Matematikai alapon sok minden leírható, amire nem is gondolnánk – például az is, hogy meddig nyújtható egy „hisztimentes” szakasz. Az egyszerűség kedvéért a hiszti szót használtuk, hiszen ez a leginkább érthető, bár nem szeretjük, mert kissé megbélyegző, hibáztató.
Igaz, hogy rémesen idegesítő dologról van szó, ugyanakkor könnyen belátható, hogy ez az állapot magának a kicsinek a legrosszabb, és valójában nem is tehet róla, hiszen egyrészt a külvilág stresszoraira sokszor magunk is legszívesebben egy kiadós dührohammal reagálnánk, másrészt nekik még nem kell ismerniük az önkontroll eszközeit.
Ettől még persze sokunk nagy vágya, hogy ezeket az epizódokat megszüntessük, de legalábbis rövidítsük, ritkítsuk. Különösen akkor, ha olyan helyen vagyunk sokáig összezárva idegenekkel, ahonnan még csak távozni sem tudunk, ha nagy a zűr. Nos, ilyen egy hosszabb repülőút – sok kisgyerekes rémálma. Hogy mennyire nem a mienk a hibás egy szokásos „földindulásért”, azt jól mutatja a tény, hogy szinte nincs gyerek, aki nyugodtan végigülne egy ilyen utazást – legfeljebb a hiszti volumene a kérdés: megmarad-e a nyűgösködés szintjén, vagy eljutunk az artikulátlan visításig.
Egy matematikus most kiszámolta, mekkora az esélyünk arra, hogy a hiszti menthetetlenül bekövetkezzen, ez átlagosan mennyi időbe telik, és a nyugis szakasz vajon meddig tolható ki – milyen eszközökkel. Dr. Tom Crawford, az Oxfordi Egyetem matematikusa még egy képletet is felállított erre, amit a Huffington post cikkében nézhetsz meg. De a lényeg: ha nem teszel semmit, csak a véletlenre bízod magad, akkor a gyermeked 27 perc 48 másodperc után kezd majd dühöngésbe, és a vihar 15 percig tart majd.
A szülők közel kétharmada (63%) vallja be, hogy aggódik amiatt, hogy gyerekkel kell utaznia, egyharmaduk pedig stresszesnek (33%), zavartnak (20%) és nyugtalannak (15%) vallja magát egy ilyen helyzetben. Minden nyolcadik szülő (12%) úgy nyilatkozott, hogy szívesebben menne át egy szakításon, mint hogy egy repülés közbeni hisztivel kelljen szembenéznie. Tudjuk, extrém.
Ám lehetséges késleltetni az elkerülhetetlent, így az legalább nem a levegőben ér majd minket. Ehhez a tudós figyelembe vette a kitörések kezelésének leggyakrabban alkalmazott módjait, és a tipikus kiváltó okokat is. Ezek:
- álmosság (a képletben S)
- unalom (B)
- éhség (H)
- zaj (N)
Mindegyiket nullától tízig pontozta: a nulla azt jelenti, hogy a problémát a szülő figyelmen kívül hagyja, a tízes pedig azt, hogy sikeresen kezeli. „Ha a dühroham mind a négy fő okát kezeljük, azaz 10 pontot érnek el, akkor az átlagos idő – amíg a dühroham nem kezdődik el egy repülés során – 129 percre növelhető, ami majdnem ötszöröse az alapértéknek” – magyarázza Dr. Tom Crawford. „Ez azt jelenti, hogy a szülőknek dührohammentes utazásuk lesz a 129 percnél rövidebb járatokon, ami sok rövid távú európai desztinációt egészen elviselhetővé tesz.”
Nem rossz, nem? De hogyan szerezhetünk mindenre 10 pontot?
A kutató javaslata a következő: a gyerekek 37 percig szunyókáljanak (hogy leküzdjék az álmosságot), majd meg kell akadályoznunk az unalmat rajzolással, filmnézéssel, tablettel vagy telefonnal (igen, van, mikor nincs más választás), ez az elemzés szerint 31 percig szórakoztatja őket. A matematikus azt javasolta, hogy 19 percet szánjunk az uzsonnára, 14 percet meseolvasásra vagy zenehallgatásra, hogy kizárjuk a zajt. Nos, nagyjából meg is vagyunk.
Hogy működik-e vagy sem, arra nem készült külön kutatás, de egy próbát megér a dolog – még akkor is, ha a tudományos jelleget csak félig vesszük komolyan.
Kapcsolódó cikkek
