Kisgyerek

Minden 3. kisgyerekes családot ért már atrocitás szálláshelyen

Egy 5 csillagos szállodában arra kérték a szülőket, hogy 7 óra előtt vacsorázzanak, mert gyerekeik zavarják a nem gyermekes vendégeket - osztotta meg tapasztalatát az Év Szállása verseny keretében készített kutatásban egy anyuka.
2015. Október 16.

A történet ugyan nem jellemző, de jól példázza, milyen váratlan nehézségekkel nézhet szembe egy kisgyermekes család, ha utazásra adja a fejét. A belföldi kikapcsolódások során egyébként a szülők számára a bababarát szálláshely a gyermekmedence meglétével kezdődik.

Csupán babaággyal és etetőszékkel ma már egy szálláshelyet sem lehet bababarátként eladni: a kisgyerekes szülők kétharmada számára a legfontosabb szempont a választásnál az, hogy van-e babás medence – derült ki az Év Szállása verseny keretében készített kutatásból. Az elsőként felsorolt kiegészítők csak ez után következnek, a rangsor harmadik helyén pedig a programok és a bababarát menü áll.

„A kapott eredményeket foglalási adataink is alátámasztják: a kisgyerekes családok körében a wellness-hétvégék jelentik az elsődleges kikapcsolódást. Ezért döntöttünk úgy, hogy az Év szállása verseny keretében átadott, Év Családbarát szállása kiválasztásánál is a fenti szempontokat érvényesítjük” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője. A szálláshelyre érkezve a szülők egyébként a tipikus kiegészítők közül a mikrót és hűtőt hiányolják a szobából, míg a szolgáltatások esetében a bababarát menüt.

A szállások gyerekbarátok, a vendégek nem

A kutatásból az is kiderült, hogy minden harmadik kisgyermekes családdal elfordult már, hogy nyaralásuk alatt egy másik vendég éreztette velük, hogy nem igazán örül annak, hogy kisgyerekek is vannak a szálláshelyen. Ritkán, de előfordul, hogy a kellemetlenséget a szállásadó okozza: volt, akit egy 5 csillagos szállodában megkértek, hogy gyermekeivel 7 óra előtt menjenek vacsorázni, mert a többi vendéget zavarják a gyermekek, mire ők azon nyomban távoztak a hotelből.

„Szerencsére nem ez a jellemző, a kutatásban részt vevő családok több mint 90 százalékát még soha semmilyen kellemetlenség nem érte a szállásadók részéről. Minden tizedik család beszámolt váratlan pozitív élményről: az egyik hotel például meglepetés tortával készült legfiatalabb vendégük 1 éves szülinapjára” – tette hozzá Szigetvári József.

Kinek fárasztó gyerekkel nyaralni?

A szálláshely típusát tekintve a gyakorló szülők inkább a hoteleket részesítik előnyben: minden második kisgyerekkel nyaraló család hotelben foglal szállást. Azonban a bababarát felszereltség és extra szolgáltatások ellenére a megkérdezett szülők esetében háromból ketten mondták azt, hogy megterhelő tud lenni a gyerekekkel való nyaralás.

Arról már azonban megoszlanak a vélemények, hogy kire jut a feladatok oroszlánrésze: a gyerekesek egyik fele egyértelműnek látja, hogy az anyának megterhelőbb a nyaralás, míg a többiek úgy érzik, hogy mindkét szülő számára egyformán fárasztó egy ilyen utazás. „Sajnos csak minden harmadik szülő mondja azt, hogy valódi pihenésnek érzi a gyerekes kiruccanásokat. Erre lehet megoldás, ha segítséget hívunk magunkkal az utazásra egy nagyszülő vagy közeli rokon személyében, hogy egy kis időt kettesben is eltölthessünk párunkkal” – vetette fel az Év Családbarát szállása díjat átadó Vályi-Nagy Erika, a Kismama magazin főszerkesztője. Ez azonban a felmérés szerint csak minden 5. családnak jut eszébe.

A felmérés hátteréről

A Szallas.hu az Év Szállása verseny keretében végzett nem reprezentatív célcsoport-kutatást, melyben 186 gyakorló, 10 évnél fiatalabb kisgyermeket nevelő anyukát és apukát kérdeztek meg online. Az adatok felvételére 2015. szeptember 5-26. között került sor.

Forrás: Szállás.hu