Kisgyerek

Szobatisztaság: mikor, hogyan?

Számtalan testi-lelki tényező befolyásolja, mikor szabadulhatunk meg végre a pelenkáktól, s hogyan viszonyulnak a gyerekek a bilihez.
2008. Január 22.

A szobatisztaság felé vezető úton az egyik első lépés, hogy a kicsi észrevegye, megérezze az ingert. Ez kétéves kor előtt ritkán fordul elő, ezért teljesen fölösleges ennél korábbi időszakban bilire száműzni a gyerkőcöt.

Nem ritka még ma sem, hogy a már ülni tudó babát bilire ültetik a szülők, és nagyon megdicsérik, ha véletlenül belepisil vagy belekakil. A gyerek látja a felnőttek örömét, de nem ért az egészből semmit, hiszen valami olyanért kap dicséretet, amit nem ő csinált: a dolog csak megtörtént vele.

Szobatiszta tehát nem lesz sokkal hamarabb, mint ahogy szoktatás nélkül lett volna, viszont egyet biztosan megtanul: a kakilással, pisiléssel, illetve a nem kakilással, nem pisiléssel kiválóan tudja irányítani a családot. Örömet és bánatot tud okozni vele, indulatokat képes kiváltani. Olyan eszközt kap a kezébe, amivel később bizonyára élni is fog: a széklet visszatartásával, vagy éppen rendszeres bepisiléssel bünteti majd szüleit, ha indulatait más módon nem tudja kiélni.

Szobatisztaság: mikor, hogyan?

Ne erőltesd a bilizést, csak ártasz vele!

Hagyjuk menni a maga útján!

A legtöbb gyerek másfél éves kora körül magától érdeklődni kezd az iránt, hogy a nagyok vajon hogy csinálják, ez természetes része az életnek. Ha ekkortájt veszünk egy bilit, és időként megmutatjuk neki, ha akarja, kipróbálhatja, majdhogynem eleget tettünk a szobatisztaság kialakításából ránk háruló feladatoknak.

A nyári időszak sokat segít a kisgyereknek is abban, hogy felismerje és irányítani tudja a folyamatokat. A kertben meztelenül szaladgáló poronty jól érzi és látja a pisilés eredményét. Van olyan gyerek, akinek elég néhány nap “gyakorlás”, és megtanulja visszatartani a pisilést. Másnál ez elhúzódik, gyakran előfordul, hogy belefeledkezik a játékba, és észre sem veszi, hogy nedves a nadrágja.

A legfontosabb szülői erény itt is a türelem: ne feladatnak tekintsük a szobatisztaság kialakítását. Ez egy érési folyamat, amit a szülőnek támogatnia kell, de nem szabad beleavatkoznia, amíg normális mederben halad.

Normális és kóros

Mi tekintünk normális folyamatnak? Ha a gyerek másfél és hároméves kora között megválik a pelenkától, és képes visszatartani szükségleteit, amíg el nem ér a vécére. Az éjszakai bepisilés még egy-két évig “megengedett”. Ha viszont még ötéves korában is rendszeresen – nappal vagy éjszaka, hetente legalább egyszer – bepisil, akkor már kóros állapotról beszélhetünk. Ezt a szakirodalom enurézisnek nevezi. Szakemberhez kell fordulni akkor is, ha gyerekünk már egyszer tartósan (hónapokig) szobatiszta volt, de visszaesett.

Mit mond az orvos? Az enurézis – a mai álláspont szerint – nem önálló betegség, hanem a kiválasztó szervek zavart működésének egyik tünete. Feltétlenül foglalkozni kell vele, mert a későbbiekben komoly vesebetegségbe torkollhat, míg ha korán felfedezzük, megelőzhetjük a nagyobb bajt.

A bepisilős gyerek nem akaratgyenge, akit megszégyenítéssel kellene jobb belátásra bírni. Nem ritka, hogy őt magát is legalább annyira zavarja a nedves lepedő, mint a szülőket. Néhány egyszerű, nem túl kellemetlen orvosi vizsgálattal sokat meg lehet tudni arról, hogy mi folyik odabenn.

Mi játszódik a lélekben?

Ha egy gyerek kiegyensúlyozott körülmények között él, a fennálló kisebb szervi elváltozásokat le tudja küzdeni, és akaratlagosan meg tudja tanulni az ürítés szabályozását. Ez az állapot viszont ingatag: ha lelki trauma éri (válás, kistestvér születése, kórházi kezelés), a test “leggyengébb pontján” jelenik meg a tünet, újra kezdődik a bepisilés.

Ilyenkor az orvosi kezelés mellett szükség van pszichológus segítségére. Emellett elengedhetetlen, hogy a szülő együttműködjön, és ne szidja, ne verje, de ne is tekintse újra csecsemőnek, ne pelenkázza be, mert ez is növeli a kisgyerek szégyenérzetét.

Maga a bepisilés is lehet oka a lelki válságnak: a gyerek nem mer közösségbe menni, táborban vagy ismerősnél aludni, alacsonyabb rendűnek érzi magát kortársainál a “balesetek” miatt. Kialakulhat egy ördögi kör, amit a szülő, az orvos és a pszichológus együttműködésével lehet megszakítani.

További hasznos cikkek a témában:

Forrás: Kismama magazin