A kisgyerek egyik legnagyobb félelme, hogy a szülei el fogják hagyni vagy nem fogják szeretni őt. A kettő a kezdetekben egyet jelent, hiszen a kicsi még nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy tisztában legyen azzal, ha valaki elmegy tőle, az még nem szűnik meg örökre, hanem vissza fog jönni.
Az időszakos elválást elő kell készíteni! Biztonságosan csak a harmadik életév végére alakul ki az a fajta belső állandó kép az anyáról, aki ha átmenetileg nincs is ott, a gyerek belső világában, folyamatosan jelen van és képes biztonságot nyújtani.
Ne fenyegessük!
A gyereket soha nem szabad azzal fenyegetni, hogy elhagyjuk! Se indulatból, se tréfából ne mondjunk soha olyanokat, mint: “Ha rossz vagy itt hagylak!” vagy “Ha így kiabálsz, odaadlak ennek a néninek!” Az ilyen és hasonló mondatok felébresztik a kicsikben a mindig is bennük lévő szorongást, attól való félelmet, hogy elhagyják őket.
Vannak persze olyan esetek, amikor valóban el kell válnunk a gyermekünktől hosszabb vagy rövidebb időre. Például kórházba kell mennünk, esetleg nélküle nyaralunk vagy a munkánk miatt kell hosszabb időt távol töltenünk. Minden esetben – ha csak lehet – az eltávozást megfelelő módon elő kell készíteni.
Tudni kell, hogy a gyerekek könnyebben viselik az elválasztással járó szomorúságot, feszültséget, ha időben felkészítik őket erre az eseményre. Lehet, hogy a szülő attól fél, hogy nem tudja elmagyarázni, a gyerek pedig nem fogja megérteni, hogy mit jelent például kórházba menni, miért kell megtenni, amikor ez mindenkinek rosszulesik. Esetleg a szülő saját bűntudatával nem tud mit kezdeni, és ezért nem vállalja, hogy felkészítse a gyermekét az elválásra.
Mégis meg kell próbálni a tudtára adni, hogy most valami olyan dolog fog történni, amiről tudjuk, hogy rossz lesz neki, de szükséges. Bármit mondunk, az mindig több a semminél, és jobban meg fogja nyugtatni a gyereket, mintha azt játszanánk, hogy semmi sem fog történni.
Eljátszva könnyebb
Legjobb, ha időben elkezdjük a felkészítést, ha lehet, 1-2 héttel korábban. Először csak mondjuk meg, hogy elmegyünk, és hagyjunk időt, hogy megbarátkozzon a gondolattal. Ha nem kérdez semmit, az nem azt jelenti, hogy elfelejtette vagy nem érdekli, sokkal inkább azt, hogy nem is akar róla tudni, mert nem akarja, hogy elmenjünk. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, hozzuk újra szóba a témát. A megértetéshez felhasználhatjuk gyermekünk fontosabb babáit, játékait. Próbáljuk meg eljátszani velük azt, hogy – példánknál maradva – mi történik, ha valaki megbetegszik, és kórházba kell mennie.
Reális kép
Az elején csak hallgatja majd a gyerek a mesét, később segítsünk neki abban, hogy ő is szereplő lehessen. Bármelyik szerepet kipróbálhatja! Lehet a kisgyerek a doktor bácsi, de a mama is. Fontos, hogy a kicsi a maga szintjén megértse, mi fog történni. Ha megérti, megnyugszik és nem lesz olyan félelmetes, bizonytalan az elválás időszaka.
Az elválás és az újratalálkozás drámáját többször is eljátszhatjuk, teret hagyva a gyermekünknek arra, hogy kíváncsiságát, félelmeit, bizonytalanságát közölje, megossza velünk. Ugyanakkor fontos, hogy reális képet mutassunk a történésekről.
Ha nem tudjuk, hogy mikor fogunk visszajönni, ne mondjuk azt, hogy egy-két nap és itthon leszünk. Mondjuk inkább így: “Amint jobban leszek, első dolgom lesz haza jönni.” Vigyázzunk, hogy ne terheljük a gyermeküket a saját félelmeinkkel, bizonytalanságunkkal, esetleg bűntudatunkkal! Ha a távollétünk alatt másvalaki vigyáz majd a gyerekre, fontos, hogy jó előre erre is felkészítsük. Adjunk neki időt arra, hogy megbarátkozzon azzal, aki majd gondját viseli.
Őszintén
Bármilyen oknál fogva el kell válnunk a gyermekünktől, legyünk őszinték és készítsük fel előre az elszakadásra. Ezzel nemcsak megnyugtatjuk, de hosszútávra alapozzuk meg a belénk vetett bizalmát.
Kapcsolódó cikkeink:
V.évf./11.sz.
Forrás: Baba Magazin
Kapcsolódó cikkek
