Mínusz 15 kiló
Hosszú órákig ültem a gép előtt tépelődve, mit is írjak le a naplómba bevésett dolgokból, hogy ne legyen unalmas, ugyanakkor túlságosan letörtnek se tűnjek. Aztán rájöttem, hogy még önmagam előtt sem lennék hiteles, ha nem az igazat írnám. Ha elhallgatnám, hogy mennyire elegem van a számolgatásokból, hogy utálom az egész “muszájherkulest”. Aztán ilyenkor mindig felébred a lelkiismeretem, hogy hány sorstársam állna azonnal boldogan a helyembe, hiszen elhatározásomban egy egész szerkesztőség támogat azzal, hogy jobbnál jobb segítőtársakat rendel ki mellém.
Február 28.
Januárban választott új fogyókúrám nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Persze mindenki azt mondja, ne idegeskedjek, mert ez az igazi, a havonta ledobott 1-2 kiló – az tartós, és nem jön vissza. De ezzel a tempóval megöregszem, mire karcsú leszek! A férjem, aki mindent beleadva állt mellém az újévi elhatározásban, már kilenc kilót fogyott, lassan olyan a hasa, mint a lángos hátoldala. Pedig ugyanazokat az ételeket esszük, és a mozgásmennyiségünkben sincs igazán különbség: ő focizni jár, én Lacizni. Ez már egy ilyen nyelvújító fogalommá nőtt: lacizás, azaz kerékpározás, taposás, súlyzózás Kiss Laci személyi edző irányításával a MOM Wellnessben. Ezen a hétfőn is, a szokásos déli orvosértekezlet után – amire így, a gyed alatt is bejárok, hogy naprakész maradhassak – fogtam a kis motyómat, és elindultam az edzőterembe. A gyakorlatok bevésődtek, a gépeket már csukott szemmel is tudnám programozni.
Március 1.
Igaz ugyan, hogy életem és vérem a fogyókúrának adtam, de azért történnek velem szórakoztatóbb dolgok is. Ma például Csömörön jártam, az ottani Baba-mama klubban. Családias kis rendezvény keddenként, ahol a helyi kismamák összegyűlnek egy kis beszélgetésre, meghívnak egy-egy előadót, aki érdekességekkel szolgálhat gyereket váró-nevelő édesanyák számára.
Én is ilyen előadónak érkeztem, fogzásról, fogápolásról beszélgettünk az anyukákkal, miközben az óriási teremben aprócska csemetéik garázdálkodtak. Nagyon jól éreztem magam a kis “olaszos” rendezvényen: körben ültünk a terem közepén párnákon, a gyerekek körülöttünk játszottak, zsibongtak.
De hogy miért is írtam ezt le? Mivel nagyon korán érkeztem, bementem a művelődési házba, és leültem a padra. A sorban érkező anyukák pedig egyenként konstatálták – na jó, nem mindenki, de azért szép számmal: “Te vagy a csaj a Kismamából!”
Március 5.
Persze más felhangjai is vannak a történetemnek. Vásárolgatok Nandával az egyik hipermarketben, éppen az újságok közt válogatok, amikor észreveszem, hogy valaki néz. Az a bizonyos hátamba fúródó tekintet… Megfordulva egy csinos, fiatal anyukát látok férjjel, kisbabával, amint szándékosan félhangosan odaszól a férjének: “Na, ez az a dagadt csaj az újságban. Csak tudnám, kit érdekel!” Most mégis jobban szeretném, ha senki nem ismerne fel.
Március 6.
Nanda már két napja nagyon csúnyán köhög. Láza semmi, de mintha könyörögne néha a levegőért. Eltorzult arcocskája fájdalommal teli, és én csak szomorkodom, hogy nem tudok rajta segíteni. Orvos létemre első dolgom a természethez nyúlni: lándzsásútifű-sziruppal próbálom enyhíteni a köhögését.
Március 7.
Muszáj elmennünk az orvoshoz. Homeopátiás szakorvos doktor nénink hosszú vizsgálatok után megállapítja, hogy Nandának tüdőgyulladása van. Az ítélet antibiotikum, köptetők, hörgőtágító.
Lacihoz ennek következtében nem jutok el, normális esetben egyáltalán nem érdekelne, hiszen a gyerekem mindennél fontosabb, de mára eljutottam odáig, hogy hihetetlen lelkifurdalást okoz. Ölelem köhögő pici lányomat, énekelünk valami gyerekdalocskát, és közben a biciklire és a sztepgépre gondolok… Gyorsan meg is állapítom, hogy nem vagyok egészen normális. Apa szerencsére korán érkezik, így mégis elmegyek tornázni az edzőterembe!
