Mi az a dackorszak?
Erre a kérdésre kereste a választ Margaret Mahler, pszichológus is, amikor leírta az újraközeledés jelenségét. Az újraközeledés szakasza tizenhat és huszonnégy hónapos kor közt figyelhető meg. A gyermek legjellemzőbb viselkedései ilyenkor, a már korábban is említett dacos ellenkezés, a dührohamok, és az anya, szinte árnyékként való követése. Ezek a jellegzetességek általánosan megfigyelhetőek, vagyis a fejlődés természetes velejárójának tekinthetők. Ahhoz, hogy megértsük, miért is újraközeledés e szakasz neve, és miért is viselkedik a gyermek úgy, ahogy, röviden át kell tekintenünk a gyermek korábbi életszakaszában bekövetkező fontos pszichológiai változásokat.
Előzmények
Az első 10 hónap eseményeit úgy foglalhatjuk össze, hogy a gyermek megtanulja elkülöníteni a környezetében előforduló ingereket, illetve kezdi megtanulni a különbséget a külső (pl. a hangok és szagok), valamint a belső (pl. az éhségérzet) ingerek között. Mindeközben fejlődik a csecsemőben az a képzet is, hogy ő a világtól elkülönülő önálló entitás. Ez az érzés a tizedik és a tizenhatodik hónap közt csúcsosodik ki, amikor a kisgyermek képességei elkezdik lehetővé tenni, hogy környezetében változást idézzen elő. Mászik és feláll, érdekes hangokat csalogat elő a játékaiból, kísérletezik a lakásban található tárgyakkal, és eközben élvezi, hogy mindezt csakis ő csinálja.
Az anyával való kapcsolat persze ilyenkor is elemi fontosságú számára, de ezt is szabályozhatja, hiszen akármikor visszatérhet hozzá “tankolni” egy kis szeretetet és biztonság-érzést. Körülbelül a tizenhatodik hónap végén lép a gyermek az újraközeledés fázisába, ami minőségében és jellemzőiben is eltér a korábbi szakaszoktól.
Mi történik a dackorszakban?
A tizenhatodik hónap után a járás és a beszéd fejlettsége miatt a gyermek egyre inkább önállónak érzi magát. A korábbi szeretet – és biztonságérzet – “tankolást” egy másfajta viselkedés váltja fel. A kisgyermek az intim testi kontaktus akaratlagos keresésével és elutasításával határozza meg, hogy mikor és mennyi függetlenségre vágyik. Mivel a függetlenség igénye is egyre erősebb benne, már nem csupán az okoz örömöt neki, ha anyja átkarolja, hanem az is, ha “egyedül” lehet. Érzései azonban ellentmondásosak, az egyedüllét ezért nem is szó szerint értendő, hanem a fentebb már említett módon: a gyermek követi és figyeli anyját, el is akar tőle válni meg nem is.
Az anyával való kapcsolat változásai mellett a gyermeknek fel kell adnia azt az elképzelését is, hogy ő mindenre képes és minden kívánsága teljesül. Egyre inkább kezd rájönni, hogy ez nincs így, emiatt könnyen dühössé válik. Mindez a szülők számára olykor nagyon kellemetlen élmény, de ez a gyermek elkülönült énjének kialakulása miatt van így, vagyis szükséges “rossz”.
Megnyugtató lezárás
A második életév környékén a gyermek megtalálja az optimális távolságot az édesanyjától, amiben szerepet játszanak a korábbi tapasztalatok és nyelvi fejlődése is. Ez utóbbi fontossága nem elhanyagolható. Az egyes szám első személyű mondatok használata vagy akár a saját testrészek megnevezésére való képesség is erősítik az önállóság érzetét, ami már nem ijesztő, mert a kisgyermek azt is tudja, hogy ez nem eredményezi a számára fontos családtagokkal való kapcsolat elvesztését.
A szülői következetes nevelés, vagyis a szerető korlátok hatására a gyermek gyakorlottá válik önmaga érzéseinek és igényeinek valamint a környező világ valós lehetőségeinek felismerésében. Kialakulnak a stabil énhatárok és létrejön a nemi identitás.
Egy új korszak kapujában
Ezzel a kisgyermek óriási lépést tesz a felnőtt, jól működő személyiség kialakulása felé, hiszen képessé válik saját igényei és a valóságban meglevő lehetőségek közti különbség felismerésére. Még ha nem is tudja ezt mindig nyugodtan elfogadni, de nyitottá válik előtte annak az útja, hogy ezt később feldolgozhassa.
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
