Kisgyerek

Együtt nyaral a család

Ha gyerekekkel vágunk neki a várva várt kikapcsolódásnak, másfajta pihenésre, másfajta bulizásra kell felkészülnünk, mint eddig. Ha viszont otthon hagyjuk őket, vagy ha eleve lemondunk az üdülésről, szegényebbek leszünk egy élménnyel.
2008. Február 11.

Az újdonsült szülők örökké emlékezni fognak a babával töltött első nyaralásra. Nem így a kisgyerek! Emlékezetében aligha fognak elraktározódni az élmények, viszont kiskamaszként nagy érdeklődéssel hallgatják majd hőstettünket. Mert kétségkívül nagy adag vállalkozó kedv és szervezési készség kell az utazás előkészítéséhez, lebonyolításához.

Sátorozás

Edzett idegzetű és már gyakorlott kempingezők vállalkozzanak a nyaralásnak erre a formájára. Igaz, sok helyen a kemping ma már jól kiépített infrastruktúrát jelent: elektromos csatlakozók, mosdók, zuhanyzók, kő- és faházak is várják a nyaralókat. A szállás- és egyéb díjakból álló tarifák azonban sokszor megközelítik, vagy meg is haladják a hagyományos szállásköltségeket.

A vad romantikát kedvelő, kényelemre kevésbé adó családok kattintsanak a www.campings.hu vagy a www.kemping.lap.hu címre.

Falusi turizmus

A falusi vendégfogadás családbarát, így akár bababarátnak is nevezhetjük.

– Ez a manapság divatos kifejezés a mi szálláshelyeinkre már évekkel ezelőtt is, magától értetődően jellemző volt. A magánszállásadó általában nem szakember, de családi kapcsolatban élő, családokat, vendéget szerető, leleményes, helyismerettel rendelkező szolgáltató. Képes alkalmazkodni egy váratlan helyzethez akkor is, ha nincs felkészülve rá – mondja Koziel Miklós, a Falusi Turizmus Centrum vezetője. (www.ftur.hu és www.falusiturizmus.lap.hu)

– A legtöbbször eleve családok számára épült házakat azért választják a kisgyerekes, kisbabás családok, mert a tiszta falusi levegő, a csend és a másoktól való függetlenség kiegészül egy sor “bababarát” jellemzővel. A háziak bármikor előveszik a megőrzött kiságyat, pelenkázót, és ha kifogynának a tartalékaink, a játékokat, mesekönyveket is. A kertekben pancsolók, kerti játékok és bútorok, valamint sporteszközök biztosítják az aktív kikapcsolódást a legkisebbeknek is. Akit érdekel, az megismerheti a hagyományos falusi jellegzetességeket: az állattartást, földművelést, kertészkedést vagy akár a népi kismesterségeket is. További előny a szolid ár (egyéves korig teljesen ingyenes!) és a sokszínű kínálat.

Tipp: Érdemes rákérdezni, lehet-e mosni a szálláshelyen, mennyire van felszerelve a konyha, milyen közlekedési lehetőségre számítsunk, hiszen ha nem muszáj, ne menjünk mindenhova autóval. Orvosi és gyógyszertári ellátás nem minden településen van, ezt is vegyük figyelembe.

Mitől gyerekbarát egy szálloda?

A hazai szállodák, panziók körülbelül egy évtizede figyeltek fel a kisgyerekes családokra. Van, ahol három- vagy akár hatéves korig ingyenes szállással és ellátással várják őket, van, ahol gyerekek számára külön kül- és beltéri játszóhelyeket is létesítenek. A hazai szállodák többsége már wellness-szolgáltatásokkal, élményfürdővel, hullámmedencével csalogatja vendégeit – ezek többsége nagy örömet szerez szinte minden gyereknek.

Nagy előny, ha nem kell sokat utazni. A hazai tájak is sokféle látnivalót kínálnak, főleg, ha a gyerekek számára kellő időt és teret biztosítunk a felfedezéshez. Ne sajnáljunk néhány órát a felkészülésre: nézzünk utána, mit érdemes meglátogatni, ha már kialudtuk, teleettük, kifürödtük magunkat.

Külföldi szállodáknál is kiemelten ügyelnek a kisbabával, kisgyerekkel érkező vendégek igényeire. Sokféle szolgáltatást nyújtanak, de ezek nem egységesek. Például a rácsos kiságy sok helyen bérelhető: az ingyenestől (csak jelezni kell előre) a napi 10-14 eurós díjig sokféle módon. Van, ahol etetőszék és pelenkázó is kölcsönözhető, és van, ahol a gyerekek kétéves korig ingyenes ellátást kapnak. Baba-, illetve gyerekmenü is szerepel az étlapon.

