Alig ettél reggelire és a tízóraidat is csak piszkálgatod. Minden rendben? Jól vagy, Kicsikém? Gyere, játsszunk egy kicsit a kockáiddal! Nem akarsz? Jól van, bújj ide! Szeretlek. Nagyon bágyadtnak tűnsz. Gyere, anyu elolvas neked egy mesét. Tetszett? Miért sírsz? Mi a baj? Fáj valami? Nahát, mintha egy picit meleg lenne a fejecskéd…
Ismerős? Általában hasonlóan kezdődik nálunk egy-egy betegség. Rosszabb esetben az éjszaka közepén a gyerek sírására ébredek, s akkor már tudom – kemény napok elé nézünk. Amikor a kisfiam beteg, vagy megsérül, az számomra a legfájdalmasabb. Borzasztó érzés látni a fájdalmát, küzdelmét és tudni, hogy a legtöbbször alig tudok segíteni rajta. Persze “gyógypuszilok”, gyógyszert adok, teát főzök, sebet kenegetek. De mit ér mindez, ha az egész “rosszat” nem vehetem át tőle. Pedig milyen jó lenne.
Mennyivel szívesebben vészeltem volna át én a kisfiam kruppos rohamát, amivel három napot kellett kórházban töltenie! Bármit megtettem volna, hogy ne csak tehetetlenül üldögéljek a váróban és imádkozzak, hogy újra rendesen tudjon levegőt venni. Mennyivel szívesebben estem volna én le helyette a mászókáról! Vagy bárcsak én csúsztam volna ki az úszógumiból idén nyáron a Balatonnál és vágtam volna szét a térdemet kagylókkal! Mennyivel jobb lett volna, ha át tudom venni a három napon át tartó 40 fokos lázát! Nem éreztem volna magam tehetetlennek!
Az a szívszorító érzés, amikor elesetten hozzám bújik egy-egy láz alkalmával, és nem tudok mást tenni, csak simogatni a kis buksiját, ringatni és lesni minden óhaját-sóhaját, bízva abban, hogy a lázcsillapító közben teszi a dolgát. Ilyenkor egy anya gyakran feladja elveit a mesenézéssel vagy a tabletnyomkodással kapcsolatban is. A kényelmes ágyamat is kérdés nélkül lecserélem a padlóra terített néhány habitapira, csak hogy mellette lehessek egész éjszaka és figyelhessem, minden rendben van-e.
Anyaként sok mindent megcsinálunk a gyermekünknek, gyermekünk helyett. Sajnos a fájdalmát mégsem vehetjük át. Így marad az együttérzés, az izgulás, néha rettegés, hogy mielőbb felépüljön, legyen az akár apróbb, akár komolyabb baj. Mit tehetünk? Betárazunk gyógyító szerekből, mézes teából, rongyosra olvasott mesekönyvekből, kedvenc rajzfilmekből, pihe-puha takarókból, nyugtató ölelésekből, végtelenszámú “gyógypusziból”. Ápolunk, virrasztunk, felügyelünk, vigasztalunk és mindenekfelett: szeretünk. Mert hidd el: anya szereteténél nem gyógyít semmi jobban.
Kapcsolódó cikkek
