
óvodás


Megszökött két kisfiú az óvodából – hogy történhet ez meg?
A közelmúltban két kisgyerek fogta magát és hazament az óvodából. Talán nem túlzás úgy fogalmazni, hogy ez minden szülő rémálma. Hogy történhetett meg, hogy egyszerűen kisétáltak?
Táborozó óvodás – így segíts neki, hogy jól érezze magát
Ha most először küldöd nyári napközis táborba az óvodás gyerekedet, lehet, hogy te is izgulsz egy kicsit. Szakértői tippekkel segítünk, hogy minden rendben legyen.
Az önállóság kezdete: így játszanak a háromévesek
Komoly változás a legtöbb hároméves életében, hogy közösségbe kerül. Rengeteg mindenben változik, alakul és fejlődik, beköszönt a szerepjáték időszaka, ami egészen kisiskolás korig meg is maradhat.
Ebben a kerületben mostantól nem ingyenes az SNI-s óvodások ellátása
Felmondta a 18. kerületei tankerület a sajátos nevelési igényű óvodások ingyenes gyógypedagógiai ellátását.
Az óvodások szeretetnyelve – így jelzi, hogy szeret téged
Mi mindennel mutathatja ki az óvodás gyermeked a szeretetét? Többek között a következő jelei lehetnek annak, hogy mennyire szeret téged!
Csillámos körmök az oviban – ezt gondolja róla a bőrgyógyász
A legtöbb kislány odáig van a színes, csillogós, fényes körmökért, és minden vágya, hogy ő is ilyenekkel pompázhasson. De még ha az oviban, suliban engedélyezett is a lakk, érdemes kétszer meggondolnod, fested-e a lánykád körmeit.
Ovis és még mindig szokott hisztizni – ez normális dolog?
A hisztizést általában a kisgyerekekhez szoktuk társítani. De normális dolog, ha ez még ovis korban is folytatódik?
Erre van szüksége egy introvertált óvodásnak
Egy introvertált gyereknek sem feltétlenül nehezebb az óvodai élet, ha kellő türelemmel állunk hozzá és hagyjuk, hogy saját maga legyen.
Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy óvodást, miután egy buszban felejtették
Buszban felejtettek egy négyéves kislányt kedd reggel Tomajmonostorán, csak délután találtak rá, életveszélyes állapotban. A busz mindennap gyerekeket szállít az óvodához közeli településekről.
Azt hitték az óvodásról, hogy elveszett, miközben ellopta szülei autóját
Az óvodást pizsamában, mezítláb találta meg egy helyi lakos, azt hitte elveszett, de később kiderült, hogy ellopta az anyukája autóját és össze is tört néhány autót.
Meglógott két gyerek az oviból mínusz 45 fokban
A két kislány a szüleiket akarta meglepni azzal, hogy hazamennek az oviból. Nem volt jó ötlet, odakint mínusz 45 fok volt.
Óvodai bullying: a kiközösítéstől a verekedésig
Hogy vehetjük észre, ha a gyermekünk is ennek az áldozata?
Felesleges “túltanítani” a gyereket
Az iskolaérettség nem egyenlő azzal, hogy egy gyerek meddig tud számolni (esetleg több nyelven képes-e erre) vagy tud-e olvasni. A kutatások szerint pedig kifejezetten felesleges idő előtt "túltanítani" a kicsiket.
A diszgráfia tünetei óvodáskorban
Mivel a legtöbb szülő elfogult, könnyen átsiklik a gyereke nehézségei felett, pedig a diszgráfia figyelmeztető jelei már óvodás korban megjelenhetnek.
A tévézés befolyásolja az iskolaérettséget
A tévézés komoly hatással van a gyermek fejlődésére, és nem jó értelemben - derült ki egy amerikai kutatásból.