Kisgyerek

Direkt foltos ruhában viszi oviba a gyerekét

Az anya TikTok-videója vírusként terjed. El is magyarázza, miért jó a foltos, de nem koszos ruha egy óvodásnak.
2024. Május 01.
gyerekek jatszanak
Kép: Getty Images

Marla Branyan, kétgyermekes anya egy mostanra vírusként terjedő TikTok-videóban osztotta meg gyakorlatát a követőivel: nem csinál nagy ügyet abból, hogy makulátlan ruhába vigye a gyerekét az oviba. A Good Morning America című műsornak elmondta, hogy azután jutott erre a következtetésre, hogy elgondolkodott 3 éves kislánya szeretett ruháin, és rájött, milyen anyagi terhet jelent, ha állandóan csak mos, foltokat próbál kiszedni és ha nem megy, akkor új ruhákat vásárol. Az anya arra emlékezteti a szülőket, hogy nem elvárható egy kisgyerektől, hogy úgy játsszon, hogy odafigyel a ruhája tisztaságára. Bizony a kisgyerekek ruhái foltosak. De azt is hozzáteszi, hogy ez nem jelenti azt, hogy ezek a ruhák koszosak is lennének.

„Ha az oviban ilyen foltos lesz a ruhája, miért ne küldhetem vissza kimosott, tiszta ruhában, ahol még mindig ott van a folt, ha nem jött ki?” – mondta Branyan.

Branyan, akinek egy 5 éves fia és egy 3 éves lánya van, elmondta, hogy régebben zavarta, amikor a gyerekei gyakran foltos ruhákban jöttek haza. Azt mondta, hogy különösen a 3 éves kislánya szeret festeni és színezni, és az óvodában töltött fárasztó napok után mindig van valamilyen folt a ruháján.

„Amikor a nagyobbik gyermekem kicsi volt, sok időt és energiát fordítottam arra, hogy megpróbáljam kiszedni a foltokat a ruháiból. Talán csak óvatos voltam, talán csak az ítélkezéstől tartottam az első gyermekemnél. A második gyerekemnél kifejezetten stresszes volt, hogy állandóan a foltok kiszedésén dolgoztam. Amikor kisgyerekekről beszélünk, akkor nem hiszen nyomást kéne gyakorolni a kinézetükkel kapcsolatban. Ha inkább arra koncentrálunk, hogy barátkozzanak, fejlődjenek és nem arra, hogy milyen ruhában teszik mindezt, akkor talán később sem fognak annyira törődni a külsőségekkel és nem fogják elfogadni a kortárs nyomást.”

Bár a TikTok-on néhány kommentelő nem értett egyet az anya álláspontjával, másoktól azt hallotta, hogy – köztük tanároktól és napközis dolgozóktól – jobban szeretik, ha a kisgyerekek olyan játszóruhában járnak óvodába, iskolába amelyek koszosak lehetnek.

@marla_branyan I think most preschool teachers and daycare providers would actually prefer kids NOT be in their nicest/name brand clothes bc it takes some pressure off the teachers/providers to help keep those clothes as clean as possible. Kids need freedom to be messy and dirty, and that preschool and daycare age is a great opportunity for that. #daycare #preschool #parentsoftoddlers #toddlersoftiktok #parents #parentsofpreschoolers #parentsoftiktok #daycareprovider #daycarelife #daycareworker #preschoolteacher #preschoolmom ♬ original sound - ᗰ ᗩ ᖇ ᒪ ᗩ 🔆