Kisgyerek

Egyre kevésbé számít ritkának, hogy a szülők meggondolják magukat és megváltoztatják a gyerekük nevét

Egyre több szülő jön rá hónapokkal – vagy akár évekkel – a névadás után, hogy a választott keresztnév egyszerűen nem illik a gyermekéhez. Bár elsőre szokatlannak tűnhet, sok család végül a gyerek nevének megváltoztatása mellett dönt, és utólag egyáltalán nem bánja meg.
2026. Február 07.
a baba vicces arcot vág, miközben az anyja puszilja

Kép: Getty Images

 

A szülők meggondolják magukat és megváltoztatják a gyerekük nevét – és ez egyre gyakoribb

A „tökéletes” név kiválasztásának nyomása másodjára még nagyobbnak tűnhet – mondta a Today-nek Colleen Slagen babanév-tanácsadó.

Kylie Jenner és Travis Scott kisfiának nevét Wolfról Knight-ra, majd Aire-re változtatták. Amy Schumer és külön élő férje, Chris Fischer pedig Gene Attellről Gene David Fischerre módosította a fiuk nevét. És nincsenek egyedül.

„Kerestek már meg olyan szülők is névmegbánással, akiknek a gyermeke már hatéves volt” – mesélte Slagen a portálnak.

Régebben még különc ötletnek tartotta volna egy baba nevének megváltoztatását. „Mostanra viszont rengeteg sikertörténetet láttam: sokan végigcsinálták a folyamatot, és utána sokkal boldogabbak lettek” – mondja.

Pamela Redmond, a Nameberry.com társalapítója szerint ma ez sokkal gyakoribb, mint egy generációval ezelőtt. „A szülők sokkal többet gondolkodnak a neveken, jobban aggódnak miatta, mint például a ’80-as évek közepén.”

Ma már könyvek, weboldalak és alkalmazások segítenek megtalálni a „tökéletes” nevet. De ha később a szülők megbánják, akkor sincs minden veszve (sem Amerikában, sem nálunk).

Két történet, amikor a szülők meggondolták magukat

Oakleyből Calihan

Az illinoisi Isabel és Alex Wherry 2024 januárjában hozták haza negyedik gyermeküket a kórházból, de néhány hét után elbizonytalanodtak: talán rossz nevet választottak„A terhesség nagy részében azt terveztük, hogy ha fiú, ha lány, Calihan lesz a neve” – meséli Wherry. Az utolsó hónapban azonban biztos volt benne, hogy kislány érkezik, így az Oakley Mae került az első helyre.

Nem sokkal a hazatérés után megbánta a döntést. „Bárcsak maradtunk volna a Calihannél, amit eleve terveztünk.”

Amikor a baba 7 hónapos lett, elindították a hivatalos névváltoztatást. Kérelem, illeték és bírósági procedúra után 2024. december 30-án Oakley Mae hivatalosan Calihan (Cali) Mae lett.

„Most, hogy Cali, eszembe sem jut, hogy Oakley maradjon. Tudom, hogy ez az ő igazi neve.”

Aspenből Luke

Jen Hamilton szülésznőként dolgozik. Terhessége alatt erősen vonzotta az Aspen név.

A kisfia születése után azonban hamar rájöttek férjével, hogy a név nem illik hozzá. „A névválasztás néha olyan, mintha még azelőtt skatulyába tennénk a gyereket, hogy megismernénk” – mondja Hamilton.

18 hónapos korában hivatalosan Luke-ra változtatták a nevét.

Sok olyan ország van, ahol nem kötelező azonnal, a megszületés után nevet választani a babának és azt rögtön hivatalossá tenni, hanem a szülők várhatnak napokat vagy akár heteket is ezzel a döntésükkel.

Miért gondolják meg magukat a szülők?

Sok oka lehet a névmegbánásnak. Vannak, akik halogatták a döntést, kerülték a vitákat, vagy egyszerűen kompromisszumot kötöttek. Gyakoribb lehet akkor is, ha a szülők nem tudják előre a baba nemét. A szülés utáni szorongás vagy depresszió szintén befolyásolhatja az érzéseket. A döntés azonban csak az első lépés – új nevet találni még nehezebb lehet. „Másodszorra még nagyobb lehet a nyomás” – figyelmeztet.

Tanácsa egyszerű: „Legyetek megértőek magatokkal. Ha úgy érzitek, ez a helyes döntés, engedjétek meg magatoknak a változtatást.”