Kisgyerek

Felmondott az összes a védőnő Pétfürdőn

A falu mindhárom védőnője felmondott, nem tudni ki látja el a gyerekeket hétfőtől.
2023. Június 28.
Fejkörtérfogat mérés baba
Kép: Getty Images

Az RTL Híradónak az egyik felmondó védőnő, Gárdonyi Andrea az mondta: régóta fontolgatták a felmondást, akkor döntöttek, mikor kiderült: júliustól az önkormányzattól a megyei kórházhoz kerülnek.

–  Folyamatosan lebeg a levegőben az, hogy pluszfeladatok fognak jönni, olvashattunk már most is konkrétumok nélkül ilyen nyilatkozatokat, és hát a munka az mindig több, a megbecsülés meg mindig egyre kevesebb, úgyhogy a sok közül ez is benne volt – mondta Gárdonyi Andrea.

Ahogy arról mi is írtunk, július elsejétől átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól. A hatósági felügyeletet a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a szakmai irányítást az Országos Kórházi Főigazgatóság látja el. Az eddigi 2600 munkáltató helyett így csak 23 lesz. Hogy mindez a gyakorlatban pontosan mit jelent majd a védőnők számára, az egyelőre bizonytalan. Eddig az önkormányzattól a védőnők kaptak cafetériát, jutalmat, volt, ahol ruhapénzt és benzintámogatást is. Ezeket a béren kívüli juttatásokat azonban a kórházak jövő hónaptól nem fizetik ki. Ez havi 20-30 ezer forinttal kevesebb fizetést jelent.

Pétfürdő polgármestere szerint mostantól a Veszprém megyei kórház feladata, hogy védőnőket találjon. A kórház az RTL-nek azt írta: az ellátást új védőnő megbízásával biztosítják majd, az átmeneti időszakban pedig helyettesítéssel.