy része modern történetet mutat be, a mese formai követelményeit szem előtt tartva. Készülnek, de sajnos vadászni kell rájuk. A kulturális sorompók fölemelkedése azzal járt, hogy a képernyőt elözönlötték azok a filmek, amelyek – a fizikai erőszak bemutatása mellett – nem nélkülözik a verbális agressziót, sőt a kifejezetten obszcén szövegeket sem. És sajnos az sem jelentett megoldást, hogy az egyik, rendkívül erőszakos, lélekromboló sorozat már nem látható nálunk.
A gyermekeknek ugyanis volt elég idejük, hogy megtudják: miként szelídült a kezdetben rossz jellemű Ifjú Sátán(!) nevű figura végül pozitív alakká (a neve mégis megmaradt), és attól kezdve hogyan segített azokon, akiknek benne volt reményük. A kontrollálatlan piac jó terep, mert egyetlen gyermek sem kapcsolja ki a tévét, mondván: az agresszív rajzfilm sérti az emberi méltóságát, a trágár szöveg bántja a fülét, és a primer erőszak károsan befolyásolja a személyiségfejlődését.
Pannóniában
A gyerek tehát ott ül a képernyő előtt, és rossz esetben szorong, fél. “Jó” esetben megbotránkozik, ha olyan szavakat hall, olyasmit lát, amitől mindig megkímélik a szülei. De az is lehet, hogy édes a tiltott gyümölcs, és a lurkó szomjasan inni kezdi a sületlen szöveget. A közelmúltban az Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat konferenciát rendezett, A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra címmel. A jelenlévő szakértők között volt Richly Zsolt rajzfilmrendező, Balázs Béla-díjas, érdemes művész. Nevéhez fűződik a Kíváncsi Fáncsi és a Kockásfülű nyúl sorozat, illetve a Háry János rajzfilm – hogy csak néhányat említsünk.
A művész több évtizede a Pannónia Filmstúdió munkatársa. A szellemi műhely valaha rengeteg nívós, gyönyörű rajzfilmet készített, akárcsak a régió hasonló stúdiói.
– Kelet-Európában – mondja Richly Zsolt – korábban nagyon komoly animációs munka folyt. Olyan iskola volt ez, amely színvonalában bátran fölvehette a versenyt a nagy nyugati stúdiókkal. Azonos szellem uralta a régió műhelyeit, ezért számos, a többiekével azonos aurájú filmet készítettünk. A filmek mindig apró kalandokat mutattak be, amelyeken keresztül nemes érzelmek nyilvánultak meg, örök emberi eszmék jutottak kifejezésre.
A filmjeink éppen ezért mindig nevelő célzattal készültek, bár ügyeltünk, hogy ez ne direkt módon öltsön testet. Sajnos ma már sokkal szűkösebbek a lehetőségeink, hiszen a színvonalas gyártás egyrészt nagyon drága, másrészt a világcégek eluralták a képernyőt. Most se pénz, se posztó, mert amit a gyerekeink, unokáink a különféle nyitott csatornákon néznek, azt én nem nevezem lelket formáló szórakoztatásnak.
Mi soha nem gyártottunk erőszakos filmeket, amelyekben a szereplők egymás életére törnek, s mindezt ráadásul öncélúan és cinikusan teszik. Azt sem engedtük meg magunknak, vagyis a figuráinknak, hogy a hecc kedvéért gúnyolják, csúfolják egymást. Az efféle filmsorozatok ma nagyon divatosak, szinte végtelenítve készülnek, de szerintem immorális üzenetet hordoznak. Természetesen nem Disneyékre gondolok, mert az ő filmjeik jók, és érzékelhetően európai forrásokból táplálkoznak. Azokról az elsősorban távol-keleti alkotóműhelyekről beszélek, amelyek részben amerikai megrendelésre, bérmunkában ontják a filmeket.
Égből jöttek
– A rajzfilmcsatornán látható filmek nagyon alacsony gyártási költséggel készülnek. Nem véletlen, hogy például a japán hősök mindig az égből jönnek, és repülve közlekednek. Ez technikailag is könnyű, mert nem kell a figura mozgását részletesen kidolgozni, megrajzolni. A hős kinyújtja a karját, fölszáll, és az előre elkészített hátteret egyszerűen elhúzzák mögötte. A szereplő minduntalan közlekedik tehát, és így hamar megvan a film. Olcsó, gyors megoldás ez, de nekem más fogalmaim vannak a rajzfilmről technikai szempontból is. A csatorna ilyen filmekből készült konzervet sugároz. A csomagban nincs egyetlen élő ember, élő műsor sem. Mostanság elterjedt divat a régi figurák újjáélesztése, egész estés fölhígítása is, ami már csak halovány utánzata a réginek.
Mindent a szemnek
Richly Zsolt egyetért a konferencia többi résztvevőjével abban, hogy a képernyő azért veszélyes, mert mindenkinek mindent megmutat.
– Legfőbb baj, hogy ezeket a jeleneteket a legkisebb tévénézők is láthatják. Pedig a tévé előnye abban rejlik, hogy egy adott műsorhoz jól kiválaszthatja a korosztályt. Ehelyett azonban a délelőtti, délutáni műsoridőben is mindent sugároz, önmérséklet nélkül. A nem igazán kicsiknek, vagy egyenesen a felnőtteknek való animációs filmek sugárzása nappal azt a kockázatot rejti, hogy egyre fiatalabb korosztályokat kínál meg a nagyobbaknak szóló információkkal.
A gyerek persze valóságnak fogja föl a tévét. Ha azt látja, hogy Jerryt palacsintává lapította Tom, de az egérnek nem lett semmi baja, ő is megpróbálja ugyanezt a kistestvérével. Erre a környezetemben is volt már több példa. Ha a rajzfilmben az életnek nincs értéke, hiába mutatom a gyereknek a valódi háborúról szóló híradást, mert lassan immúnissá válik az igazi emberi szenvedés iránt.
Tanulja használni!
A szakemberek fontosnak tartják, hogy a gyermekek és a fiatalok időben megtanulják az elektronikus médiumok használatát, vagyis hogy mit, mikor és miért kell (vagy nem kell) nézni. Ennek megvalósuláshoz keresik az utakat. Ugyanakkor azt is szorgalmazzák, hogy jöjjön létre olyan alap, amely a hazai filmek előállítását támogathatja.
– Franciaországban nem szűnt meg a nemzeti animációs filmgyártás, mert ők védik a saját gyerekeiket, a saját mundér becsületét. Sajnos a kelet-európai stúdiók nagy részét szőröstül-bőröstül bekebelezték a tengerentúli cégek. Néhány évvel ezelőtt alakult egy szervezet Belgiumban, amely az európai film védelmét tűzte ki.
Mindig három-három országnak kellett összefognia ahhoz, hogy a filmek elkészítéséhez pénzt kaphasson. Mi is ott voltunk a három között, mégis elestünk a lehetőségtől, mert nem fizettük be a tagdíjat, és a médiatörvényt nem igazítottuk az európai normákhoz. Hát ennyi. De azért bízom abban, hogy a magyar rajzfilm visszanyeri hajdani méltóságát. Ahogy figyelem, a filmgyártás lassan megint a líraibb történeteket kezdi fölkarolni. Ám nincs időnk megvárni, amíg a távol-keleti műhelyekből ismét emberközeli filmek jönnek. Ismerve a saját szellemi kapacitásunkat, a filmes múltunkat, a tehetséget, ennek nem is lenne értelme.
Lektorálta: Tauzin Tibor Miklós
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Anyák Lapja
Kapcsolódó cikkek
