Kisgyerek

Ha itt laksz, hózáporra is számíthatsz ma

Csapadékra számíthatunk ma, a zivatarok miatt figyelmeztetést adtak ki.
2024. Április 17.
eső
Kép: Getty Images

Kiadták a veszélyjelzést Pest, Nógrád, Vas és Zala vármegyékre: szerdán a déli óráktól a nyugati határszélen, illetve késő délután főként a Duna vonalától keletre egy-egy intenzívebb záporra lehet számítani, akár az ég is megdörrenhet. A kialakuló záporokat, zivatarokat többfelé jégdara, intenzív csapadék és szél kísérheti.

A keleti és az északkeleti tájak kivételével sokfelé élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél.  A hegyekben hózápor is lehet. Az északi, északnyugati szelet az ország nyugati felén élénk, néhol erős lökések kísérik. Emellett záporok, zivatarok környezetében is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-16 fok között alakul, késő estére 6-11 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtökön gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, a keleti országrészben több, nyugaton kevesebb felhővel. Szórványosan valószínű zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szelet élénk, a Dunántúlon és az északkeleti tájakon néhol erős, illetve viharos közeli lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-16 fok között alakul.

Pénteken gomolyfelhős idő várható többórás napsütéssel, helyenként záporral, néhol zivatarral. Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél. Hajnalra általában 0-6 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délután 11-16 fok lesz.

(met.hu, Időkép.hu)