A fagylaltdélután, a bio- vagy gyümölcssarokkal kiegészített büfé is mind a kisgyerekeseket szolgálja. Az utazásszervezők tapasztalatai szerint érdekes módon azonban van szálloda, ahol a több kisgyerekkel érkezőket nem fogadják kitörő örömmel – három és több gyerekkel már inkább az apartmanokat ajánlják a szállásfoglalóknak. Ott ugyan nincs teljes körű szobaszerviz és kiszolgálás, de ekkora családok ezt általában nem is igénylik.

Tipp: Jó, ha megkérdezzük, mennyire akadálymentes a szálloda, és például van-e lehetőség a babakocsi tárolására. A bejelentkezés időpontját is előre egyeztessük, hogy érkezés után ne kelljen órákig körözni az idegen városban, mire elfoglalhatjuk a szállást.

Gyerekprogramok

Számos szálloda a szülők pihenése és kikapcsolódása érdekében – térítésért – gyerekfelügyeletet és foglalkoztatást (animációt) is kínál szolgáltatásai között. A már óvodáskorú gyerekek játszóházban, “kincskereső kalandban”, sportversenyeken vehetnek részt, vagy egyszerűen óvónők felügyeletével játszhatnak a szállodai játszótéren. A pszichológusok (és gyakorló szülők) véleménye szerint azonban a szülőkkel együtt töltött, kötetlen szabadidő hangsúlyosan fontos szerepet játszik a párkapcsolat, a családdá válás alakulásának folyamatában.

Tipp: Tájékozódjunk előre, milyen nyelven beszélnek a gyerekekre vigyázó óvónők, a medencéknek, játszótereknek van-e kifejezetten kisgyerekek számára tervezett részükKölcsönözhető-e például kerékpár gyereküléssel, védőfelszereléssel?

Baba a fedélzeten

Tippek, trükkök, megoldások a hosszabb autóutakra indulóknak

Mit vigyünk az autóban?

  • jól zárható üvegben vizet, több kis adagban (inni is, mosakodni is)
  • rágcsálnivalót, elsősorban zöldséget, gyümölcsöt, esetleg ropit, kekszet. Menet közben figyeljünk, nehogy félrenyeljen a gyerek!
  • kisebb adagokra osztva szendvicseket, amelyeket a pihenők alkalmával fogyaszthat felnőtt és gyerek
  • nedves törlőkendőt
  • papír zsebkendőt
  • pelenkázófelszerelést váltóruhával
  • bilit, ha már azt használja a kicsi
  • melegben is legyen legalább egy vastagabb váltóruha, ha hirtelen lehűlne a levegő
  • kendőt az ablak vagy a gyerekülés letakarásához (és a megunhatatlan kukucsjátékhoz)
  • zacskót az útközben termelődő szemétnek
  • nagyobbacska gyereknek színezőt (nem hegyes ceruzával, inkább filctollal, zsírkrétával!)
  • mágneses társasjátékot
  • kártyát
  • mesekönyvet
  • valami új játékot, amit még nem látott
  • a kedvenc babát, plüssállatkát, alvós takarót
  • pihenőhelyen leteríthető pokrócot, hogy a baba hempereghessen.
  • Tipp: A kisebb játékokat fűzzük fel egy hosszabb gumiszalagra, és akasszuk az első ülésre, így nem kell folyton keresgélni a kis kedvenceket.

    Mit ne vigyünk?

  • olvadós, ragadós ételeket
  • rágógumit
  • törékeny dolgot (például új kisautót)
  • hegyes, szúrós játékot (ceruzát se!)
  • Mit vigyünk a fejünkben?

  • fejben játszható játékokat (barkochba, “fejezd be TE a mesét”, találós kérdések, csalimesék, történetek a látnivalókról, az úti cél kedvcsináló bemutatása, nagy, színes képek a szálláshelyről, idegenvezetős játék)
  • néhány játékot rejtsünk el, és tartogassuk a kritikus helyzetekre
  • készüljünk fel a hosszabb menetidőre
  • gondoskodjunk arról, hogy annak, aki vezet, egy pillanatra se kelljen a gyerekekre figyelnie
  • jó, ha van nálunk néhány zenés-mesés CD
  • Tipp: Ha egyedül indulunk útnak, szerezzünk be baba-visszapillantótükröt, amit vagy az anyósülés melletti napellenzőre lehet felszerelni, vagy ha a baba hátranéz, akkor a hátsó szélvédőre.

    Repül a, repül a, repül a baba!

