Vajon féltékenyek lesznek?
Ez idő tájt észleli azt, hogy szülei többet beszélnek, foglalkoznak egymással, mint vele, az anya inkább figyel az apára és fordítva. Ez ülteti el érzelmi életében a féltékenység csíráit, s ekkor kezdi erőteljesen felkelteni a figyelmét saját személye iránt.
A kis vetélkedő
Az anya közelében lévő apát félrelökdösi, közéjük áll, s egyikükbe belekapaszkodik gyöngédségre vágyódóan. A második-harmadik év táján már valósággal vetélkedik az apával az anya szeretetéért, kitüntetett tárgyait neki, az anyának adja át, az ő közelségében helyezkedik el, hangadással, majd szavakkal jelzi, hogy “Itt vagyok, velem törődj”! S ilyenkor az anya elfordul az apától, gyermekével kezd törődni, vele játszik, kommunikál. S mi lesz az apával?
Felbolydulhat a szülők egymás közti viszonya, s megindulhat a versengés a gyermek kegyeiért, szeretetéért. Baj lenne, ha a szülők azzal próbálnák meg kinyilvánítani szeretetüket, hogy fokozottan elhalmozzák tárgyakkal, édes falatokkal és szavakkal a kicsit, remélve, hogy személyük egyre fontosabb lesz neki. A saját személy túlhangsúlyozása a másik szerepének alábecsüléséhez vezethet, s egyfajta szerepjáték indul be: “ki kit szeret jobban?”.
A család harmóniáját megbontja a rivalizálás, előtérbe kerül a felnőttek közti féltékenykedés. A szülők egymás közti viszonyába belép a konfliktus lehetősége. S eközben a kisgyermek megfigyeli, megtanulja utánozni az egymás megnyeréséért folytatott küzdelem eszközeit, az érzelmekkel való burkolt-nyílt irányítást, a manipulálást, a hízelgő odabújástól a “nem szeretlek” eltávolodásig.
A jövevény
Új szereplővel bővül a családi játszma, ha megszületik egy kistestvér, mert a nagyobbik elveszíti egyeduralkodó gyermeki helyzetét. Az új testvérrel együtt megszületik a féltékenység és a rivalizálás. A nagyobbacska fájdalmait csak enyhíteni lehet, megszüntetni nem. Éppen ezért a gyermeket idejekorán fel kell készíteni a testvér, az új családtag érkezésére. Hozzá kell segíteni annak a megértéséhez, hogy a kisbaba nem csak a szüleié, hanem az övé is lesz, az egész családé.
A gyermeklélektan és a mindennapi élet tapasztalatai, megfigyelései arra mutatnak rá, hogy akit az életkorának megfelelő szinten készítenek fel a család új taggal való kibővülésre, kevésbé lesz féltékeny. Benne nem rendül meg a szülei iránt érzett bizalom, az a hit, hogy továbbra is fontos a szülőknek, még ha szeretetükben osztozni is kell egy új jövevénnyel.
El kell mondanunk a gyermeknek jó előre, hogyan fogjuk gondozni az újszülöttet, hol lesz a helye a lakásban, hol alszik, mit eszik, hogyan fog szopni, hogyan vigyázunk rá együtt. Elmesélhetjük azt is, hogy kéznél lesz majd egy új játszótársa, barátja, aki szövetségese lesz a játszótéren, a többiek között.
Minden kérdésre igyekezzünk legjobb tudásunk szerint válaszolni, elsősorban azokra persze, amelyek szeretetünk meglétéről biztosítják a jövőben is. Biztassuk arra, hogy mondja el aggodalmait, reményeit, hogyan akar ő is törődni a kistestvérével. És világosítsuk fel arról is, hogy a kisbaba törékeny jószág, nem játékszer.
Ecsetelhetjük azokat az előnyöket, amelyek azzal járnak, hogy ő lesz az idősebb, neki több mindent szabad csinálnia. De ne essünk bele abba a túlzásba, hogy úgy tegyünk, mintha a nagyobbat jobban szeretnénk, mint a kicsit, ha mégoly szívesen hallaná is, és szemlátomást szeretné jó előre biztosítani pozícióját. Erősítsük meg abban a hitében, hogy a szülőkkel való kölcsönös szeretete változatlan marad. Úgyis meg fogja tapasztalni, hogy szülei hol őt, hol a kistestvért dédelgetik, részesítik előnyben.
Készítsük fel!
A leggondosabb előkészítés ellenére is beárnyékolja egy ideig a kisgyermek lelki életét a testvére iránt érzett féltékenység. Ez gyakran rejtett formában, áttételesen jelenik meg, így a szülők nem is sejtik, milyen heves félelmek, ellenérzések dúlnak gyermekükben. Féltékenysége keltette felemás érzelmeit leginkább a játékaiban fejezi ki, s vezeti le haragját is.
Idősebb korban már a képzelet síkján is megjelenhet a támadó kedv. Sokszor a rajzban, a festésben vagy a maguk átköltötte mesében adnak kifejezést a testvérük elleni vágyfantáziáknak. Ha már korábban úgy vélte, úgy érezte a féltékennyé váló gyermek, hogy nem vagy kevésbé szeretik, mint azelőtt, akkor a testvérféltékenység néha még nyílt bántalmazásba is torkollhat. Ilyenkor a szülőknek igen nagy tapintattal, türelemmel kell csillapítaniuk a heves indulatkitöréseket.
Ha a gyermek azt tapasztalja, hogy ezekért nem kap büntetést, nem gúnyolják, akkor megnyugszik érzelmi hullámzása. Értésére adhatjuk, hogy szeretetünkben nem távolodunk el tőle. Ha a másik gyermek egy időre többet is van apa-anya ölében, de őt kézen fogva visszük óvodába, a nagyszülőkhöz, mint egy “nagyobb” gyermeket, biztonságban érzi majd magát.
Érezze fontosságát
Elérhetjük, hogy egyre jobban érdeklődjön testvére iránt, s így hamarosan részt kér a vele való gondoskodásból. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy figyelmezteti majd az édesanyját az esti lefekvés szertartásainak a betartására. Saját fontosságukat is átélhetik e felnőttes szerepben.
Az elsőszülötteket különösen érzékenyen érinti a második gyermek eljövetele. Amíg egyedüli a gyermek, az édesanyák nyíltan, gazdagon mutatják ki érzésüket, de a második után már óvatosabbak, nehogy diszkriminálják a másikat. Az egykék kényeztetése közismert. Amíg egyetlen gyermekek, gyakrabban dédelgetik őket.
Eddig minden figyelem, gondoskodás rájuk irányult, és ennek most vége szakad. Könnyű belátnunk, hogy sokan eleinte a kisemmizettség, a hirtelen rájuk szakadó magányosság, “elanyátlanodás” élményét élik át. Csak érettebbé válva képesek elfogadni és belátni azt, hogy osztozhatnak kistestvérükkel a szülői szereteten. S meg is kell osztozniuk.
Forrás: Anyák Lapja