Kisgyerek

Az SMA-s Levente kezelésére is összegyűlt a 700 millió forint

Mészáros Lőrinctől érkezett 120 milliós felajánlás, aki adakozásra szólította fel a nagyvállalkozókat is.
2019. Október 31.
Az SMA-s Levente kezelésére is összegyűlt a 700 millió forint

Akárcsak Zentének, Leventének is nagyobb összegű felajánlás érkezett Mészáros Lőrinctől: az ATV kérdésére megerősítették, hogy 120 millió forintot utaltak át a kisfiú kezelésére.  

Megkeresésükre a Mészáros-csoport kommunikációs igazgatója, Dr. Tóth Krisztina elmondta azt is, hogy megkerestek más nagyvállalkozókat is, hogy adakozzanak, ennek hatására pedig a Duna Aszfalt 100 millió forinttal, illetve más magyar vállalkozások összesen további 80 millió forinttal járultak hozzá a kisfiú gyógyulásához.

Levente édesanyja tegnap este azt írta a kisfiúnak létrehozott Facebook-oldalon, hogy 495 millió forint, 70.962 euró és 13 ezer font gyűlt össze. Így a mostani felajánlásokkal összegyűlt a 700 millió forint a kisfiú gyógyszerére.

Zentéhez hasonlóan Levente is SMA betegséggel küzd, de nála a betegség 2-es típusa alakult ki. Az enyingi kisfiú betegségét egy éve diagnosztizálták: Levente kúszni megtanult, de azután megállt a mozgásfejlődése.

Korábbi írásaink a témában:

Forrás: atv.hu