Ha megértjük, jobban segíthetjük
Az egyéni ember
A személyiség fogalmának jelentését sokan próbálták már tisztázni, de mivel egy bonyolult jelenségről van szó, ez sokféle meghatározást szült. Annyi bizonyos, hogy mindannyian ösztönösen tudjuk, hogy mit jelent ez a hétköznapokban.
Egy ember személyiségének eszerint két fontos jegye van. Egyrészt, viszonylag állandó, vagyis ugyanaz az ember hasonlóan viselkedik a különböző helyzetekben. Másrészt, az emberek, személyiségük tekintetében eltérnek egymástól, vagyis minden ember valamiképp különbözik. Ezeket az egyéni eltéréseket az emberek különböző tapasztalata hozza létre, amiben különösen kiemelt szerepe van a gyermekkornak.
Gyermek-temperamentumok
Elsőként talán az a kérdés merülhet fel egy szülőben, hogy gyermeke személyisége vajon csak a környezet hatására formálódik, vagy vannak olyan személyiségjegyek, amiket gyermeke tőle örökölt? Vannak arra utaló jelek, miszerint egy gyermek bizonyos személyiségvonásokat már születésétől fogva hordoz, és ezek a későbbiekben sem szűnnek meg. Ezek olyan általános jellemzők, melyek közül három valóban tartós.
Az aktivitás szintje, vagyis hogy az adott gyermek mennyit mozog, játszik, illetve mennyi időt tölt passzívan. A barátságosság mértéke, vagyis hogy a kisgyermek mennyire nyitott, milyen könnyen ismerkedik új emberekkel, helyzetekkel. És végül az érzelmek mintázata, vagyis hogy a kicsi kiegyensúlyozott-e, avagy szorongó. Ezek, úgy tűnik, velünk született adottságok, és létrehozzák a csecsemők közti első különbségeket.
Így beszélhetünk könnyű, lassan felmelegedő és nehéz babákról aszerint, hogy milyen gyorsan képesek alkalmazkodni környezetükhöz. A fenti vonások minden embernél másként jutnak kifejezésre, a temperamentumbeli jellegzetességek tehát nem határozzák meg közvetlenül egy ember személyiségét. Gyakori példája ennek, hogy egy társas helyzetekben kevésbé bátor kisgyermek felnőttként szinte beleveti magát a társasági életbe, hogy félszegségét legyőzze.
Gyermek és szülő kapcsolatának szerepe
A velünk született tényezőkön túl a gyermek személyiségének formálásában legnagyobb hatása a szülőknek van. Ez a felismerés vezetett el ahhoz, hogy a kisgyermekkori személyiség fejlődésének egyes állomásait részletesen leírják különböző szerzők. Ezek közül talán Margaret Mahler rendszeréből világlik ki leginkább az egyéniség kialakulásának menete.
Mahler szerint a pszichológiai értelemben vett születés az egyéniség kialakulásával esik egybe, ami nagyjából kétéves korra tehető. Véleménye szerint az első két hónapban a baba a külvilágra még nem nyitott. Ez akkor változik meg, amikor a baba először mosolyodik el édesanyja meglátásakor. Tíz hónapos koráig a csecsemő egyre fokozottabban fordul a külvilág felé, amiben központi helyet kap az édesanyával való kapcsolat, az érintések, a mosolygás és a kommunikáció.
Nagyjából tíz hónapos korától a gyermek már egyre önállóbban mozog, a járást is megtanulja, és boldogan fedezi fel, hogy mi mindent képes egyedül is megtenni. Személyisége magját így nem csak az önállóság egyre erősödő érzése alakítja, hanem annak a tudata is, hogy képes hatni a külvilágra: oda tud menni, ahova szeretne, képes azzal játszani, amivel szeretne, de magához tudja szólítani a szülőket, ha azt akarja.
Másfél éves kora körül a kisgyermek belátja azt, hogy egyedül mégsem képes akármit megtenni, de a szülővel való korábbi nagyon szoros viszonyt sem óhajtja többé, hiszen személyiségének központi magjává vált viszonylagos önállósága. Ez az időszak ezért a szülők számára különösen nehéz lehet, hiszen a gyermek akarja is meg nem is a közelségüket.
Gyakran árnyékként jár utánuk, de ha megölelnék, dacos lesz, sírni kezd. Két éves kor után, a mozgásos és nyelvi képességek további fejlődésével lesz csak képes arra a gyermek, hogy megtalálja azt a neki megfelelő érzelmi távolságot, amiben az anya se túl messze, se túl közel nincs számára. Ekkor alakul ki identitása, és rögzülnek személyisége alapvető vonásai, az anyával való korábbi interakciós minták nyomán.
A kisgyermek három korszaka
A személyiség alakulása természetesen nem ér véget a második életévben. Egyes kutatók szerint érdemes az egész emberi életutat áttekinteni e szempontból, és meghatározni a döntő korszakokat. Így vélekedett Erik Erikson is, aki az első életévtől az időskorig bezárólag vizsgálta az emberi személyiség fejlődését meghatározó kritikus szakaszokat. Ezek közül a kisgyermekkoriakat vesszük most górcső alá.
A gyermek első évében alakul ki a bizalom vagy a bizalmatlanság. Ha mások gondoskodnak az ő alapvető szükségleteiről, a baba környezete megfelelően reagál rá, akkor megtanul bízni. A szülő legfontosabb feladata ilyenkor, hogy a csecsemő igényeinek megfelelően alakítsa a kicsi környezetét, jól reagáljon az ő igényeire. A második évben alakul ki a gyermek önkontrollja. Ha hagyják őt állandó és kiszámítható viselkedési korlátok közt kibontakozni, akkor nem élik át minden cselekedetük kapcsán a szégyen és kétely érzését a későbbiekben sem.
A harmadik és hatodik év közt a gyermekek megtanulnak kezdeményezni bizonyos bonyolultabb viselkedéseket. Nem egyszerűen függetlenségüket akarják érvényesíteni, mint a dackorszakban, hanem már konkrét elképzeléseik vannak arról, hogy mit szeretnének tenni. Ha ezt nem tehetik meg, akkor áthatja őket a bűntudat önállósodási törekvéseik miatt. Ilyenkor a szülő feladata tehát, hogy gyermekét támogassa elképzelései megvalósításában, kitartásra buzdítsa és dicsérje őt.
A baba személyiségének fejlődése – összegzés
A kisgyermek személyiségének fejlődése olyan összetett folyamat, amit régóta, számos kutató vizsgál. A fentiekben ezek közül néhány kiforrott, mára már széleskörűen elfogadott elmélet került bemutatásra annak reményében, hogy a szülők ezek alapján jobban megérthetik gyermeküket, és felhasználhatják ezek eredményeit saját gyermekeik felnevelésében is.
Kapcsolódó cikkek:
– Tényleg azt akarod, hogy szófogadó legyen?
– Kismackók és sajtkukacok – miért mások a gyerekek?
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
