Kisgyerek

Ötven százalékkal nagyobb adagokat eszünk, mint 20 éve

Amikor alaposan megpakoljuk a tányérunkat, egyáltalán nem biztos, hogy éhesek vagyunk: egyszerűen csak a szokás hatalmáról van szó. A mai ember ugyanis lényegesen többet eszik, mint nagyszüleink ettek a maguk idejében.
2016. Március 10.

Túl sokat eszünk

Már 20 évvel ezelőtthöz képest is 50 százalékkal nagyobb adagokat kebelezünk be nap mint nap.

Nem csak az adagjaink nagyobbak, hanem egyúttal több fagyasztott, kész- és gyorsételt is veszünk magunkhoz, ami cseppet sem kedvez a testtömegindexnek. Minél nagyobb az adag, annál inkább kitágul a gyomor, így lassan hízni kezdünk. A Vavistalife.com dietetikus szakembere, Dr. Sally Norton mindenkit arra biztat tehát, hogy fogyasszon kisebb adagokat.

Egy kutatás szerint az amerikai gyerekek több kalóriát zsírt és sót fogyasztanak azokon a napokon, amikor pizzát esznek, márpedig 20 százalékuk a hét bármelyik napján ehet pizzát. Nem is csak a pizzával van a baj, mondja Dr. Norton, hanem az állandó nassal az étkezések között. A csábítás is óriási, hiszen rengeteg gyorsétkezde van, ahol bármikor bekaphatunk valamit.

Az Exeter University kutatása szerint komoly gondot jelent, hogy az emberből evolúciósan hiányzik a kontroll a túlevéssel szemben, hiszen a történelem során nagyobb gondot jelentett a táplálékhiány, mint a túl sok táplálék.

Az egyik első lépés a változáshoz, hogy kisebb tányérokat használjunk, és azt se pakoljuk púposra minden földi jóval. Valószínű, hogy a kisebb adag is fedezi szükségleteinket, csak éppen megszoktuk, hogy többet együnk, mint amire valóban szükségünk van.

További cikkek elhízás és fogyókúra témában:

Forrás: Medipress