    Az olcsóbb, fapados repülőjáratok elterjedésével vonzó lehet a repülővel való közlekedés. Egyes légitársaságoknál lehet csecsemőtarifát igénybe venni. A csecsemődíjtétel fizetésekor a baba nem jogosult külön helyre, a felnőtt ölében ül. Távolra tartó járatokon kérhetünk mózeskosarat, amit a helyfoglaláskor jelezni kell. A legtöbb járaton babaételt is felszolgálnak. Csecsemődíjtétellel egy felnőtt legfeljebb egy babát vihet az ölében. (www.legitarsasag.lap.hu

    www.fapados.hu)

    Tipp: Repülőúton, fel-és leszállásnál szoptassunk vagy itatással késztessük nyelésre a kicsit. Így könnyebben tudja kiegyenlíteni a légnyomáskülönbséget, nem fog megfájdulni a füle.

    Kedvezményes üdülés – csekkel, kártyával

    A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-vel szerződésben álló közel 3000 szolgáltatónál váltható be az úgynevezett üdülési csekk. Ezt a támogatást a munkáltatók nyújtják természetbeni juttatásként, és belföldi nyaraláskor használhatjuk fel. A munkáltató adómentesen, esetleg jutalomként üdülési csekket adhat a dolgozóinak és a munkavállalók családtagjainak, nyugdíjasainak. Szociális rászorultság esetén bárki igényelhet üdülési csekket. Évente többször írnak ki pályázatot, ahol gyesen, gyeden, gyeten lévő szülők (anyák!) is igényelhetik ezt a támogatást (10 ezer forint befizetése után 40 ezer forintos csekket lehet kapni!). (www.nusz.hu) Az üdülési csekket felhasználhatjuk szállás-, utazási, étkezési szolgáltatások fedezésére, de vehetünk érte üzemanyagot, állatkerti, fesztiválokra szóló belépőjegyeket, vagy akár strandon, illetve uszodákban, fürdőkben is használhatjuk.

    Magyar Turizmus Kártya

    Kevesen ismerik, pedig a www.hungarycard.hu oldalon megrendelhető Magyar Turizmus Kártyával számos kedvezményt vehetünk igénybe, az országszerte elérhető elfogadóhelyeken. Így kedvezményes utazást, akár 20 százalékkal olcsóbb szállásdíjat, ingyenes vagy félárú közlekedési lehetőségeket, ingyenes vagy kedvezményes belépőt a Fővárosi Nagycirkuszba, a budapesti Tropicariumba, a Balaton-felvidéken júliusban megrendezésre kerülő Művészetek Völgyébe, de lehet váltani kedvezményes hajójegyet is.

    Gyerekbarát szálláshelyek linkjei:

    www.travelforkids.com

    www.csaladinet.hu (bababarát szálláshelyek és egyéb információgyűjtemény)

    www.kolping.hotel.hu (alsópáhoki [Hévíz melletti] szálloda gyerekprogramokkal)

    www.ciklamen-hotel.hu

    Mi legyen a gyógyszeresdobozban?

  • láz- és fájdalomcsillapító – olyan, amely már bevált, és nem igényel hűtést!
  • lázmérő, csipesz
  • ragtapasz, kötszer, sebfertőtlenítő folyadék, törlőkendő
  • allergia elleni szerek (utazás előtt kérjünk tanácsot a gyerekorvostól!)
  • kenőcsök a rovarcsípések, csalánkiütés miatti viszketés enyhítésére
  • vigyük a gyerek oltási könyvét, taj-kártyáját, eddigi orvosi iratait, az esetleges beavatkozások dokumentációját
  • köhögéscsillapító, mellkaskenőcs, orrszívó.
  • Tippek:

  • Ha szopik, ne utazás előtt válasszuk el!
  • Külföldi úton készüljünk fel a betegségekkel, esetleges sérülésekkel, rendkívüli helyzetekkel kapcsolatos kifejezésekből, a gyerek élete múlhat azon, hogy el tudjuk-e mondani például az osztrák (horvát, olasz, szlovák) mentősnek, ha valamit félrenyelt vagy megevett.
  • Szállodákban, autózásnál is ügyeljünk a légkondicionáló helyes használatára: ne legyen túl hideg, ne legyen túl nagy különbség a kinti és a benti hőmérséklet között, ne legyen a gyerek tartósan kitéve a klímaberendezés hatásának. Ha nem tudjuk a szállodában kikapcsolni, kérjük a személyzet segítségét!
  • Bababarát ajánlatok

    Bonne Chance Restaurant and Hotel

    Bázakerettye, Fő utca 72.

    Honlapjukon – a többi között – ez olvasható:

    “Családbarát közeg, tolerancia a gyermeki csintalanság és türelmetlenség iránt.”

