Kedves Judit!
Juli lányom hároméves lesz, és nagyjából egy hónapja elkezdett dadogni. Eleinte nem foglalkoztam vele, de az utóbbi két napban egyre komolyabbá vált a helyzet. Nem tudok felidézni semmi váratlant az életünkben, hogy esetleg annak hatására kezdett volna el dadogni. Kezd aggasztani a dolog! Szeretném, ha megosztanád velem a véleményed!
Üdv: Zsófi
A szakértő válasza
Kedves Zsófi!
A dadogás lehet ebben az életkorban élettani dadogás, ami azt jelenti, hogy a gyerek többet akar gyorsan és egyszerre elmondani, mint amennyire a beszédkészsége engedné. Így megakad, majd dadogni kezd a kicsi. Természetesen a dadogáshoz hajlam is kell, és az is lehet, hogy valóban valami lelki háttere is van, de ettől nem kell megijedni, nem „tettétek tönkre” a gyereket. Inkább gondolj arra, hogy mindenkinek vannak az életében zökkenők, amelyekkel így vagy úgy birkózunk meg.
A dadogás sokszor magától oldódik, de lehet, hogy logopédushoz kell fordulni ahhoz, hogy rendeződjön. Nagyon fontos, hogy türelmes legyél, hiszen ha a gyerekünk magától a dadogástól is szorong, akkor mélyülhetnek a tünetek. Enyhébb esetben csak hangokat, szótagokat, szavakat ismétel a dadogó, láthatóan nehezére esik továbblépni. Ez a klónusos dadogás. Ha már az első hangnál megakad, és nem tud áttérni a következőre, ez már a nehezebben viselhető, súlyosabb helyzet: a tónusos dadogás.
Előfordul, hogy a gyerek egy szót ismételget, de nem görcsösen, csak éppen azért, mert nem jut eszébe a következő szó. Ez a beszédfejlődés kezdetén (2 és 4 éves kor között) jellemző, és nem tekinthető dadogásnak. Viszont ha itt türelmetlenkedni kezd a hallgatóság, és figyelmezteti a gyereket, akkor a szóismétlésből is kialakulhat dadogás.
Nagyon fontos, hogy ne sürgesse a környezete a kicsit, és ne adjon tanácsokat (Mondd lassabban! Gondolkodj, mielőtt megszólalsz!), ez csak megzavarja, hiszen azt érzi, hogy ő ügyetlen, és jobban kellene csinálnia. Aztán persze minél jobban akarja, annál görcsösebb lesz. Véssük eszünkbe, hogy a gyerek nem AKAR dadogni, nem jókedvéből akadozik a beszédben, hanem csak így tud megszólalni. Ne kezeljük tabuként sem a dadogást, a gyerek úgyis tudja, hogy dadog.
Ha rákérdez, hogy mi ez, vagy miért beszél így, mondjuk el, hogy előfordul ekkora gyerekeknél, és tudunk a dologról. De ez nem baj, türelmesen meg fogjuk hallgatni őt. Osszuk meg a többi családtaggal és a pedagógusokkal is a „használati utasítást”, nehogy a jó szándékú nagyapa vagy szomszéd néni macerálja a dadogás miatt, vagy elkezdje „kezelni”.
Ha sok a kudarc a beszéddel, segíthet, ha már ismert verset mondtok együtt, vagy énekeltek, mondókáztok. Ilyenkor szinte sosem dadog a gyerek. Ha hónapokig elhúzódik, vagy újra és újra visszatér a dadogás, érdemes logopédust felkeresni. Lehet, hogy egyedül, lehet, hogy pszichológussal együtt, rendszeres gyakorlatokkal és a szorongás oldásával tud segíteni a kicsin.
Ha jobban el akarsz mélyedni a témában, ezt a könyvet ajánlom: Schmidtné Balás Eszter: Képeskönyv a dadogásról és más dolgokról.
Üdv: Judit
Ezek is érdekelhetnek: