Kedves Judit!Meghalt az édesapám, s ezt a négy- és a kétéves kisfiaim előtt sem titkoltuk el, hiszen kérdezték, hogy anya miért sír, hol a papa.
A kisebbik fiamat nem érintette meg annyira, de a nagyobbiknál jöttek a kérdések: én is meg fogok halni? Anya is meg fog halni? Mikor és hogyan fogok meghalni? Ezzel egy időben (persze nem biztos, hogy emiatt) bepisilés, bekakilás is előfordult nála. Hogy kell a halálról beszélni egy gyerekkel? Életkortól függően mit értenek meg ezzel kapcsolatban?
Ágota
Kedves Ágota!
Leveled olvasva az első, ami eszembe jutott, Ranschburg Jenő verse. Olvassuk el együtt!
Ranschburg Jenő: Gyász
Az oviban ma szörnyű rossz vagyok.
Verekszem és felrúgtam Zsolti várát,
a tányérban is mindent otthagyok,
s hiába szólnak: én látom a kárát,
az óvodában mégis rossz vagyok.
Anyu azt mondta, hogy a reggel elment
a nagypapám, és messze-messze jár,
de látom, közben egy könnycseppet elkent,
s tudom, hogy úgyis minden veszve már.
Anyu szerint a nagypapám ma elment…
Becsapnak mind, meghalt a nagyapám!
Hisz sír mindenki, mint a vízözön,
és rám szólnak, hogy újra nagy a szám,
mert ehhez aztán végképp nincs közöm!
Becsapnak mind, meghalt a nagyapám…
Elmondom neki, majd ha visszajön!
Mit mondjak, elég zilált világban él az ovis. Egyszerre áll fantáziája és valós ismeretei hatása alatt: amit nem tud biztosan, vagy nem ért meg, azt néhány olyan elemmel egészíti ki, ami végül elfogadhatóvá teszi számára a helyzetet. A halál kérdése számára ilyen érthetetlen dolog. (Ahogy persze számunkra is, ha belegondolunk.) Azért keresi rá folyton a válaszokat, mert titokzatos és félelmetes, hiszen a körülötte élő felnőttek is bizonytalanok, szomorúak, és tétova válaszokat adnak a kérdéseire.
Az óvodás nem fogja fel, hogy aki meghalt, végleg elment. Átmenetinek érzi a helyzetet, visszavárja, aki meghalt, és egy idő múlva úgy érzi, a szeretett személy cserben hagyta őt, hiszen nem jön vissza. Sajnos – hogy még bonyolultabb legyen a dolog – a kicsi könnyen bűntudatot is érezhet a haláleset miatt. Ez a mágikus gondolkodás ideje: a gyerek hisz abban, hogy gondolataival irányítani képes a világot, vagyis akiről rosszat gondolt, az bűnhődik, s az átok valóra válik. Éppen ezért nehéz az ovissal a halálról beszélni.
A legjobbat akkor teszi a szülő, ha a saját meggyőződéséből indul ki. Ha vallásos, akkor a hite segítségével, ha materialista, akkor a természet folyamataival adja meg a válaszokat. Természetesen nem kerek hittanórát vagy természetismeret-előadást kell tartani, csak egyszerűen, néhány szóval, a gyerek érdeklődését kielégítve beszélgessünk vele. Ugyanez érvényes a saját halálával kapcsolatos kérdésekre is. Természetesen tiszta szívvel mondhatod, hogy ez emberek idősebb korban szoktak meghalni, és hogy sokáig fogunk még együtt élni.
Emellett érdemes olyan népmeséket mesélni, amiben a legkisebb királyfi győzedelmeskedik. Ez erősíti a gyerkőc önbizalmát, és biztosítja sebezhetetlenségéről – amire most igazán nagy szüksége van. Ajánlom, forgassátok Boldizsár Ildikó Esti mesék fiúknak című könyvét!
Forrás: Kismama magazin