Kisgyerek

“Érzem a zsigereimben, hogy apa lettem”

Negyvennégy éves korában lett apa Tihanyi Tóth Csaba, aki tizenöt éve alakítja Novák Laci figuráját a legnépszerűbb hazai sorozatban. Csaba a közel három évtizedes színészi pálya ellenére úgy érzi, kisfia születése óta hitelesebben alakít apát a tévében.
2013. Március 04.

„Nimród a tejecske mellé már kapja a püréket is. Arany szívem mindig fintorog egyet, de aztán már nyúl is Rita kezéért, hogy kéri a következőt.” „Nimród játszik: beszél saját nyelvén a játékaihoz, szépen elfoglalja magát. És amikor már minden kötél szakad, csak akkor kezd el sírni, jelezve, hogy már éhes” – számol be a színész fia kalandjairól a blogjában.

– Sokára jött a gyerek…

– Nagyon egyszerű az oka: élni akartunk. Szórakozni, utazni a Tihanyi Vándorszínpaddal – amelynek feleségem is oszlopos tagja –, zökkenőmentesen vállalni az operett-előadásokat. Kilenc év együttlét után döntöttünk úgy, elérkezett a pillanat, hogy kisbabánk legyen. A sors is így akarta, mert már az első hónapban meg is fogant. Nimród tegnap volt kilenc hónapos, pont egy nappal töltött több időt a földi életben, mint előtte a mama hasában.

– A környezet részéről nagy volt a nyomás?

– A barátok, ismerősök, újságírók naponta bombáztak ezzel a témával. A szüleink egymás között megbeszélték, hogy milyen jó volna már, ha nagyszülők lennének, de szerencsére nem zaklattak minket vele. Mindenkinek elmondtuk őszintén, miért vártunk kilenc évig.

– Most, hogy már tudod, milyen apának lenni, jónak tartod az ütemezést?

– Ez így volt jó, nem bántam meg egy percig sem. Sok korombeli kollégám, barátom most éli a fiatalságát, mert a gyerekeik már nagyok, tíz-húsz évesek, mi meg most vonultunk vissza az éjszakai életből, a szórakozásokból, a nagy utazásokból. Igaz, előtte minden egyes percet kihasználtunk.

– Emlékszel, mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy apa leszel?

– Az öröm mellett rám nehezedett a felelősség hatalmas súlya, hogy innentől megváltozik minden.

– Bújtál szakkönyveket, felkészültél a nevelésből?

– A feleségemmel ösztönösen neveljük a gyerekünket, természetesen minden tanácsot meghallgatunk, de akkor is mi tudjuk, hogy mi a legjobb a kisfiunknak.

– A szülésnél bent voltál?

– Nem, Rita császárral szült, mert a kisbaba nem fordult meg. Kilenckor betolták a feleségemet, huszonöt perc múlva a kezemben fogtam Nimródot.

– Hogyan tudod a munkát összeegyeztetni az apasággal?

– Könnyen. Az embernek huszonnégy órája van, azt be kell osztania. Ha forgatni kell, forgatok, ha fellépni kell, fellépek, aztán hazamegyek, és akkor apa vagyok. Ilyen egyszerű. A nyarat a Balatonon töltjük, olyankor a környékre Nimród és Rita is elkísér, télen a Budapesthez közeli helyekre jönnek velem, persze hosszú utat nem vállalunk a kicsivel. A szülés óta kímélem Ritát, de néhányszor felléptünk együtt, olyankor édesanyámék vigyáztak Nimródra az öltözőben. Jártunk már úgy, hogy a baba sírása behallatszott a színpadra, de mivel szórakoztató revüműsort adunk elő – operett és magyar nóta –, nem valami vérdrámát, simán belefért. A legmegdöbbentőbb, hogy a közönség mindig tudja a kisfiam nevét, amire azért vagyok büszke, mert engem a legtöbben még ma is Novák Laciként ismernek.

"Érzem a zsigereimben, hogy apa lettem"

– Az írtad a blogban, hogy mióta Nimród megszületett, a színpadon is hitelesebben alakítod az apaszerepet.

– Van egy mondás, miszerint Júliát nem lehet szűzen játszani (noha Júlia szűz volt), a legzseniálisabban a harminc feletti színésznők alakítják. Ruttkai Éva negyvenéves múlt, amikor Júlia szerepében remekelt. Apa lettem, ezt érzem a zsigereimben, a véremben, a szellememben, a verejtékemben. Ez olyan tapasztalat, amit korábban csak elképzelni tudtam. Nemrég a sugallatomra hónapokig volt egy unokám a sorozatban. Friss apaként rutinosan fogtam a gyereket.

– A régi életedből hiányzik valami?

– Az égadta világon semmi, mindent megkaptam. Annak van hiányérzete, aki korábban kihagyott valamit. Ráadásul egy dzsókerrel bővült az életem, a kisfiunkkal, most ő a legfontosabb. Nimródka az életünk koronája.

– A játszótéren megszoktak már?

– Még nem tartunk a játszótérnél. Nimród már két hónapja mászkál két lábon, de még kapaszkodnia kell, úgy rohangál egész nap ki-be a járókából. Stabilan ül, hintázhatna már, de azzal megvárjuk a jó időt. Sétálni szoktunk. Szeretjük a Városligetet, a Margit-szigetet, a Normafát.

– Altatni szoktál?

– A feleségem, Rita szokta altatni Nimródot. A baba kilenckor bedobja a szunyát, reggel nyolcig alszik. Néha felébred hat körül, akkor felveszem, és mondom, hogy Nimródka, még egy órát húzzál rá, Mama is alszik még. Nincs éjjeli-hajnali ébresztés, reklamáció, az első pillanattól átalussza az éjszakát.

– Telhetetlenek vagyunk, végre megvan az első, de már azt kérdezzük: kistestvér?

– Nem tudjuk még, egyelőre élvezzük Nimródkát.

– Feltűnt az a türelem és gyöngédség, ahogyan a babáról beszélsz. Az ember általában fáradt és ingerült szülőket lát.

– Édesapám soha nem szólt bele a dolgainkba, de egyszer figyelmeztetett: arra vigyázzak, hogy minél később jön a gyerek, annál türelmetlenebb apuka leszek. Észben tartom a szavait, és próbálok türelmes maradni. Ez a dolgom. A kisbaba nem tehet róla, hogy már elmúltam negyven, amikor érkezett.