Marót Viki (27) énekesnő
Férje: Ádám
Zenekara: Nova Kultúr
Lemezei: Engem nem lehet elfelejteni, Buli a kultúrban, Egy kis mozgás, Retúr
Babája: Ádám (2010. december)
Legnagyobb meglepetésemre érkezésemkor Vikit a konyhában, egy hatalmas céklahalom társaságában találom. Fiatal kora ellenére remekül főz, konyhakertet művel, és a gazdag termést nem hagyja veszni, gondosan elteszi télire. Megejtően őszinte beszélgetésünk során az örömteli várakozásról, a családról és az álmairól mesél.
– Mi volt az első reakciód, amikor megtudtad, hogy babát vársz?
– Nagyon boldog voltam, mivel már régóta vártam ezt a pillanatot. Bár nagyon szerettünk volna babát, éppen akkor nem számítottunk rá, mivel nem sokkal korábban volt egy vetélésem. Így aztán alig mertem hinni a pozitív tesztnek, de a férjem bizonygatta, hogy ennyi idő elteltével már nem lehet téves. Rögtön bejelentkeztem az orvoshoz, és két nap múlva meg is hallgathattuk a kicsi szívhangját. Az előzmények miatt eleinte nem mertük beleélni magunkat, úgyhogy mindig kitűztünk egy-egy újabb mérföldkövet: nyolcadik hét, genetikai vizsgálat, tizenkettedik hét. Ugyanebből az okból senkinek nem mertem elmondani, és természetesen a médiában sem akartam beszélni róla, de valahogy mégis kitudódott. Valószínűleg egy fotózás alkalmával, ahol megtagadtam egy tornamutatványnak is beillő pózt. Nagyon mérges voltam, de szerencsére végül minden jól alakult, és igazán jólesik a rajongóimtól folyamatosan érkező rengeteg gratuláció.
– A nevében sikerült már megegyezni?
– Mivel elég bonyolult a vezetékneve, igyekeztünk rövid nevet találni. Ádámnak fogják hívni, mint az édesapját, ami egyrészt szépen hangzik, másrészt a férjemnek nem volt vele soha problémája, még gyerekkorában sem csúfolták. A második keresztnevéhez, a Samuhoz viszont én ragaszkodom, mert nagyon tetszik a mókás hangzása miatt.
– Növekvő pocakkal is rengeteget szerepelsz, szemmel láthatóan kiválóan érzed magad. Így volt már az elejétől?
– Szerencsére elkerültek a komolyabb rosszullétek, és tényleg remekül érzem magam. A munkám nem jelent mindennapos megterhelést, így nem kellett abbahagynom. Bár már érzem, egyre több időre van szükségem, hogy egy-egy fellépést kipihenjek, ezért úgy tervezem, a nyolcadik hónapig vállalok szereplést, ha minden jól megy.
– Van-e valami, amiről le kellett mondanod, és hiányzik?
– Lemondtam a kávéról, de mivel nagyon alacsony a vérnyomásom, szabályosan szédelegtem. Ezért az orvosom jóváhagyásával mégiscsak úgy döntöttem, hogy megengedem magamnak a reggeli tejeskávét. A hagymát az elejétől nem bírom, de mostanában a paradicsomtól és a paprikától is ég a gyomrom, így sajnos hanyagolnom kell a kedvenc magyaros ételeimet, de majd pótolni fogom!
– Légiesen karcsú alakod irigylésre méltó. A várandóssággal járó testi változások hogyan érintenek?
– Nagyon pozitívan! A kislányos imázsom nem volt tudatos, ilyen alkatot örököltem. Ehettem bármennyit, nem lettem tőle kerekdedebb. A várandósság viszont igazi nővé érlelt, kifejezetten örülök az itt-ott gömbölyödő testrészeimnek, kisimult arcomnak. Persze nem mindennap vagyok elégedett, amikor tükörbe nézek, mint ahogy egyébként is vannak ilyen napok, de ez nem változtat a lényegen. Mindig is gyönyörűnek, sugárzónak láttam a kismamákat, mindenkit megszépít az arcára költöző ragyogás, a gömbölyű pocak. Csodálatos, hogy mindez most velem történik… Hogy anya leszek.
– Hogyan készülsz az anyaságra?
