Kisgyerek

Ugyanabba az óvodába kellene járnia az autista kisfiúnak, ahol csúfolták

Hiába szeretné másik óvodába íratni kisfiát, az édesanya szerint ugyanazt az intézményt jelölték ki, ahol korábban szavakkal bántották.
2024. Március 05.
(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

Korábban írtunk arról a sajnálatos esetről, amikor egy ötéves, autizmussal élő kisfiúval csúnyán beszéltek az óvodapedagógusok, csúfolták és kiabáltak vele. Ez úgy derült ki, hogy a gyermek édesanyja titokban hangfelvételt készített arról, ahogy a kisfiával beszéltek, diktafont tett a táskájába.

Az édesanya akkor úgy döntött, hogy kiveszi a gyermekét az óvodából, és másik intézménybe szeretné átíratni. Elmondása szerint azonban a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat ugyanazt az intézményt jelölte ki a számára. „Kértem, hogy jelöljenek ki neki új óvodát és azt a választ kaptam, hogy továbbra is járassam a bántalmazó intézménybe” – mondta az édesanya az RTL Híradónak. Erről a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat tájékoztatta őt, miután a szakembereik megvizsgálták a gyermekét.

Az anya elmondta, hogy ő nem szeretné ugyanoda járatni a kisfiát, azért, mert nem érzi biztonságban ott őt.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az lenne a legfontosabb, hogy a gyermek számára biztonságos közegbe kerülhessen. “A Pedagógiai Szakszolgálatnak és ezen belül a szakértői bizottságnak nem az a feladata, hogy konkrét intézményt jelöljön meg, hanem azt kell megjelölnie, hogy a gyermeknek, mire, milyen fejlesztésre van szüksége. Tehát mivel kell rendelkeznie az intézménynek, amelyet majd a tankerületi központ jelöl ki” – mondta el a PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet a híradónak.

Az üggyel kapcsolatban sem az illetékes szakszolgálat, sem pedig az Észak-Budapesti Tankerületi Központ nem válaszolt a híradó megkeresésére.