Kisgyerek

Idén még több jut a kétgyerekeseknek

Csak kedvezményezett eltartottak után lehet igénybe venni az évről évre emelkedő kedvezményt, tehát azokra a gyermekekre, akikre családi pótlék is jár a családban.
2019. Január 03.
Írd ide a képaláírást

Havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adó- és járulékkedvezménye 2019-ben. Ez azt jelenti, hogy összesen 266 660 forintra nő az érvényesíthető kedvezménykeret, amely a járulékalapra is érvényesíthető, azaz nem csak a személyi jövedelemadó (bruttó bér), hanem a járulékok (nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék) is az alapját képezik. A kormány 2016 óta 4 lépésben emelte meg a családi adókedvezményt, évi 5000 forinttal, 2015-ben ez az összeg még csak 20 ezer forint volt. 

Sokan nem tudják, hogy nem kell megvárni a második gyermek születését a kedvezmény igénylésével, hisz a szülész-nőgyógyásztól kért  igazolással már a második terhesség 91. napjától igénybe vehető. A kedvezményt nem csak az a szülő kérheti, aki a családi pótlékot kapja. Ezen felül osztható, ilyen esetben egy nyilatkozatban kell meghatározni a megosztás arányát.

A NAV kedvezmény kalkulátora segítségével te is kiszámolhatod, hogy miként tudsz spórolni a családi adókedvezménnyel.

Forrás: MTI/babaszoba.hu