– Rengeteget beszélgetek anyukámmal arról, ő mit és hogyan csinált annak idején. Egyébként teljesen ellentétes nézetekkel, nevelési elvekkel találkozik az ember, és nem könnyű kiigazodni. A védőnők például mást mondanak most, mint amit az anyukámnak mondtak, amikor én voltam kicsi. Bízom benne, hogy sikerül megtalálnom a saját utamat. Érdekel a pszichológia és az anyaság megközelítése ebből a szemszögből. Nagyon szimpatikus nekem Vajda Zsuzsanna pszichológus könyve, Az ember és kicsinye, amely a józan nevelést tekinti mérvadónak, gyakorlatias, és rengeteg használható tanácsot nyújt. Mióta tudom, hogy kisbabám lesz, szorgalmasan olvasom a Kismamát, sokat tanulok belőle. Hasznosnak tartom a szülésfelkészítő és az életmentő tanfolyamokat is, szeretnék ezeken is részt venni – már csak azért is, mert velem is előfordult a klasszikus eset: csaknem megfulladtam egy almadarabkától. Készültem kismamajógára is, de mostanában valahogy nem szeretek kimozdulni itthonról, egészen jól elvagyok a könyveimmel és gondolataimmal. Nem érzek elég erős késztetést rá.
– Van-e kisbaba a környezetedben, akin esetleg “gyakorolhatsz” az éles bevetés előtt?
– Most három és fél éves kishúgommal sokat játszottam, és egész jól boldogultam a babanyelvvel. Mircit már egész pici babaként kézbe vettem, de nem nagyon erőszakoskodtam, hogy én pelenkázhassam vagy fürdethessem, amit így utólag bánok kicsit.
– Van már elképzelésed, milyen anya leszel?
– Anyukám kifejezetten szigorúan nevelt, és én akkor persze nem örültem ennek, de most már tudom, hogy nagyon jól tette, mert hasznomra vált. Megtanultam magam körül rendet tartani, takarítani, főzni. Ugyanezeket az értékeket fogom továbbadni. Én úgy látom, hogy nagyon fontos a rendszer a kisbaba életében. Szeretném én is következetesen, a határait kijelölve nevelni a gyerekemet, de nem esküdnék meg rá, hogy a karomban tartva nem fogok teljesen elolvadni tőle… Bizonyára meg kell találnom az egyensúlyt, hozzá kell majd szoknom, hogy anyuka vagyok. Ezt is tanulni kell. És szerintem a szülő is tanul a babától: én megpróbálok majd arra is figyelni, ő mit „mond” nekem.
– Fut veled a szekér: nem félted a karriered?
– Ez nem egyszerű, én is sokat tépelődtem, vajon megvárnak-e, szükség lesz-e rám, de semmiképpen sem szeretném feláldozni a karrierem oltárán az anyaságot. Nincs fontosabb egy nő számára ennél, ez az élet rendje. Ha pedig az van megírva számomra, hogy valami mást kell majd csinálnom, akkor így kellett lennie. Jelenleg úgy tervezem, hogy tavasztól újra vállalnék fellépéseket, hiszen ezek nem jelentenek folyamatos elfoglaltságot, és úgy tűnik, a családban többen is versengeni fognak a kicsi kegyeiért. Szerencsére abban a helyzetben vagyok, hogy a nagyszülők és a szomszédban lakó dédnagymama egyaránt felajánlották a segítségüket. A férjem pedig az ígérte, mindenből kiveszi a részét.
– Bár még kicsit korai a kérdés, de több gyereket terveztek?
– Igen, feltétlenül. A magam részéről kettőt is! Mivel a féltestvéreim és köztem nagyon nagy volt a korkülönbség, szinte egykeként nőttem fel, s talán ezért is vonz a nagycsalád gondolata. A férjem és az öccse esetében is azt látom, mennyire bensőséges viszony alakulhat ki testvérek között. Anyukám szerint akkor nagyon jó dolog több gyereket nevelni, ha a szülők közt egyetértés van, máskülönben a gyerek mindig megtalálja a kiskapukat. Biztosan nem lesz egyszerű, de az is biztos, hogy egy anya és egy apa mindig talál valami gyönyörűséget a gyerekében. Kíváncsian várom a fejleményeket!
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
