Kisgyerek

Egyedül hagyták otthon a totyogókat, míg vásárolni mentek – Nagyon rossz vége lett

A szülők minden bizonnyal azt hitték, megússzák lebukás nélkül, de nem lett igazuk. Felelőtlenségük nem is maradt következmények nélkül!
2025. Május 01.

A 38 éves édesapa és a 25 éves édesanya úgy látta egyszerűbbnek az olaszországi Lecce városában, ha a szokásos bevásárláshoz nem viszik magukkal a 2 és 3 éves gyermekeiket, hanem otthon hagyják őket, míg mindent beszereznek, amire szükségük van.

Nagy árat fizettek a szülők azért, mert magukra hagyták a 2 és 3 éves gyermeküket (Fotó: Getty Images)

Nagy árat fizettek a szülők azért, mert magukra hagyták a 2 és 3 éves gyermeküket (Fotó: Getty Images)

A történetben különösen hátborzongató, hogy nem egy sarki közértbe ugrottak le sietve, hanem 2 órán (!) keresztül maradtak távol, miközben a kicsiket felügyelet nélkül hagyták az otthonukban. 

Nem tudták kimagyarázni a felelőtlenségüket

A gyerekek a szüleik nélkül annyira féltek, hogy keservesen és kitartóan sírtak, amit a szomszédok nem bírtak sokáig hallgatni: attól tartva, hogy bajuk esik, kihívták a rendőröket, az egyenruhások pedig behatoltak a lakásba.

A 2 és 3 éves kicsiket nagy nehezen sikerült megvigasztalniuk, majd együtt várták meg a vásárlásból hazatérő szülőket. A rövid ideje Olaszországban élő külföldi pár először próbált magyarázkodni, hogy nem volt más választásuk, és kényszerből hagyták magukra a gyerekeiket, szigorúan a bevásárlás idejére, egy perccel sem tovább.

Az olasz rendőröket azonban nem hatotta meg az indoklásuk, és kiskorú fokozott veszélyeztetése miatt eljárást intítottak a szülők ellen. A kicsiket azonnal nevelőszülők gondjaira bízták, és arra az időre, míg nem születik végleges ítélet, a szülői felügyeleti joguktól is megfosztották a vásárolgató felnőtteket.

A bírósági procedúra minden bizonnyal hosszabbra nyúlik majd az átlagosnál, az édesanya és az édesapa nyelvi nehézségeik miatt ugyanis nehezen fejezik ki magukat az olasz tárgyalótermekben. Mint azt a Corriere della Sera nevű olasz napilap írja, a szülők mindezen felül akár 6 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak a felelőtlen tettükért.

Fotó: Getty Images – Mayte Torres