Kisgyerek

Rajzoló gyerekek

A rajzolás nemcsak az önkifejezés miatt jelent nagy örömet, maga a mozgás is kellemes érzésekkel tölti el a gyerekeket!

Rajzoló gyerekek

A rajzolás öröme

A kisgyermekek rajzoláshoz való viszonya igen szoros, sokkal több élvezetet lelnek benne, mint egy átlagos felnőtt. Ezzel együtt már a legkorábbi szakaszában is ugyanazt a két célt szolgálja, amit a felnőttek által készített művészi rajzok. Kifejeznek egy érzést és maradandó nyomot hagynak. A gyerekek által készített képekben természetesen más tartalom jelenik meg, mint a felnőttekében, az alkotás és a mozgás elemi erejű öröme.

A különböző emberi kultúrákban végzett rajzfejlődési vizsgálatok eredményeiből tudjuk, hogy ez mindenütt azonosan alakul ki és fejlődik, vagyis kultúrától független. Az is megerősíti ezt az elképzelést, hogy megfigyelhető a rajzi kifejezésmód önállósága, vagyis azoknál az embereknél, akiknek az értelme vagy a beszéde sérült, ettől függetlenül olykor nagyfokú rajztehetség figyelhető meg.

Firkakorszak

A rajzolás fejlődése meghatározott gyermekkori életszakaszokhoz köthető. Az első korszak az úgynevezett firkakorszak, ami a baba nyolc hónapos korától egészen négyéves koráig tart. Ebben az időszakban készülnek a gyermek azon jellegzetes firkái, amiket oly nehéz elfeledni azoknak, akik egyszer látták. Sok formájuk van, kezdve az egyszerű hajlított vonalaktól, egészen a gomolyag- és cikkcakk firkáig, ám nem is felsorolásuk fontos, hanem hogy rájuk nézve láthatjuk, miként fejlődik a gyermek kézügyessége és ábrázolóképessége.

Nyolc és huszonnégy hónapos kor közt

Az első időszakban, vagyis nyolc és huszonnégy hónapos kor közt beszélhetünk a nem szerkesztett firkák koráról. Az ekkor készült rajzok olyan alapvető vonalfajtákat tartalmaznak, melyek alapjai minden későbbi ábrázolásnak. Céljuk nem valaminek a szándékolt kifejezése, hanem annak a boldogságnak a kiváltása, amit a rajzolás okoz. Kezdetben a kisgyermek ezt csak úgy tudja elérni, hogy a papírt mozgatja a ceruza alatt, de később arra is rájön, hogy miként mozgassa karját, kezét, hogy vonalakat tudjon húzni. Ez számára remek elfoglaltság, és mint minden játék, fejleszti egyes képességeit, vagyis nem baj, ha a szülő lehetőséget teremt gyermekének erre az elfoglaltságra is.

Kétéves kortól négyéves korig

A firkakorszak második nagy egysége az automatikusan szerkesztett firkák kora, ami a másodiktól a negyedik életévig tart. Ebben az időszakban sem beszélhetünk még szándékos ábrázolásról, de a különböző alapfirkákat a gyermek egyre nagyobb ügyességgel kapcsolja össze, majd a harmadik életév környékén megjelenik a rajzok névadása is. Bár még ekkor is a rajzoláshoz szükséges mozgásból eredő funkcióöröm az, ami a gyermeket lenyűgözi, de lassan-lassan beszivárognak rajzába a külvilágban látott formák és alakok is, és kezdik egyre inkább meghatározni a képek tartalmát.

Óvodások, iskolások rajzai

Rajzoló gyerekek

Négyéves kor után a legdöntőbb változás, hogy a kisgyermek szándékosan kezd rajzolni, igyekszik bizonyos formákat megragadni, bár még nem javít azokon, hogy közelebb kerüljön a jó ábrázolás eléréséhez. Négy- és hatéves kor közt a gyermek számára az egyik legkedvesebb foglalatosság a rajzolás lesz, ezért nagyon el tudnak mélyülni benne.

A rajzi kifejezésmódjukra jellemző a számukra érdekes vagy figyelmet felkeltő elem hangsúlyozása, olykor túlzott hangsúlyozása. Így kerülhet egy autóra akár tíz kerék, vagy lehet egy ábrázolt bácsi kabátján tucatnyi gomb. A kisgyermekek a képzeletszerű rajzolás e szakaszában nagyon nyitottak a képi kifejezésmódra, ezért szinte vétek lenne őket nem hagyni rajzolni ebben a korban.

Hatéves kor után a rajzok egyre többet veszítenek a kisgyermekekre még jellemző szabadon szárnyaló fantáziából, de sokat merítenek a gyermek intellektuális fejlődésének eredményeiből. Megjelenik a külvilág, hol feltűnő részletességgel, a faágra minden egyes apró levelet berajzolva, hol pedig csak a lényeget, a kontúrokat kiemelve. E folyamat végére, nagyjából tízéves korra, a gyermekrajzokban már nem a belső állapotok kifejezése, hanem a gondolatok és a realitás kifejezése kap nagy hangsúlyt, ami gyakran már három dimenzióban is sikerül.

Rajzfejlődés

A fenti, rövid összefoglalásból is látszik, hogy a rajzolás fejlődése mekkora utat jár be, míg a firkától eljut a valósághű ábrázolásig. A gyermeknek kezdetben még az is gondot okoz, hogy miként kivitelezze a rajzoláshoz szükséges mozgásokat, majd ahogy ezt megtanulta, válik képessé arra, hogy érzéseit, majd később gondolatait is megjelenítse rajzában. Mivel ez egy igen sok részképességet igénylő feladat, ezért fontos, hogy a gyermeknek ezen a módon is legyen lehetősége arra, hogy kifejezze magát, és játékosan gyakorolja mindezeket. Ezt pedig igen könnyű biztosítani: elég, ha a szülő ceruzát és papírt ad gyermeke kezébe.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: HáziPatika.com