Kisgyerek

Fényes nappal akartak elrabolni egy 4 éves kislányt, a bébiszitter akadályozta meg

A gyerekek az óvoda szomszédságában lévő parkban játszottak, amikor felbukkant a rossz szándékú férfi.
2023. Július 12.
férfi megpróbál elrabolni egy kislányt

A milánói rendőrség emberrablási kísérlet miatt indított nyomozást a június végén történt eset miatt. Az, hogy nem lett nagyobb baj, a bébiszitter lélekjelenlétének köszönhető.

A bátor bébiszitter

A 40 körüli, külföldi férfi magához csalogatta a kislányt, majd megpróbálta elvinni a játszótérről. A gyermekfelügyelettel megbízott fiatal nő azonnal észrevette, hogy a kislány bajba került és elzavarta a férfit.

Szerencsére senkinek sem esett baja, az ijedtség azonban hosszú ideig elkísérte mind a bébiszittert, mind a szülőket, akik ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést. Mint a gyermekfelügyelő elmondta, az egész a másodpercek tört része alatt történt, és az elkövető nagyon rutinosnak tűnt.

Nem voltak térfigyelők a parkban

Miután a bébiszitter kikapta a férfi kezéből a kislányt, az futásnak eredt anélkül, hogy bármit is mondott volna. A fiatal nő akkor nem is tudott másra gondolni, csak a rá bízott gyermek megmentésére, ezért meg sem próbálta feltartóztatni a rablás megkísérlőjét.

A parkban nincsenek térfigyelő kamerák, ám azon az útszakaszon, ahol az elkövető menekülőre fogta, készült róla néhány felvétel, ami segíthet az egyenruhásoknak az ügy felgöngyölítésében.

Fotó: Getty Images, Forrás: Via