Kisgyerek
Csak győznie szabad!
A kisóvodás rövid ideig képes figyelni, élvezi az ismétlést, és nehezen viseli el, ha veszít. A legegyszerűbb társasjátékok dobókockái színesek, vagy ábrák mutatják, hova léphet a játékos.
Fogyókúra kövér gyerekeknek
A fejlett országokban a túlsúly a leggyakoribb táplálkozási ártalom. A gyerekek között is évről évre több a túlsúlyos, az elhízás pedig egyre korábban kezdődik.
Mit tegyünk, ha fél a sötétben?
Különösen három-négyéves korban gyakori, hogy a kisgyerek fél a sötétben. Néha egy-egy ijesztő filmrészlet hatására kezdődnek az éjszakai sírások, máskor egyáltalán nem lehet kitalálni az okát. Tippek a sötéttől való félelem elűzéséhez.
Hogyan béküljünk ki?
A felnőttek rendszerint kerülik a gyerek előtti veszekedést, ám a vérfagyasztó csönd is aláássa a családi békét. Már a csecsemő is megérzi az odabent forrongó indulatokat! Néha a kisgyerekre is a kelleténél indulatosabban szólunk rá.
Biztonságos közlekedés
Most még fogjuk a kezét, körülnézünk helyette, együtt kelünk át a zebrán, de előbb-utóbb el kell engednünk. Ne aggódjunk, a kisgyerekkorban elsajátított biztonsági szabályok megóvják később is!
Tudja, hogy szeretjük?
A felnőtt szempontjából egyértelmű, hogy szereti gyerekét, hiszen mennyit fáradozik érte! Előfordulhat azonban, hogy a gyerek nem tapasztalja meg közvetlenül szeretetünket: nem érti, hogy érte dolgozunk, vagy hogy miatta mondjuk le a focimeccsünket...
Túrja az orrát
Természetesen rászólunk a gyerekre, ha ilyesmit tesz, hiszen amellett, hogy gusztustalan, a kórokozók vándorlását is elősegíti. Gondoljunk arra, hogy nyilván azért túrja az orrát, mert valami akadályozza a szabad légzésben, vagy viszketést okoz.
Szabad fagyizni?
A fagyi nem okoz torokgyulladást, ám a lehűlt testrészt könnyebben megtámadják a kórokozók. Azonban a fagyi nem hűti le ilyen mértékben a torkot, mert a lassú nyalogatás során már a szájban felmelegszik. Cukortartalma ennél jóval nagyobb gondot jelent...
Halló, ki beszél?
Építsünk tornyot műanyag vagy papírpoharakból! Fejleszti az összpontosító készséget, kézügyességet, türelemre készteti az egyébként mindig száguldókat is.
Tudjuk, mi a jó?
A nemzetközi házasságoknak többek között az is előnye, hogy a másik kultúra szemszögéből, kívülről is rálát az ember a sajátjára. Így aztán néhány bevett klisé, amely addig természetesnek, nyilvánvalónak tűnt, könnyedén megkérdőjeleződhet.
Megérti a tiltást is a baba
Amint a kicsi elindul felfedezőútjaira, korlátokba ütközik. Hiába alakítjuk gyerekbaráttá lakásunkat, marad elegendő tilalom. Fejlődésének ebben a szakaszában nemcsak teste ügyesedik, hanem az első szabályokat is ilyenkor tanulja meg.
Kellemes esték
A bölcsiből kijövő kicsik sokszor már az öltöztetőhelyiségben megkezdik a nyűgösködést, holott a gondozónő szerint egész nap derűsek voltak. Ezt el is hihetjük, és nem szabad haragudnunk kisgyerekünkre, csak arról van szó, hogy elfáradt.
Jóból is megárt a sok!
Az igyekvő szülők mindent megtesznek gyerekük testi-lelki, szellemi fejlődéséért, ám néha túlzásokba esnek. Minden életkorban szükség van önálló elfoglaltságra, amikor kötetlenül, külső irányítás nélkül tevékenykedhet a kicsi. Ilyenkor ne zavarjuk meg!
Adjál puszit a néninek!
A kisgyerek csakis aranyos lehet, mint egy cica. Leginkább olyan idős nagynénik vélik így, akiknek kevés valós tapasztalatuk van a gyerekekkel. A gyerek az első naptól kezdve rendelkezik saját személyiséggel, és képes kifejezni (érzelmi) szükségleteit.
Tologatom-húzogatom
Amint elindul a kisgyerek, élvezettel tologat maga előtt valamit, például kisszéket, ami egyben kapaszkodóul is szolgál neki. Vásárolhatunk neki parkettakímélőbb, háttámlájánál fogva tolható műanyag kisautót, vonatot, amire akár rá is ülhet.