Március 9.
Reggel megint tornázni voltam, mert ez a rendszeresség jelenti számomra az új életet. Laci továbbra is tanácstalan, mert szerinte is lassú a fogyás üteme, de sosem elkeserítő, amit mond, inkább csak elgondolkodtató…
Közben már magam is érzek bizonyos tüneteket, a betegség jelei ismét mutatkoznak rajtam. Mire hazaérek, már lázam is van, plusz alhasi kellemetlenségek, az ítélet így magamnak is antibiotikum.
Március 10.
A gyógyszertől olyan éhes vagyok, mint a farkas. A megszokott reggeli kávé azonnal társakat követel. A kedvelt túró vagy mozzarella választékból most az utóbbira szavazok. Ez be szokott jönni, de valahogy két óra múlva megint éhes lettem. Sajnálom magam, de ellenállok.
Március 12.
Nanda szépen gyógyul, így a négynapos ünnepre óriási programokat tervezek kirándulásokkal, konditeremmel. Máté is örömmel mond igent.
Március 15.
Ma kirándulni voltunk. Egy baráti családdal bejártuk a még meseszépen havas Visegrádot és környékét, hazafelé pedig Szentendrén időztünk el néhány órát. Gyönyörű idő volt, észre sem vettem, hogy eltelt a nap.
Az előre szervezett programok azért jók, mert olyankor nem kell azzal foglalkoznom, hogy mit is főzzek, mit egyek, mi az, amivel nem ártok magamnak.
Az antibiotikum szedésével együtt járó éhségérzet lassan már csitul. A kislányom és apukája a korábban választott keretek közt gyakorlatilag bármit megehet, és még a legeldugottabb út menti étteremben is lehet kapni salátákat.
Összefoglalva az elmúlt egy hónap eseményeit, újabb változásokról számolhatok be. Kissé egyhangú, de hatásosnak ítélt táplálékom túróban, mozzarella sajtban és salátákban merül ki, időnként megspékelve natúr húsokkal. Ebben a hónapban két kilót fogytam. Igaz, tulajdonképpen az utolsó tíz napban. Ez nem jelenti azt, hogy egyéb napokon nincs változás: dehogynem! A minden fogyókúrázónak ismerős jojóeffektus, amikor egyik napról a másikra ugrik a mérleg 100-ról 102-re, aztán újra 101, 100. De ebben a hónapban már végre kétjegyű az eredmény. Szinte el sem hiszem… Ez újra erővel tölt fel! Reszkessetek, kilók, felfaltalak benneteket a hájevő kondiszörnnyel!!!
Kommentár: A szerkesztő
Valóban úgy van, ahogy Merci mondja: egy egész szerkesztőség áll a háta mögött. Hivatalból is az a dolgunk, hogy támogassuk, és hát meg is szerettük őt, így természetes, hogy drukkolunk neki. Ha megtorpanást látunk, ha elkeseredett levelet kapunk, összedugjuk a fejünket, elemezgetjük, mi lehet a gond. Tudjuk, hiszen Kis Lászlóval, személyi edzőjével is mindig egyeztetünk, hogy rendszeresen eljár az edzésekre, és halad, hiszen egyre többet bír, erősödik, épül az izom is. Ez azonban önmagában kevés a fogyáshoz. Laci maga ellen beszél, amikor mindig azt hangoztatja, hogy a fogyást az evésoldalról kell megfogni, az edzés csak rásegít, és persze formálja, keményíti a testet. Igaz, azt nem látjuk, mennyit és mit eszik Merci, de nincs okunk kételkedni abban, hogy úgy van, ahogy írja.
Mostanra mi, a segítők is arra jutottunk, hogy vagy széttárjuk karunkat, úgy látszik, Merci csak ilyen tempóban képes fogyni (ez persze magában hordja a veszélyt, hogy a sikertelenség kedvét szegi, feladja), vagy felülvizsgáljuk, mit is tettünk eddig. Újabb segítők bevetésével megpróbáljuk kideríteni, mit rontottunk el. Mi is vagyunk olyan elszántak, mint Merci, ezért természetesen az utóbbi lehetőséget választjuk. Jövő hónapban, reméljük, ezekről fogunk beszámolni.
Hajnal Éva
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
