Kisgyerek

Társ-szülőségben neveli kislányát Gigi Hadid modell

Gigi Hadid 27 éves szupermodell, akinek 2020-ban született meg volt párjával, Zayn Malik énekessel közös kislánya, Khai.
2023. Március 09.
Gigi Hadid
Gigi Hadid (Kép forrása: Raymond Hall/Contributor/Getty Images)

A modell azóta csak ritkán beszél az anyaságról, de néhány napja adott egy interjút a The Sunday Times brit lapnak, amiben mesélt arról is, hogy milyen volt fiatalon anyává válnia, és nevelnie a jelenleg kétéves kislányát.

„Olyan sokat adott már nekem” – idézi Hadid interjúját a Today. „Mindig is anya akartam lenni, de nem voltam megszállott a dolog miatt, vagy nem gondoltam azt, hogy azért kerültem erre a Földre, hogy anya legyek” – folytatta a modell, aki elmondta azt is, hogy „áldás volt”, hogy 25 éves korában megszületett a lánya.

„Annyira örülök, hogy fiatal anyuka lehetek” – mondta.

Hadid kislányának édesapja volt párja, Zayn Malik, a One Direction brit fiúegyüttes korábbi tagja, énekes-dalszerző. A modell az interjúban nem említette Malik nevét, de beszélt a társszülőségről (co-parenting, együttes gyereknevelés). Elmondta, hogy fontos, hogy a társszülőknél elsőbbséget élvezzen, hogy „a gyermek boldogságának fontossága legyen előtérben”.

A szupermodell igyekszik a munkabeosztását is akkorra szervezni, amikor Khai Malik-kel van. „Hosszú életed van vele” – mondta. „Nagyon boldoggá tesz az, hogy mindkét szülőjével lehet.”

Gigi Hadid kislányáról ritkán oszt meg tartalmakat – időnként mutat egy-egy pillanatképet, de a fotókon Khai arca nem szokott látszódni. Nemrégiben Hadid édesanyja, Yolanda Hadid osztott meg képgalériát az Instagramon, amik közül a harmadik képen a három generációt láthatjuk együtt. A fotón Gigi Hadid éppen egy lovon ül, miközben Yolanda a kislánnyal a karjában áll mellettük.