“Gyerekes” félelmek?
A három év alatti életkorban az ún. animisztikus gondolkodásig jut el a gyerek, ami azt jelenti, hogy a tárgyakat, égitesteket vagy az időjárási jelenséget valahogy úgy érzékeli, miként mi a személyeket. Minél kisebb a gyerek, annál inkább egységben érzi magát a környezetével, annál kevésbé rendelkezik éntudattal, és bármit, amit fenyegetőnek gondol, azonnal saját magára vonatkoztatja.
A kisbabák, akik még nem képesek gondolatok megfogalmazására, az erős hangoktól, fényektől, széltől is összerezzennek. A már beszélni képes gyerek ez utóbbi “veszélyt” úgy éli át, hogy attól tart, magával ragadja az erős légáramlás. A bontakozó értelmű gyerek, miután megérti, hogy a fürdőkádból a lefolyón át tűnt el a víz, egy nap rettegni kezd, hogy a vízzel együtt ő maga is eltűnik a lyukban. Ez a felnőtt számára teljesen irreális, minden valóságalapot nélkülöző feltételezés. A kétéves gyerek nézőpontjából, az ő gondolkodásmódja szerint viszont logikus a következtetés: ami a víz lefolyása kapcsán elegendő magyarázat, az ok lehet az ő “eltűnéséhez” is.
További jellegzetessége ennek az életkornak, hogy a gyermek nem képes előre gondolkozni, elképzelni a jövőt. Ezért azt hiszi, hogy ami bekövetkezett, az visszafordíthatatlan. Ha bármilyen kellemetlenség, félelemre okot adó változás történik vele, ezt örök érvényűnek hiszi, és ennek megfelelő nagyságú a rajta eluralkodó félelem vagy akár rettegés.
Ha a kisgyerek beteg, hiába vigasztaljuk azzal, hogy hamarosan jobban lesz. Ha a szülők vagy a kedvenc játékszer egyszer csak eltűnik a szeme elől, ezt végérvényes elválásnak vagy elválasztásnak éli meg. Ennek a kisgyerekkori tulajdonságnak a következménye az, hogy a halált, még ha egy közeli személy elvesztéséről van szó, sem éli meg “komolyabb” dolognak, mint a mama pár napos elutazását. A gyerek ugyanis nem tud különbséget tenni aközött, hogy valaki most nem áll a rendelkezésére, vagy soha többet nem tér vissza.
A három év alatti gyermekek félelmeinek gyakran állatok, illetve rendkívüli méretű lények, szörnyek a kiváltói. A pszichológusok szerint ezekben a félelmekben szerepet játszanak ősi, velünk született minták, az emberiség kialakulásának idejéből származó félelmek. Jung, a híres svájci pszichiáter afrikai törzsek életét tanulmányozva írta le azt a félelmet, amit a sötétség beköszöntekor élnek át a bennszülöttek. Ő azzal magyarázta a páni félelmet, hogy a törzsi viszonyok között élő emberek saját, még nagyon fejletlen öntudatuk, éntudatuk szétesését, elvesztését élik át a sötétben.
A gyerekek félelmeinek egy része ún. tanult magatartás. Ilyenkor azért félnek, mert látják, hogy mások félelmet keltő tevékenységet folytatnak, és erre a környezetükben levők félelemmel reagálnak. Tanulságos megfigyelni, hogy egyes gyerekek csak azután kezdenek el félni a kutyától, miután látták, hogy más felnőttek vagy gyerekek rémülten menekültek az állattól. Az egyenruhás személyektől való félelem feltehetően nem közvetlenül a rendőr vagy tűzoltó fellépéséből adódik, hanem az ilyen személyek jelenlétében másokon látott szorongás, stressz átvételéből, lemásolásából. A fejlett társadalom, a televízió műsorai, a mesék is észrevétlenül átadnak bizonyos kulturális örökséget a cseperedő gyereknek azzal kapcsolatban, hogy mik a veszélyes dolgok, mitől kell félni.
Nagyon fontos kapaszkodó lehet saját gyermekünk félelmeinek kezeléséhez, ha tudjuk, hogy bizonyos velünk született adottságok miatt eltérően reagálunk a fenyegető helyzetekre. A gyermekek temperamentumbeli különbségek miatt eltérő gyorsan reagálnak a környezetükben történtekre. Ebből a szempontból meg lehet különböztetni “könnyű”, illetve “nehéz” gyerekeket és egy harmadik típust, a “lassan felmelegedőket”.
A “könnyű” gyerek általában aktív, könnyen alkalmazkodik, és nem ijed meg az új helyzetektől. A “nehéz” temperamentumú ingerlékenyebb, a környezetében megjelenő új dologra sokszor elutasítóan reagál. A harmadik csoportba tartozó “lassan felmelegedő” gyermekeknek időre van szükségük ahhoz, hogy megbarátkozzanak egy új jelenséggel, először óvatosan közelítik meg, csak aztán lesznek bátrabbak. Természetesen ezek a csoportok inkább elméletiek, különösen, ami az egyik csoportból a másikba való átmenet határait illeti. A valóságban inkább keverednek ezek a vonások. Mindenesetre hasznos, ha tudjuk, hogy gyermekünkre melyik csoport ismérvei a legjellemzőbbek. Így ugyanis kevésbé becsüljük túl vagy bagatellizáljuk el a gyerek félelmeinek a jelentőségét.
Lektorálta: Tauzin Tibor Miklós
Kapcsolódó cikkeink:
– A személyiség alakulása kisgyermekkorban
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
