Drága Kisfiam!
Amikor e sorokat írom neked, épp tíz perce, hogy óvatosan – mint egy hímes tojást – letettelek, és te elaludtál a kiságyadban. Azután, hogy már háromszor sírtál fel újra, és én háromszor mentem, hogy még valamit megpróbáljak azért, hogy elaludj. Hogy újra és újra felvegyelek, hogy ringassalak, hogy megitassalak, hogy átpelenkázzalak, hogy megszoptassalak. És végre sikerült. De nem ezért látom angyalinak az arcodat mindig, amikor elalszol. Ilyenkor a legszebbek a gyerekek, amikor mély alvásba szenderülnek, mi csak bámuljuk őket, s elönt minket a gyengédség: “istenem, milyen csodálatos! Mennyire szeretem!”
Igen, szeretünk téged az édesapáddal, kisfiam. Sokat mondjuk, de van, hogy csak összenézünk, és úgy is tudjuk. Ugyanazt érezzük. Amikor gurgulázva kacagsz, amikor huncut módon rosszban sántikálsz, amikor édes hangodon ugyanazt az egy szótagot ismételgeted. Ilyenkor néha csak csóváljuk a fejünket: el sem hisszük, hogy ilyen szerencsések vagyunk. Hogy ez az ember, ez a pici lény tényleg belőlünk született.
Én pedig fiús anya lettem. Nagy büszkeség volt mindig is kimondani: “a lányom”, különleges érzés azt mondani, “a fiam”. Hihetetlen, hogy kimondhatom ezt. Van egy fiam. Lassan egyéves leszel, de még mindig misztikus a gondolat.
Amikor csak terveztünk téged, babaként gondoltunk rád. Azt mondtuk, nahát, lesz egy babánk. Jó pár hónap eltelt, mire megszoktuk ezt, és elkezdtünk tovább gondolkodni. Mire realizáltuk, hogy egyre nagyobb és nagyobb leszel. A babából szép lassan kisfiú, majd fiú lesz. Már nem az az apró újszülött vagy, aki csak feküdt a hátán, és legfeljebb a fölé akasztott mackókat bámulta, hanem egy kisgyerek, akinek akarata van, aki megjegyez dolgokat, aki nevet a vicceinken. Egy igazi egyéniség. És bizony, egyre nagyobb leszel.
Sokszor beszélgetünk arról, milyen lesz, amikor indulunk majd a bölcsődébe, és te mindenáron a kismotorral akarsz menni télen is. Amikor megyünk érted az óvodába, ahol már igazi barátaid is lesznek. Amikor félve indulsz az iskolába, de mi biztosan tudjuk majd, hogy megállod a helyed. Amikor alkudozol, hogy nem akarsz még hazajönni a fociból, amikor este kilenckor sem akarod majd letenni a telót. Amikor bevágod majd magad után az ajtót, és azt mondod: anya, ne égess már! Amikor szomorú leszel majd egy lány miatt, és én nem segíthetek. Amikor egyedül kell majd erősnek lenned, mert én nem leszek ott mindig, ha bántanak. Először kóstolod majd meg a sört, leérettségizel, elballagsz… És ami valóban teljességgel hihetetlen: egyszer lesz egy felnőtt fiam. Magas, mint a jegenye, magasabb, mint én, magasabb, mint az apja. Széles lesz a vállad, sportolsz majd, mély lesz a hangod. Dolgozni fogsz, és választasz egy lányt, s én csak bízhatok majd abban, hogy jól választasz. Örülni fogok, ha megkérdezed a véleményem, és be kell harapnom a számat, hogy ne mondjam el kéretlenül.
Tudom, túl kell majd esned nehéz dolgokon is. A világ nem mindig látja majd, milyen fantasztikus vagy, de én látni fogom. Mindig látni fogom benned azt a hosszú szempillás angyalarcút, aki itt piheg most a szomszéd szobában. Akiért aggódtam ma, hogy talán mégis rá kellett volna adni a vastagabb kabátot. Aki elmajszolt egy kiflivéget, pedig még csak két foga van. Aki hálásan rám mosolygott, ahogy csak ő tud, azzal a nagyon nevető szempárral. Emlékszem, megöleltelek, és arra gondoltam, vajon meddig engeded majd, hogy megöleljelek? Bízom benne, hogy hiába nősz fel, lesz olyan pillanat, amikor megengeded, s én majd újra megölelhetem az immár nagyfiamat.
- Kapcsolódó: 25 dolog, amit csak a fiús anyukák érthetnek
Kapcsolódó cikkek
