Kisgyerek

Benti mozgásos játékötletek a kisgyerekkel

A kisgyerekeknek is szüksége van a testmozgásra, amit természetesen a játékon keresztül lehet a leginkább biztosítani. Íme, néhány tipp a benti mozgásos játékokhoz.
2023. Október 10.
(Kép forrása: Getty Images)

Mennyi mozgásra van szüksége a kisgyerekeknek?

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) ajánlása szerint az 1-2 éves gyerekeknek nagyjából három óra fizikai aktivitásra van szükségük naponta. Ez egyben soknak hangozhat, de valójában kisebb részekre bontva már könnyen összeadódik. Egy tízperces táncolás a szobában, húsz perc labdázás, egy kis séta a környéken ebéd után vagy délután egy nagyobb út a parkba, és hasonlók – és csak gondolj arra, magától mennyit megy a kicsi.

Az óvodás, 3-5 éves korosztálynak azt ajánlják, hogy szintén legalább három órát mozogjanak a nap folyamán, és ebből 60 perc legyen valamilyen aktív tevékenység – például labdázás, biciklizés, játék a játszón.

Néhány ötlet a mozgásos játékokhoz a lakásban

Ha az őszi időjárás miatt bent ragadtok a lakásban, a következő mozgásos játékokat ott is tudjátok játszani.

Táncparti

A legszórakoztatóbb „edzés”, ha elindítotok egy jó kis lejátszási listát, feltekeritek a hangerőt, és táncoltok egy nagyot. Játsszhattok különböző táncos játékokat is, a koreográfiák leutánzását egymástól, állatok imitálását tánc közben, a gyorsabb és lassabb táncok váltakozását.

Kincsvadászat

Rejts el néhány játékot vagy apró meglepetést, majd adj néhány támpontot a kicsinek, hogy merre találja ezeket. De elrejthetsz egy dolgot is, és hideg-meleg-fagyos-forró instrukciókkal segíthetsz megtalálni azt a gyermekednek.

A föld láva

Az egyik nagy klasszikus, ami nagyon szórakoztató tud lenni. Tegyetek úgy, mintha a padló lávából állna, és kartonlapok vagy székpárnák egymás elé pakolásával és azokra átugrálással építsetek utat egyik helyről a másikra, hogy közben nehogy „beleessetek a lávába”.

Akadálypálya

Rendezz el székeket, párnákat, dobozokat és hasonló tárgyakat, hogy a kisgyermeked átmászhasson alattuk, körbe szaladhassa ezeket, és más módokon átmozgathassa magát.

A vezető mondja

Simon mondja/vezető mondja és hasonló neveken ismert játékban mindig van egy játékos, aki távolabb áll a többiektől, akiknek hozzá kell beérnie – az első lesz az új vezető. Ha a kisgyerekkel játsszátok ezt, adj neki olyan mozgásos feladatokat, mint a békaugrálás, az elefánt utánzása, a szökdelés és hasonlók.

Célba dobás

Készíts kartonból egy nagy céltáblát, majd puha labdával gyakoroljátok a célbadobást.

Luficsapkodás

Fújj fel egy léggömböt, és pattogtassátok egymásnak. Próbáljátok meg fenntartani a levegőben minél tovább.

Buborékfújás

A te kisgyermeked is rajong a buborékokért? Fújj néhányat, majd bíztasd arra, hogy elkapja ezeket!

Forrás: whattoexpect.com