Káoszból ritmus
Zenebölcsi a Pestújhelyi Közösségi Ház kistermében: a jelenet először leginkább egy hősiesen megrendezett babazsúrra emlékeztet. Kilenc kisgyermek ül, áll, hancúrozik a szőnyegen kilenc fiatal anyuka körül – gyereksírás, kacagás, női csevegés zaja tölti be a termet. De Mészáros Mónika, a foglalkozás vezetője nem esik kétségbe: megfogja a házigazdának kinevezett plüssmackót, és köszönti vele a gyerekeket. Dallamos hangsort énekel, amelyet az anyukák énekkel, a kicsik még legfeljebb csak egy-egy mosollyal, simogatással viszonoznak. “Jó reggelt, Dani!”, “Jó reggelt, Mackó!” – és a foglalkozás már el is kezdődött. Sőt, elkezdődik valami egészen más is: a csecsemőkorból épp csak kinőtt kisdedek szocializációja, közösségbe illeszkedése, zenei nevelése. Ami nekik csak remek móka, játék az anyuval, játék a hangokkal, a hangadásra képes kezükkel, lábukkal, szájukkal, az egyben komoly tanulás is. Mondókák, kiszámolók, versikék, tréfás rigmusok, furulyával előadott, majd énekelt népdalok követik egymást. Egy-egy rövid időre a kicsik érdeklődését is sikerül megszerezni az évszázadok alatt tökéletessé csiszolódott dallamokkal.
Fegyelmezés nélkül
A zenebölcsi foglalkozást kilenc hónapos kortól négyéves korig ajánljuk – kezdi a bemutatást Mészáros Mónika. – Elsősorban olyan gyeden, gyesen lévő anyukák hozzák ide csemetéjüket, akik nem adják a kicsit bölcsődébe, óvodába egészen a kötelező iskola-előkészítő óvodai évig. Ezek a heti alkalmak megteremtik annak a lehetőségét, hogy az otthon nevelkedő kisgyermek is megszokhassa a gyerekközösséget, elsajátíthasson alapvető viselkedési szabályokat, találkozhasson kortársaival. A zenebölcsi foglalkozásain alkalmazkodunk az életkori sajátosságokhoz, így itt nem kötelező megülniük, nincs fegyelmezés, hiszen a bölcsődés korú résztvevőktől nem is lehetne elvárni a szabályokhoz való tökéletes alkalmazkodást. Azért többnyire mégis kialakul az együttjátszás, különösen, ha a mamák is szívvel-lélekkel benne vannak a játékban. Amikor a mamák énekelnek, tapsolnak, ütik a ritmust, dobolnak, előbb-utóbb a kicsik is odafigyelnek, követik a példájukat. Nincs nagyszerűbb dolog egy egy-két éves kisgyermek számára, ha az oltalmat adó anyaölben, az édesanyja karjaiban, az ő testével mintegy együtt mozdulva vehet részt egy új élményben, próbálhat ki egy új játékot. Összebújva vagy kézen fogva együtt lépegetni, körben járni, leguggolni, ritmusra hajladozni, “zenét csinálni”, százféle kis játékot játszani – a gyermeknek is, édesanyjának is közös élmény.
“Anya-tanoda”
Félreértés lenne ugyanis azt gondolni, hogy ez valami bébimegőrző, vagy a babák szórakoztatására kitalált rendezvény. A szülők aktív részvételét igényli, sőt elsősorban az anyukáknak szól, egyfajta “anya-tanoda”, ahol a kismamák feleleveníthetik saját gyermekkori emlékeiket, régi-új játékokat, mondókákat, dalocskákat tanulhatnak, ötleteket kapnak arra, hogyan mozgathatják, vigasztalhatják, foglalkoztathatják a leghatékonyabban kisgyermeküket. Szinte mindenkiben benne él ugyanis valahol nagyon mélyen ennek az ősi dalkincsnek az ismerete, emléke, de a részleteket – “hogy is volt?”, “csak az első sor jut eszembe” – segítség nélkül nehéz felidézni. Itt minden foglalkozásba más és más zenei anyagot szerkeszt bele a csoport vezetője, és mindenki megkapja papíron az aznap tanult játékok leírását, a dalok, mondókák szövegét, az elhangzott zenei részletek eredetét. Nemcsak a szöveg, a ritmus, de a hozzájuk kapcsolódó mimika, gesztikuláció, mozgás is kincs, hatalmas lehetőség, hiszen segíthet felfedeztetni a gyerekkel testrészeit, hangját, az irányokat – az egész világot. Minden órán 10-12 mondókát, gyermekdalt ismernek meg. Mónika figyel arra, hogy mindig legyen közöttük magyar népdal is – tapasztalata szerint ezek titkos fegyverként használhatók, ha a gyermeket elővenné a nehezen csillapítható “hisztimanó”. A népdalok, virágénekek édes, tiszta dallama kizökkenti a gyereket a görcsös sírásból, felfigyel rá, elfelejti a keservét – mondja a bébiszitterként is nagy gyakorlatot szerzett zenepedagógus.
Játsszunk zenét!
A Dzsungel könyve musical zenéje kiválóan alkalmas arra, hogy a kicsik is felfedezhessék benne a ritmust. Ez alkalommal ez szerepel a zenei kínálatban. “Hé, kölyök, a törzs befogad” – hallgatják a magnóból, és a szívdobogásszerűen egyszerű, ősi ütemet hamarosan együtt dobolják ritmusfáikkal kicsik és nagyok. A pezsdítő ritmussal való együttmozgás, “zenejátszás” egy darabig leköti a gyerekeket, de nem sokáig. Egy helyben megülni nem könnyű: egyik is, másik is elkalandozik egy kicsit a szőnyegről. Mónika elérkezettnek látja az időt egy kis mozgatós játékra: kiszámolós, majd körjáték következik. A “Bújj, bújj zöld ág” nagyon népszerű. Még a legkisebbek is jót kacagnak, amikor – “leszakadt a pajta, bennmaradt a macska” – a karok összezárulnak a gyerek és édesanyja előtt. Ugyanígy az “Ég a gyertya” is alkalmat ad egy kis testmozgásra, nyújtózkodásra, guggolásra. Így az egyórás foglalkozás során sokféle fejlesztő gyakorlatot kaphatnak, amely nemcsak a ritmusérzéküket, zenei hallásukat, hangképzésüket erősítheti, hanem az egyensúlyérzéküket, mozgásukat is fejleszti. Mindezek mellett legalább ilyen fontosak az itt szerzett szociális, pszichés tapasztalatok, élmények, melyek egyszerre fűzik szorosabbá az anya-gyermek kapcsolatot, és lehetőséget nyújtanak az első közösségi élményekre is. Nemcsak a kisgyermekeknek, hanem az édesanyjuknak is érzelmi feltöltődést jelenthetnek ezek a foglalkozások: mind a ketten barátságosabbak, nyitottabbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek ezek által.
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