    Kiságy, kiskád, pelenkázó van, minden szoba, de még az étterem is nemdohányzó. Lehet babakocsit és kerékpárülést is kölcsönözni. A játszótéren nemcsak hinta és homokozó van, hanem egy bárka is, kötelekkel, lengőhíddal, sőt egy kisállat-simogató is. A benti mozgásról a hatalmas, színes szivaccsal ellátott játszósarok gondoskodik, ahol mozogni, “élni” lehet. Külön díjazásért gyerekfelügyelet is igényelhető.

    Elérhetőség:

    Tel.: 36/93-348-051

    [email protected]

    http://www.bonnechance.hu/

    Falusi turizmus, vendégház

    A Cserhátban, Nógrád megyében fekvő Kozárd nevű faluban (www.ftur.hu/kozard) egy tízszemélyes, önellátásra alkalmas vendégház várja a kisgyerekes családokat.

    A naponta 15 ezer forintért már akár négytagú családnak is elérhető szálláshely ingyenes szolgáltatásai: kerthasználat kerti bútorokkal, gyerekjátszóhely: hinta, homokozó, pancsolómedence, 3,6 m-s kerti medence, sportolásra alkalmas kertrész.

    Szálláshelyfoglalás

    Falusi Turizmus Centrum

    1074 Budapest VII., Dohány utca 86.

    www.ftur.hu

    Szent Orbán Fogadó

    2625 Kóspallag, Nagyirtás-puszta, Pf.: 1.

    A fogadó az érintetlen természetben, egy erdő közepén áll. Gyerekágy van, de kád és pelenkázó nincs. A fogadó játszóterén fából készült játékok találhatók: hinta, mászóka, csúszda, homokozó, ezenkívül melegített vizű strand is várja a fürödni vágyókat, gyerekmedencével, úszómesterrel. A szabadtéri strandot gyönyörű hegyek veszik körül.

    Játszósarok nincs kialakítva, gyermekmegőrző-szolgálat viszont fél napra 1000 forintért kérhető. Az étteremben etetőszék van, az étlapon szereplő ételekből adnak fél adagot is, a vendég által hozott bébiételt szívesen felmelegítik.

    Kapcsolat: http://www.szentorban.hu vagy 06-27/378-034 (06-30/900-77-40, Hollós Dénes)

    Így nyaralnak ők

    Két óvodás gyerek anyukája meséli:

    “A legrosszabbul sikerült nyaralásunk kilencnapos volt, 14 órás autóúttal, már az úton hányt a kislányunk egy vírustól, amit persze utána mindannyian elkaptunk. Hét nap szakadó eső, utána szélvihar. Este negyven elkeseredett útitárssal vacsora, néha focimeccs a tornateremben. Csak mi voltunk gyerekekkel. A gyerekeim viszont azóta is életük egyik legjobban sikerült bulijaként emlegetik.”

    Egy kisbaba, egy – jelenleg még – várandós kismama és egy kisóvodás egy családban. Vajon hogy nyaralnak?

    “Nyaraláskor az apartmant szoktuk előnyben részesíteni a szállodával szemben. Itt akkor eszel, amikor akarsz, nem gond például a reggeli kakaó. Ám ha mégsem akar az ember ilyenkor főzni, még mindig el lehet menni egy olcsó étterembe. Jó tapasztalataink vannak a baráti társasággal töltött közös nyaralásról is. Vigyázhatunk egymás csemetéire, és úgy is lehet, hogy egyszer az anyukák az ügyeletesek, máskor meg az apák. Még azok is szívesen segítenek, akiknek még nincs gyerekük.”

    Vadkemping és kényelem?

    “Igazi vadkempingezést próbáltunk ki a Szigetközben, pár évvel ezelőtt. Tizenegy kisgyerekes család húsz gyerekkel (a legkisebb kétéves volt) közösen telepedett le egy rétre sátrakkal, utánfutókkal. Vizesblokkot is alakítottunk ki házilagos eszközökkel (ponyva, fabódé). Az ottani mosogatások felejthetetlenek, egy-egy meglesett apuka azóta is büszke a róla készült fotóra, ahol éppen harminc ember után mosogat, elemlámpával.

    Mindennap más és más főzött (a költségeket összedobtuk), a többiek addig a Dunában fürödtek, pecáztak, kenuztak vagy kirándultak a környéken. Mászókázásra, hintázásra alkalmas fák, különleges állat- és növényvilág, a töltésen biciklizési lehetőség várta a kényelemre nem kényes kisgyerekeseket. A hároméves Zsófika a végére a kenuban, a gyerekülésben és a sátorban is nagyokat tudott aludni. Az egyhetes sátorozás után szinte bezártságérzést okozott a hazatérés, pedig kertes házban lakunk.”

    Forrás: Kismama magazin