Kisgyerek

Újabb gyerekekről derült ki, hogy összecserélték őket a kórházban

Pokollá tették a gyerekkorát a szülők, akikhez egy mulasztás miatt került.
2021. Október 06.
Még szívszaggatóbbá teszi a történetet, hogy már nem találkozhat az igazi anyukájával (Fotó: Getty Images)

A The Rioja nevű spanyol lap számolt be először a közvetlenül születésük után összecserélt lányok, Maria és Ana történetéről, ami egészen 2002-ig nyúlik vissza. A babák ugyanazon a napon látták meg a napvilágot, személyiségi jogaik védelmében azonban nem hozták nyilvánosságra a pontos dátumot, és a szereplők valódi nevét is megváltoztatták ugyanebből az okból.

Mindketten Észak-Spanyolországban, a Logrono városában található San Milán Kórházban születtek, 5 óra különbséggel. Először Ana jött világra és 2200 grammot nyomott, majd Maria is megérkezett 2300 grammos súllyal. Mivel mindkettejük alatt keveset mutatott a mérleg, az orvosok úgy döntöttek, hogy a szülőszobából rögtön a csecsemőosztályra szállítják őket szigorú megfigyelésre. A kicsiket inkubátorba tették, ahonnan aztán nem a saját szüleik kezébe kerültek.

Senki sem vitatja, hogy emberi mulasztás történt, azt azonban ennyi év távlatából szinte képtelenség felderíteni, hogy ki hibázott pontosan. Ez sovány vigasz Marianak, akinek rendkívül nehéz gyerekkora volt, feltételezett szülei ugyanis teljes mértékben alkalmatlanok voltak a gyereknevelésre. Azt, hogy sok megpróbáltatáson kellett keresztülmennie az is bizonyítja, hogy végül annak az asszonynak a gyámsága alá került, akit anyai nagyanyjának hittek. 

2017-ben, amikor a kislány 15 éves volt, a nagymama arra kérte a férfit, akit mindenki Maria apjának gondolt, hogy járuljon hozzá a gyerekneveléssel járó kiadásokhoz, ő azonban egyre hajmeresztőbb kifogásokkal állt elő, hogy kibújjon a felelősségvállalás alól. Az egyik ilyen hárítás alkalmával hagyta el a száját, hogy bizonyítékot akar arra, hogy a kiskamasz valóban az ő gyermeke. 

Az eredmény, mely szerint a férfi nem a lány biológiai apja, mindenkit meglepett, majd a kislány feltételezett anyukájáról is kiderült, hogy nincs közöttük rokoni kapcsolat. Maria ekkor döntött úgy, hogy harcba száll az igazáért, hiszen helyrehozhatatlan sérelmeket szenvedett el hosszú éveken keresztül. Miután nagykorú lett, a helyi Családi Bíróság után az Egészségügyi Minisztériumhoz fordult, hiszen szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba és nem mellesleg busás kártérítési igényét is benyújtotta. 

A Minisztérium állásfoglalása szerint ennyi idő után képtelenség pontosan meghatározni, hogy ki és hogyan hibázott, ennek ellenére vizsgálatot indítottak a lány ügyében, már csak azért is, mert ki kellett deríteni, kik lehetnek Maria valódi szülei, és hogy hol él az a lány, akivel annak idején összecserélték. Így került a képbe Ana, és arra a sajnálatos tényre is fény derült, hogy Maria vér szerinti anyukája 2018-ban meghalt, így minden remény szertefoszlott, hogy találkozhasson vele.

Rendkívül hányatott gyermekkora és az elszenvedett traumák miatt Maria 3 millió eurós kártérítést követel, hiszen ha úgy vesszük, az elmúlt 19 évben egészen más életet élt, mint ami valójában járt volna neki. Az emberi mulasztás tényét a minisztérium is elismerte, 215 ezer eurónál többet azonban nem óhajt fizetni a károsultnak. A másik lánynak, Anának nem áll szándékában jogi útra terelni az ügyet.