Mínusz 15 kiló
Ez is napló, csak nem az a része, ahol feljegyzem, hány deka mozzarella sajtot, mennyi tejeskávét és almát ettem. Néha az az érzésem, az olvasó unja is, meg nem is nagyon hiszi, hogy tényleg csak ennyit eszem. De mint az igazi titkos naplókban, az enyémben is vannak olyan részletek, amelyeket eddig szemérmességből nem osztottam meg kismama társaimmal. Most mégis ebből a belső monológból választottam, mert úgy érzem, egy pillanatra meg kell állnom, hogy visszatekintsek, és levonjam a következtetéseket.
Hogy miért éppen most? Nos, kilenc hónap telt el, ami nekünk, akik ezt a lapot sűrűn forgatjuk, misztikus időtartam. Ez alatt a kilenc hónap alatt egy édes elhatározásból, önfeledt odaadásunkból gyerek fejlődik, hogy azután kemény munkával, fájdalmas összpontosításunk közepette megszülethessen, és mi boldog eufóriával örülhessünk a világ legleírhatatlanabb csodájának.
Talán kissé buta párhuzam – nehogy valaki félreértse -, mégis megpróbálom összefoglalni életem elmúlt kilenc hónapját az elhatározástól a születésig, és leírni, milyen is ez az én “gyerekem”.
Alapos felkészülés előzte meg az érdemi munkát, a “várandósságomat”. Szakemberek gárdája sorakozott fel mellettem, hogy segítségemre legyen, ha szükségét érezném, tudva, hogy a munka oroszlánrésze azért mégiscsak az enyém. És itt rögtön elkövettem egy hibát, ami persze csak így, kilenc hónap tapasztalatából visszatekintve olyan világos. Minden nő, aki tudatosan készül a csodálatos kilenc hónapra, orvosi vizsgálatra megy, hogy biztosítsa magát afelől, vállalásának semmilyen biológiai akadálya nincs. Na, ez a vizsgálat nálam elmaradt. Ma már azt is tudom, hogy talán tudatosan, mert attól tartottam, fény derülhet olyan körülményre, amely alkalmatlannak minősít. Így tehát orvosi szakvélemény nélkül, ám annál határozottabban vágtam bele.
Mondjuk úgy: a fogantatás a várakozáson felül sikeredett, a sűrű kontroll mellett csodaeredményekkel zárult az első trimeszter. Bár saját elképzeléseim korábban az elért eredményeknél lényegesen merészebbek voltak, mindenki arról biztosított, hogy jól van ez így, van még idő, tíz kiló leadása sikerként könyvelhető el. Kétkedésemet csillapította a “mellékesen” keletkezett izmosodás, valamint állóképességem jelentős növekedése.
A ruhatáram pedig, különösen a deréktáji változásnak köszönhetően – akárcsak gyerekváráskor – szépen lassan kezdett cserére szorulni.
Azonban az első három hónap után hirtelen sokk ért: az életmódreformom alapját képező táplálkozási szakember egyik napról a másikra elengedte a kezem. Mintha azt mondták volna egy várandós asszonynak: a gyerek már bent van, növekszik is, mától nincs szükség a szülészorvosra.
Eleinte jól viseltem, de lassú volt a tempó, és ez elkeserített. Egyre több gondom is akadt: kiéheztetett szervezetem nem tudott ellenállni a szezonálisan támadó kórokozóknak, az erős igénybevételtől tiltakozni kezdtek mázsás súlyt cipelő ízületeim…
Nem voltam egyedül sosem, mindig mellettem állt a családom, a szerkesztőség és Laci, az edzőm is, akire az én “várandósságomban” leginkább a védőnő szerep illik: hozzáértő, kedvesen lelkesítő és gondoskodó. Úgy érzem, neki köszönhetem, hogy sikertelenségem ellenére nem adtam fel.
Kilenc hónap, 15 kiló. Ez az én esetemben nem számít túl nagy babának, a szülés mégis nehéz volt, komplikációktól sem mentes, de valahol mégiscsak örömteli. Bacsói párhuzammal élve: lassú is, ványadt is, de az enyém!
Mostanra mégis megérett bennem a gondolat, hogy tanult mesterségem hátterét felhasználva tudományos magyarázatot találjak a szerény eredményre.
