Nevelés a múltban
A felvilágosodás korát megelőzően a gyermeket kis felnőttnek tekintették és ekként is kezelték, amiről többek közt a korabeli gyermekábrázolások is tanúskodnak. A felvilágosodást követően ez a felfogás megváltozott, felismerték, hogy a gyermek igényei különböznek a felnőttek igényeitől, ám kialakult az a nézet miszerint a jó gyermek nevelésének alapja a vasszigor. A huszadik század kezdetén – jórészt a pszichológia tudományának eredményei okán -, ez a kép is módosulni kezdett, előtérbe kerültek a gyermek igényei, szemben a szülők vagy a társadalom igényeivel.
Ám, ahogy az oly gyakran megesik, itt is kialakult a szélsőséges nézőpontot vallók köre, akik épp az ellenkezőjét hangoztatták a korábbi elméleteknek: azt, hogy a gyermeknek mindent szabad. Mára világossá vált, hogy egyik nézet sem tartható. A szigor, vagy kizárólag a gyermek biológiai szükségleteinek hangsúlyozása, és az ennek megfelelő gépies ellátás, ugyanúgy rossz, mint a mindent a gyermekre hagyó, neki bármit megengedő nevelési stílus.
Mentesen a szélsőségektől
A kisgyermekek nevelésében egyik szélsőséges elv sem célravezető, fontos a két véglet közti megfelelő egyensúly megtalálása. Ez az egyensúly azonban függ a szülőktől és a gyermektől, de ugyanígy a gyermek életkorától is. Nem adható olyan egységes, mindenkinek megfelelő recept, hogy mit engedjünk és mit ne csemetéinknek, de létezik több olyan szabály is, melyeket követve minden család a maga sajátos igényeinek megfelelően tudja majd eldönteni, hogy mit szabadjon, és mit ne szabadjon tennie a gyereknek.
Szigor vagy engedékenység?
Leszögezhetjük, hogy a kisgyermek számára sem a gépies szigor, sem pedig a túlzott engedékenység nem jó, ehelyett szerető korlátokra van szükség. A csecsemő első életévét követően a kisgyermeknek – dacos kirohanásai ellenére is – szüksége van a szülei által hozott szabályokra. Ezek a szabályok pusztán meglétükkel is a biztonság érzését keltik a gyermekben, hiszen így mindig lehet tudni, hogy mi a jó és mi a rossz, mit szabad és mit nem. Később majd ez képezi alapját a cseperedő gyermek egyes meghatározó személyiségjegyeinek.
Jó esetben a szerető korlátok a gyermek rövid- és hosszútávú igényeit szolgálják, nem önkényesek vagy túlságosan szigorúak, csupán következetesek. Hogy konkrétan mik is legyenek ezek, azt természetesen a szülő dönti el, de érdemes mindezt átgondolni és később ezekhez ragaszkodni, mert egy kialakult rossz szokás megváltoztatása mindig nehezebb, mint egy új bevezetése. Érdemes tudni, hogy a szerető korlátok nem csupán akadályt képeznek a gyermek előtt – tiltva bizonyos viselkedéseket -, de egyben kapaszkodót is jelentenek számukra, ezért ha olykor nehéz is a szülőnek egy kialakult szabályt betartani, fontos, hogy megtegye.
Szigor vagy szerető korlátok?
Következetes szabályok
A szerető korlátok a gyermek számára egy kiszámítható, és ezért biztonságos közeget hoznak létre, melyben könnyen eligazodik. A korlátok kialakítása sokféle módon történhet. A legfontosabb szempont mindig az, hogy a gyermek hosszútávú érdekeit szolgálja. Ha a gyermek otthon bármit megtehet és mindent megkap, akkor kortársai közé kerülve vagy felnőttként rengeteg csalódás fogja érni, hiszen életünknek megannyi viselkedési szabály adja keretét. Ennek megértésére gyermekkorban kerülhet sor, ha a szülő következetesen kér számon, vagy következetesen tilt bizonyos dolgokat.
A következetesség azonban nem jelenti azt, hogy a gyermekkel ne beszéljük meg – persze csak az ő szintjén -, hogy miért van szükség arra, hogy pl. rendet rakjon maga után, vagy miért nem eheti meg a boltban kapható összes csokit. A párbeszéd szülő és gyermek közt fontos ilyen esetben is, de a szülőnek nem gyermeke engedélyére van szüksége, hanem arra, hogy az megértse az ő határozott álláspontját.
Jutalmazás és büntetés
Ehhez persze nem csak szavakkal juthatunk el, de más módszerekkel is, pl. büntetések vagy jutalmak útján. Általánosságban elmondható, hogy a dicséret, vagyis a jutalmazás a hatékonyabb, még ha néha szükséges is a büntetés. A jutalom vagy a büntetés mikéntje azonban fontos tényező. A kisgyermek számára a szülői dicséret a legédesebb jutalom.
Ennek is az a formája, ami nem általános, pl. “ügyes vagy”, hanem konkrét, az adott helyzethez kapcsolódó, pl. “milyen szép virágot rajzoltál”. A némely esetben elkerülhetetlen büntetésnél is fontos, hogy ne általában szidjuk meg a gyermeket, hanem mondjuk el, hogy mit és miért nem szabad tennie, és ha lehet, adjunk alternatívát arra, hogy miként érhetné el célját helyesen.
Összegzésként
Összefoglalásképp elmondható, hogy a kisgyermeknek szüksége van a szülei által meghozott szabályokra, melyekhez igazodhat, de fontos, hogy ezek a szabályok ne ridegek, hanem szeretetteliek legyenek, és alkalmazkodjanak a gyermek életkori sajátosságaihoz.
Ezt is érdemes elolvasni:
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
