Kisgyerek
A második nyelv tanulása
Az utóbbi években megváltozott a pszichológusok és nyelvtudósok véleménye azzal kapcsolatban, hogy mikor a legalkalmasabb elkezdeni egy második nyelv tanítását.
A rajzfilmek hatása a gyermekekre
Nincs olyan ember, akit annak idején ne igéztek volna meg a mesék, ahogyan a gyermekek millióit időtlen idők óta. A mese nélkülözhetetlen "kelléke" a személyiség fejlődésének.
Számítógép – minél később vagy minél korábban?
Abban mindenki egyetért, hogy a számítógép ma már elengedhetetlen, de hogy mikor érdemes vele megismerkedni, abban már megoszlanak a vélemények. Még családon belül is.
Az elkényeztetett gyerek
A gyermekek nevelése régen a szülők erős tekintélyén alapult, ma azonban sok kicsit elkényeztetnek a szülők bűntudata miatt.
Babaőrzés: ilyen lehetőségek vannak
Ha a mamának vissza kell mennie dolgozni, de a baba még nincs hároméves (tehát oviba még nem veszik fel), gondoskodni kell a pici biztonságos napközbeni elhelyezéséről. Vegyük sorra a lehetőségeket!
Biliztetés – Hogyan neveljük a picit szobatisztaságra?
A gyermekek számára sokkal nehezebb feladat szobatisztává válni, mint megtanulni, hogyan kell rendesen enni. Hogyan kezdjük el a szobatisztaságra nevelést?
Otthoni menzareform
Az egészségtudatos táplálkozás kialakítását nem lehet elég korán kezdeni. Íme a mi tippjeink!
Játékok tárolása
Ahogy nő a kisbaba, egyre több játék gyűlik össze a gyerekszobában. Ha azt szeretnéd, hogy kialakuljon a gyermekben az igény a rendre, s egyszer majd ő teremtsen maga körül rendet, akkor érdemes pár dologra odafigyelni.
Ha válogat a gyerek
A szülők gyakran fordulnak orvoshoz azzal a panasszal, hogy étvágytalan a gyerek, alig eszik valamit, illetve csak azt eszi meg, ami a fogára való, magyarul válogatós.
Gyerekbarát lakberendezés
Saját kis szobájának majd a kiskamasz örül, aki szívesen félrevonul a felnőttek elől kuckójába. A kicsik állandóan a nyomunkban vannak, éppen ezért az egész lakást beterítik játékaikkal.
Ha tetűt hoz haza a gyerek
A kisgyerekek közösségbe kerülésével nő a rizikója, hogy fejtetvek, serkék jelennek meg, a rendszeres tisztálkodás ellenére.
Évi 1,4 millió gyereket menthetne meg az oltás
Egyre több szülő ellenzi a kötelező védőoltások beadását, pedig Magyarországon a magas átoltottsági aránynak köszönhető, hogy halált vagy komoly betegséget okozó gyerekbetegségeket már elfelejthettünk.
Betegség vagy hiszti a hasfájás?
Még a tapasztalt anya - és a tapasztalt orvos - sem lehet biztos a dolgában, ha hasfájásról van szó, mivel számtalan oka lehet, és ennek megfelelően számtalan kezelési módja is.
Baba-Mama Farm: lovas program szerdánként
Október első szerdájától minden héten lósimogatással és meseolvasással egybekötött lovas program várja a Baba-Mama Farm résztvevőit.
Könyvajánló: Klára és a mumusok
Derűs, könnyű mesekönyv 5-10 éves gyerekeknek Petra Nagyová Džerengovától a Klára és a mumusok című kötet, amelyet önálló és közös olvasásra is ajánlunk!