Kisgyerek

Tényleg látják a szellemeket a gyerekek?

A felnőtt agy csinál szellemet a gyerek által valósnak megélt "képzelt barátból" - mondja a pszichológus, a jósnő szerint viszont a szellemvilág létezik, és egyáltalán nem félelmetes. A gyerekek pedig valóban holt lelkekkel kommunikálnak.
2014. Február 10.

Tényleg látják a szellemeket a gyerekek?

Anna először egy-másfél éves korában gondolkodtatta el komolyabban a családot, amikor pár alkalommal látszólag a teljesen üres falnak mosolygott és integetett. Beszélni még nem tudott, így szülei érdeklődésére csak mutogatott a semmibe: ott, ott. Most három éves, már folyékonyan beszél, így már tényleg a frászt hozta környezetére. Mert újra “elkezdte”. Egy bácsit említ, aki néha a szobájában, néha a fürdőben tűnik fel, de olyan is van, hogy a lépcsőfordulóból néz le az alsó szinten tévéző családra.

A kislány köszön neki, van, hogy jó éjszakát kíván és rácsukja a gardrób ajtaját, mert a bácsi megy már aludni. Elmondása szerint fehér ruhát visel, és nem csinál semmi különöset, csak csöndesen álldogál. És néz. Van, hogy Anna nem mer bemenni a szobájába, mert ott a bácsi, de az esetek többségében úgy köszönti, mintha jelenléte teljesen természetes lenne.

Nem felnőttnek való világ

A felnőttek reakciója persze, hogy a gyerek szellemet lát. Akár így van, akár nem, kezdjük az elején. A fent leírt jelenséget Bodnár Csilla gyermekpszichológus nem tartja általánosnak, praxisában elvétve találkozott ilyen esettel. Az ilyen kis gyerek személyisége még nagyon éretlen, csakúgy, mint észlelési és gondolkodási funkciói. Gyermeki sajátosságokat mutat, cselekedetei, gondolatvilága mögött “felnőtt ésszel” hiába keresünk okokat, összefüggéseket.Az érzelmek kialakulásának folyamatában először jóra és rosszra, vagyis a saját nézőpontjából kellemes és kellemetlen hatásokra osztja a világot. Vágykövető magatartást mutat, az örömelv vezeti, amelynek lényege az örömszerzés, és minden kellemetlen hatás elkerülése. Mit jelent ez? Az anya “jó”, mert enni ad és biztonságot nyújt, teli hassal anya karjaiban, vagyis a vágyak teljesülésekor minden szép és jó. Ilyenkor a gyerek maga is “jó”. Ellenkező esetben a környezet és ő maga is “rossz” – írja le a helyzetet a szakember.Később elkezd kialakulni az érzelmek differenciálódása: ha valamit nem kap meg, már nem azt gondolja, hogy anya rossz, mert nem engedi, hogy például virágföldet egyen, hanem, bár pillanatnyilag haragszik anyára, de anya attól még “jó”. Elkezdi megélni az érzéseit, a haragot, örömöt, és ezeket saját fejletlen, gyerekes módján dolgozza fel.

A bácsi aludni megy

Az egyik ilyen a kivetítés. A gyermek haragszik az anyjára, mert közé és vágyai közé állt, maradva az előbbinél például nem hagyta, hogy földet egyen. Ám eközben “fél haragudni”, mert semmitől nem tart jobban, mint a szeretet elvesztésétől. Mi erre a gyermeki logika megoldása? Érzelmeit egy tárgyra, egy képzeletbeli társra, barátra vetíti ki. Nem én haragszom anyára, hanem Enikő baba, vagy a kenguru, vagy akár a fehér ruhás bácsi. Ezzel máris megszabadult a nyomasztó tehertől.A picik “eszköztárának” másik, gyakran használt eleme az úgynevezett áttolás. Nem anya nem engedi, hogy ugráljak a pocsolyában, hanem a bácsi, a kenguru, a “képzelt barát”. Így anya megmarad jónak, miáltal én magam is jó vagyok annak ellenére, hogy rosszalkodtam – magyarázza Bodnár Csilla. A gyerekek fantáziája annyira élénk, és annyira valósnak élik meg a fantáziavilágot, ahogy felnőtt fejjel már képtelenség. A képzelt barátok feltűnéséhez nem kell ok-okozati összefüggés, megjelenésükhöz nem kell közvetlen kiváltó ok. Gyakran elég, ha a gyerek csak rosszaságot forral. Vagy ha Anna már álmos, de még messze a lefekvés, a bácsi a gardróbban elköszön, mert megy aludni.A képzelt barát, ha nem is általános jelenség, de a gyerekkor normális velejárója lehet, és csak mi, felnőttek kerekítünk belőle szellemet. Elkopott fantáziánkból csak ennyi futja. Később, ahogy a gyermek fejlődése során a vágykövető magatartás egyeduralmát lassan megtöri a szabálykövetés, kinél előbb, kinél később a képzelt barátok is elmaradoznak.

Mindenkiben megvan a tisztánlátás képessége

Némileg másként látja a kis Anna viselkedése mögött meghúzódó okokat Morgána jósnő, bár szerinte is mindez a kisgyermekkor sajátossága. Minden ember eredendően rendelkezik a tisztánlátás képességével, harmadik szemmel, magyarul az anyagi mellett érzékeli a metafizikai világot is. Ez a szellemek, angyalok otthona, akiket minden gyerek lát, hall, érez és kommunikálni is tud velük.Erre a felnőtt fejjel már különlegesnek számító képességre a túlélés esélyeinek növelésére van szükség. A gyerek végtelenül gyenge, sérülékeny, ez a bizonyos hatodik érzék segíti őt legyőzni a kihívásokat. Gondoljunk arra, ha valaki elveszti a látását, a hallása gyakran átlag felettivé válik, mintegy a fülével igyekezve megszerezni mindazt az információt, amihez vizuálisan nem fér hozzá. Ebből is adódik, hogy három-négy, de legkésőbb hat-hét éves korra az ember el is veszti ezt a képességet.Ekkorra érzékszerveink és a tudatunk is annyira kifinomult, hogy az agy egyszerűen nem tudná befogadni, képtelen lenne kezelni a “kétféle világból” érkező ingereket. Többé nincs rá szükség, innentől kezdve teljes erővel kell a reális világra koncentrálnunk. Része van benne természetesen a szülői tiltásnak is, amely “butaságnak”, “képzelgésnek” állítja be, ezáltal elnyomja a gyerek tapasztalatait, miközben tagadást, félelmet vált ki belőle. Ettől függetlenül bárkinél, bármikor elő lehet hozni ismét a tisztánlátás képességét, sőt nem egy felnőttből ki sem vész, csak tompul ez a fajta képesség – magyarázza Morgána.És hogy mind emögött is létezik klasszikus értelemben vett tudomány, Morgana orosz tudósok kutatásait említi. Azt állítják, hogy a tobozmirigy a mentális látás szerve, a harmadik szem, ami idővel elcsökevényesedik. Legkésőbb hét éves korra fizikailag is megváltozik, fátyolossá válik. Ennek következtében a legtöbb ember számára bezárul, ám ha homályosan is, de alkalmanként sokaknak át-átsejlik rajta keresztül a szellemvilág.Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: HáziPatika.com