Kisgyerek

Kullancsok

A kullancs számos kórokozót képes átjuttatni az emberbe. A mindennapi gyakorlatban kétféle betegséggel kell számolni, az egyik a Lyme-kór, a másik pedig egy vírus okozta agyvelőgyulladás.

Kullancsok

A Lyme-kórt baktérium okozza, ez antibiotikummal jól gyógyítható, védőoltás azonban nincs ellene. Ezzel ellentétben a vírusos agyvelőgyulladás ellen szerencsére rendelkezünk védőoltással, amely egyéves kor után adható. Azért fontos a védelem, mert a kialakult betegség ellen nincsen hatékony orvosság. Hazánkban egyébként az oltásnak is köszönhetően egyre ritkábban fordul elő, de azoknak a családoknak, akik gyakran járnak kirándulni, mérlegelniük kell az oltás beadatását.

A kullancsok vérszívó ízeltlábúak, hazánkban a közönséges kullancs a leggyakoribb. A kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet, elsősorban a Lyme-kórt és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladást. Magyarországon két aktivitási csúcsot figyelhetünk meg: az első március végétől június elejéig tart, a második pedig szeptemberben jelentkezik.

A kullancs a leveleken, fűszálakon található, legnagyobb számban a sűrű aljnövényzetű erdőkben, bokros-fás területeken fordul elő, de megtalálható városban is, parkokban, játszótereken.

Aki kirándulást vagy szabadtéri programot tervez, lehetőleg kerülje el a sűrű aljnövényzetet, bozótost, és az erdőkben csak a kijelölt gyalogutakon haladjon. Ajánlatos kullancsriasztó szert használni. Ha a bőrünkbe befúródott kullancsot időben felfedezzük és eltávolítjuk, akkor nem kerülhetnek a kórokozók a szervezetünkbe. Hazaérve mindenképpen alaposan nézzük át magunkat és egymást.

Az úgynevezett aktív védőoltás elölt vírust tartalmazó anyaggal lehetséges, ezt az első beadása után egy-három hónappal, majd kilenc-tizenkét hónap múlva ismételni kell, vagyis általában 0. hó, 1. hó és 1 év az oltási sorrend. Indokolt esetben gyorsított módon is adható (az első után három héttel megkaphatja a másodikat). Három év múlva emlékeztető oltást kell beadatni.

Kevéssé ismert az úgynevezett passzív immunizálás. Ez az jelenti, hogy a kullancscsípés után két napon belül lehet adni egy olyan speciális ellenanyagot tartalmazó oltást (azoknak, akik korábban nem kaptak védőoltást), amely kivédi az esetleges kullancs okozta agyvelőgyulladást.

Kullancscsípésről bővebbet a www.kullancs.hu internetes oldalon olvashatunk.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Hogyan védekezzünk a kullancs ellen?
  • Kullancsos tévhitek
  • Mire figyeljünk a kullancsszezon idején?
  • Forrás: Kismama magazin