Kisgyerek

Öt játék, amit autóban, utazás közben is játszhattok

Ha egy kicsit hosszbab az autóút vagy vonattal, busszal mentek valahova, az unalom megelőzésére próbáljátok ki valamelyiket az alábbi játékok közül.
2024. Október 04.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Szerencsére/sajnos. Ez egy történetmesélős játék, amit mindannyian tudtok együtt játszani. Valakinek el kell kezdenie a történetet egy mondattal, mint például: „Anya hozott egy csokitortát”. Majd a következő játékosnak úgy kell folytatnia, hogy a „Szerencsére” felütéssel kezdi a mondatát, például: „Szerencsére még marcipánfigurák is voltak a tortán”. Az ezt követő játékos pedig a „Sajnos” mondatkezdéssel folytatja a sztorit: „Sajnos kiderült, hogy nem marcipánból, hanem viaszból vannak”. A játék így folytatódik tovább, mindig váltakozik a „Szerencsére” – „Sajnos” mondatkezdés.

Ábécés játék. A klasszikus szólánc helyett a kisiskolásokkal kipróbálhatod ezt az ábécés játékot is, ami egy kicsit hajaz az ország-városra. A játékban a következő kifejezést egészítsétek ki: „A nevem…………, és a foglalkozásom ………… . …………-ban/-ben élek, és most megyek a boltba, …………-t venni.”. Így ez a szöveg A betűvel például: „A nevem Armand, és a foglalkozásom autószerelő. Agárdon élek, és most megyek a boltba almát venni.”. A játék során mindig válasszon egy betűt az, aki befejezte a kifejezést a következőnek, vagy haladjatok sorban az ábécé betűin. Az alap formulát nyugodtan kiegészíthetitek vagy cserélhetitek.

Inkább… Ebben a játékban elgondolkodtató kérdéseket kell feltennetek egymásnak, két állítással, amikből választani kell. Ilyen például: „Ha szupererőd lenne, inkább az állatok nyelvén szeretnél beszélni, vagy tudni repülni?”, vagy „Inkább lennél detektív vagy régész?” – és hasonlók.

A „csomagolós” memóriajáték. Ebben a játékban az első játékos elindítja a sort azzal, hogy: „Útra kelek és teszek a hátizsákomba egy túracipőt.”. A második játékos ezt folytatja úgy, hogy: „Útra kelek és teszek a hátizsákomba egy túracipőt és egy zseblámpát.” – és a játék halad így tovább, mindig ismételve az előzőket és új taggal bővítve a listát. Nagyobbakkal nehezíthető a játék úgy, hogy ábécé szerint kell haladni az új elemekkel.

Ki lehetek én? – 20 kérdés. Egy barkochba típusú játék, aminél a feladvány egy kicsit kötött, és mindig egy személyt kell kitalálnotok vagy egy fiktív karaktert. Ehhez összesen 20 kérdést lehet feltenni személyenként annak, aki kigondolta a feladványt – érdemes mondani az elején, hogy hányadik kérdésetek hangzik el, hogy követni tudjátok.

(Forrás: tinybeans.com)