Kisgyerek

Baby Om – Jógagyakorlatok mamáknak és babáknak

Két amerikai kismama - mindkettő táncos és jógaoktató - "szükségből kezdett" vállalkozása a vártnál nagyobb sikert hozott.
2003. Július 15.

Kiderült, milyen égető szükség van olyan tanfolyamra, mozgáslehetőségre, amelyen az újdonsült anyukák kisbabájukkal együtt vehetnek részt, és amely egyaránt kielégíti a játékos, de hatékonyan regeneráló mozgásformákra, a lelkileg egyensúlyba hozó foglalkozásokra és a jó társaságra való igényüket. A Baby Om baba-mama jóga egy helyi kezdeményezésből nagyon hamar kiterjedt hálózat, népszerű tanfolyamtípus lett.

Megismerni a gyermeket és önmagunkat

A gyermek személyisége már az anyaméhben kezd kialakulni, majd a születés utáni első hónapok, évek során formálódik véglegessé. Fejlődését édesanyja akkor támogathatja igazán, ha a lehető legjobban ismeri és érti a kicsi megnyilvánulásait, de ehhez arra is szüksége van, hogy saját magát is egyre inkább megismerje és elfogadja. Ráadásul ebben az időben, közvetlenül a szülés után az anya többnyire még testi, lelki regenerálódásra szorul, hiszen fáradt, kimerült, feszült, pedig most lenne a legnagyobb szüksége erőre, önbizalomra, kiegyensúlyozottságra. Laura Staton és Sarah Perron Baby Om című kötetükben ezért dolgozták ki a szülés utáni első évre való jógagyakorlatok jól felépített sorozatát a mamák és a babák számára. – A közös élmény összehoz, közben a mama és gyermeke egyre jobban megismerhetik, megszerethetik egymást. A jóga szinte észrevétlen, de alapvető változásokat idéz elő a testben, s az anyukák egy napon újra ráéreznek saját értékeikre, apránként visszaköltözik lelkükbe az egészséges önbizalom. Összeszedik magukat, egyre okosabban kezelik saját igényeiket, egyúttal egyre nyitottabbak és érzékenyebbek lesznek gyermekük igényeire – értékelte a program hatásait Ruella Frank pszichológus, aki maga is gyakorló anya és gyakorló jógás.

Testi-lelki egyensúly

A jóga a test mozgatásán keresztül hat fizikai és szellemi állapotunkra, kedvezően befolyásolja érzelmi beállítódásunkat, így segít talpon maradni, és szorosabbra fűzni a baba-mama kapcsolat szálait. Míg az anyukák szépülnek és visszanyerik az erejüket, a kisbabájuk jól szórakozik, biztonságban érzi magát és ráadásul sok minden kiderül róla, amit egyébként, semlegesebb körülmények között talán sohasem tudhatott volna meg az édesanyjuk.

A baba-mama jóga négy osztálya egy hatalmas gyakorlatrendszer részlete, mely mögött a jógik több évszázad alatt felhalmozott tapasztalatai és a mai nőknek a saját testükkel összefüggő ismeretei állnak. Aki lassan, fokozatosan ismerkedik a jógával és rendszeresen gyakorolja ezeket az ászanákat, minden téren csak nyerhet vele.

A baba-mamajóga egyszerre kellemes testmozgás, hatékony készségfejlesztő módszer és remek játék. Visszasegíti a fiatal anyákat korábbi fitt állapotukba és ugrásszerűen javítja az anya-gyerek kapcsolat minőségét.

A szerzők gondolnak a legkülönbözőbb lehetséges élethelyzetekre, problémákra: így például a 4. osztály a császármetszésen átesett anyák számára tartalmaz gyakorlatokat. Kiderül, milyen szerepet játszhat a jóga a gyermeknevelésben, a gyermekágyi depresszió leküzdésében, a várandósság és a szülés okozta fizikai és lelki hatások feldolgozásában, sőt, még az olyan gyakorlati problémákban is, mint például a hasmenés csillapítása, a szoptatás segítése.

– Jó érzés magunkra teljes értékű emberként, a kisbabánkra pedig meghitt jó ismerősként és “edzőtársként” tekinteni. Ezerszer jobb tudni, mire fogékony, mint azt találgatni, mit szeretne. Sokkal jobb együtt játszva vele fejleszteni a képességeit, mint ráerőltetni az akaratunkat – a szeretetben élő és jogos elvárásokkal találkozó gyermek csodákra képes – emelte ki a fordító Csáky Ida.

Forrás: Kismama magazin