Kisgyerek

Játszani is engedd!

A játék segítségével a kisgyermek felméri saját fizikai és szellemi lehetőségeit, felfedezi a világot és megtanulja az együttélés szabályait. A játékok napról napra fejlődnek, változnak és velük párhuzamosan nő a kicsi társaság utáni vágya is.
2003. December 23.

A baba első kis játéka a csörgő, amelyet különösen a hangja miatt kedvel, no meg azért, mert könnyű megkaparintania. Mihelyst megragadja, átadja magát a magányos elmélkedés örömének: vajon mi hozza mozgásba ezt a tárgyat?

Élményszerzés

Csodálatos felfedezését – a csörgő játékszert – hetek óta élvezi, és mindenkinek bemutatja az őt körülvevők nagy tetszésére. Lényegében a kézzel végzett tevékenységen alapuló játékoknak köszönhetően a baba alkalmazkodik fizikai környezetéhez, felfedezi a formákat, a színeket, a hangokat.

Figyeljük csak meg játék közben a kisgyermeket: ütögeti, rázza, eldobja, majd újra eldobja játékait.

Kezdetben a véletlen váltja ki mozdulatait, később ismétlődően felújítja tapasztalatait. Keresi a hanghatást, élvezi a tapintást, végül a szájába veszi a tárgyakat: ismerkedik.

Az első évben a kicsi egyedül játszik a tárgyakkal, míg egy nap eljut odáig, hogy egy pillantást vett egy másik gyerekre, aki valami különös zajt kelt egy játék rázogatásával. A hang, a látvány vonzza tekintetét, kíváncsivá teszi. Az a “másik” a változatosság forrása, az új ötletek tárháza. Ám az együttműködés ezen a ponton megáll. Ebben az életszakaszban a kicsit még jobban érdekli a felnőtt, mint a hasonlókorú gyermekek. A felnőtt olyan ötleteket ad, mely neki bizonyára nem jutna eszébe. Megmutatja a játékban rejlő új lehetőségeket, és mivel a kicsi mindenre “vevő” megpróbálja reprodukálni a mozdulatokat.

Amikor egy művelet nehéznek bizonyul, a játékot visszaadja, s azt “gondolja”: dolgozzon csak ő a sikerekért.

A nagy “bazár” időszaka

Amikor a kisgyermek járni kezd, lépteit a motorikus játékok felé irányítja. Ennek a korszaknak említésre méltó változása, hogy mostantól maga választja ki játékait, és mindig talál egy “ügyeletes” kedvencet. Ez a nagy “bazár” időszaka. Átpakol, felhalmoz, összekever mindent, ami a keze ügyébe kerül. Ne keseredjünk el a rendetlenség miatt, hiszen az örökös rakosgatás közben logikai készsége és intelligenciája is fejlődik. Összehasonlítja a méreteket, felméri a súlyokat, kísérletezik, akár egy “fizikus”.

Ne csodálkozzunk azon, ha ebben a korban nem használja következetesen a játékokat.

Egy- és kétéves kor között a rendeltetésellenes használat királya minden gyerek. Felhalmozza a kockákat az asztalon, de véletlenül sem akar tornyot építeni. A 18. hónap körül érdeklődni kezd a vele egyidős gyermekek iránt, és utánzókészségét is kamatoztatja. Ha a másik gyerek bemutat egy érdekesnek látszó trükköt, azt ő a saját szobájában megismételi.

Kétévesen a legvonzóbb dolog ugyanazt csinálni, mint a másik gyerek, ugyanazzal a tárggyal, ugyanabban a pillanatban, de most már együtt. Számítva a kispajtások látogatására, helyesen teszi a szülő, ha több példányban vesz egyforma játékot.

A szülők azt hiszik, hogy gyermekük agresszív, amikor elszakít vagy kitép egy játékot pajtása kezéből. Pedig nem csinál mást, mint néhány perccel azelőtt a kis barát. Ne feledjük el, gyermekünk mindent utánoz! Kiváló utánzókészségét kihasználva, most már a felnőtt is akcióba léphet. Itt az ideje, hogy megtanítsuk gyermekünket a játékok rendeltetésszerű használatára. És ő szépen meg is tanulja majd, bár neki ez eleinte nem lesz természetes.

Baba, autó, labda

A baba, az autó, a garázs, a tálaló jó ürügy arra, hogy gyermekünk történetekbe élje bele magát. A kislány a baba anyukája, fegyelmezi, ha szükséges, és megdicséri, ha rászolgált. Felöltözteti, megfésüli a haját.

A kisfiú autót vezet, és újraéli a családi autókázások kalandjait, amikor a papa ült a volán mögött. El tudja játszani a bolti eladót, a doktor bácsi szerepét.Képes ülve maradni és befejezni a puzzle összerakását, amit korábban sokszor félbehagyott.

A 2-3 éves gyermekek már örömüket lelik a rajzolásban, festegetésben, kedvelik a labdát, a biciklit, a rollert, a szánkót, mindent, ami mozog, amiket mozgatni lehet. És egyre inkább kedvelik a társasjátékokat, a közösséget.

Hívjuk meg minél gyakran otthonunkba a játszótársakat. Statisztikai adatok szerint hatszor annyit játszik az olyan kisgyerek, akinek van barátja, mint az, aki magányos játékra kényszerül.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Rajzoló gyerekek
  • Játsszunk okosan a babával!
  • Mivel fog igazán jól játszani?
  • VI.évf./4.sz.

    Forrás: Baba Magazin