Kisgyerek

A reklámok hatására többet nassolnak az ovisok

Egy friss kutatás szerint azoknak az óvodásoknak a körében, akik rendszeresen nézik a Szezám utca című sorozatot és így az azt megszakító reklámokat is, megnőtt az ott hirdetett sós rágcsálni valók fogyasztása.
2016. November 24.

Mindez arra enged következtetni, hogy a kicsiket még nagyon könnyű befolyásolni a reklámok által, így igen nagy a felelőssége annak, hogy miket népszerűsítenek számukra a tévében.

Amint arról Jennifer Edmond, a Dartmouth College munkatársa beszámolt, az amerikai gyerekek körében továbbra is nagy veszélyt fog jelenteni az elhízás, amennyiben mindenféle tápanyagban szegény, hizlaló terméket reklámoznak számukra, hiszen legtöbbjük naponta több mint három órát tölt a tévé előtt, és ezalatt évről évre egyre több reklámot látnak.

A Pediatrics című lapban közzétett vizsgálat során Edmond és csapata hatvan 2-5 év közötti New Hampshire-i kisgyermeket kísért figyelemmel, miközben a Szezám utca egyik negyedórás epizódját nézték a tévében. Az óvodások a műsor előtt kaptak némi laktató nassolni valót – így nem éhesen ültek le a mese elé -, és a sorozat nézése közben is korlátlan mennyiségben fogyaszthattak. Ezután egy részüknek ételreklámok nélkül vetítették le a mesét, másik részüknek pedig a sós rágcsálni valót hirdető reklámblokkal együtt, és amint az várható volt, utóbbiak 29,5 kilokalóriával többet fogyasztottak az eléjük tett ételből, mint a többiek.

Dr. Allison Stakovsky gyermekgyógyász szerint mindenképp fontos lenne elérni, hogy a gyerekek egy óránál többet ne töltsenek naponta képernyő előtt, az étkezés idejére pedig függesszék fel a tévézést. Az ideális az lenne, ha a család együtt enne, ebben pedig leginkább a szülők felelőssége jelentős.

Forrás: Medipress