Ha Lacira a védőnő szerepet ragasztottam, akkor Hajnal Éva a dúla: mindig mindenben mellettem volt, soha nem tévesztve szem elől, hogy mi a jó nekem. Ő vitt el egy olyan vizsgálatra is, ahol a modern technika vívmányait felhasználva feltárható a test szövetek szerinti mennyiségi összetétele. Ritka csúnya a neve: testzsírmérés. Pedig sok minden mást is mér.
Azt például, hogy nem vagyok éppen manökenalkat, mindig hangoztattam, ezért nem is támasztottam magammal szemben irreális célokat. Nem 55 kiló akarok lenni, csak 75. A gép ítélete mégis sokkoló volt, és ugyan nem szentírás, de azért mégiscsak tudományos lelet. A 175 centiméteres magasságomhoz számított ideális testsúlyomat a számítógép 67 kiló körül határozta meg a mérések nélkül. Csakhogy később, a szövetimpedancia-vizsgálat (IDE CERUZA) után kiderült, hogy pusztán a csont és a vázizomzat együttes tömege 78 kiló felett van, márpedig testzsír nélküli ember nincs, csontból fogyni nem lehet, izomzatból pedig azért nem nagyon érdemes. Így tehát szakmailag is alátámasztódott a cél, ami 75 kilóról immár 80-ra módosult.
Ám valljuk be, még az is messze van, és ilyen lassú tempó mellett szinte elérhetetlennek tűnik. Tehát tovább kutattam, és eljutottam egy endokrinológus belgyógyászhoz, aki kivizsgálja szervezetem hormonális működését.
Bevallom, kicsit szeretném, ha kiderülne: az eredménytelenség oka rajtam kívül áll, még akkor is, ha ez betegséget jelent. Nem azért szeretném, mert akkor felmentem magam, és beletörődöm majd, hanem mert akkor új irányt szabhatok, nemcsak fogyni, hanem gyógyulni is akarok. Ha viszont az derül ki, hogy nincs semmilyen elváltozás, akkor ez új lendületet jelent az életemben. Hiszen akkor minden csak rajtam múlik, és megsokszorozódott erővel fogok küzdeni, hogy megmutassam magamnak és mindenkinek, hogy az elkövetkező három hónapban igenis megváltom a világot!
Kismamakommentár
Merci sokat fejlődött a kilenc hónap alatt, természetesen az edzésterv is ehhez igazodik. A tréningek kardioedzéssel indulnak, a sztepgépen és a kerékpáron dolgozik nagyjából 20-20 percet. A kardioedzés lényege, hogy a pulzusszámot megnöveljük, ennek mértéke mindig az adott személy teherbíró képességétől függ. Míg a kezdetekkor nem mentünk, 140-es pulzus fölé ma már a 170-et is gyakran meghaladjuk. Az egyik alkalommal állandó fokozatos terhelés a cél, máskor meg úgynevezett intervall edzést tartunk. Ez azt jelenti, hogy váltogatjuk a terhelést, felmegyünk a magasabb tartományba, azután vissza az alacsonyabba. Itt azért megjegyezném, hogy amióta a bűvös zsírégető tartomány fogalmát kitalálták, a nők többsége azt kéri, csakis itt maradjunk. Pedig a szervezet hamar megszokja az állandó terhelést, és már nem fejti ki a kívánt hatást. Szükség van kiugrásokra és megnyugvásokra, arról nem is beszélve, hogy az okos ember nem csak a fogyás miatt dolgoztatja meg a szív-tüdő rendszert és az izmait.
Amikor Merci túl van ezen a 35-40 perces izzasztó szakaszon, áttérünk az izmok erősítésére. Alkalmanként más-más izomcsoportot dolgoztatunk meg. Comb-fenék, kar, váll váltakozva kerül sorra, viszont minden alkalommal hasizomgyakorlatokkal fejezzük be az edzést.
Ha a mérleg nem is mutatja az eredményt, én látom, hogy sokat izmosodott, erősödött Merci, ezért is tudom őt biztatni. A kitartását pedig tisztelem. Az edzettség legalább olyan eredmény, mint a fogyás.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
