Egy gyönyörű reggelen a napocska kíváncsian kukucskált ki a távoli hegyek mögül. Vajon ma milyen kaland vár aranyhajú kis barátjára?
– Nézzétek csak, milyen gyönyörű idő van! – szólt Anya a reggeli kakaókészítés közben.
Apa és Poci kinyitották a terasz ajtaját, és mélyet szippantottak a friss levegőből. Ekkor a távolból hangos sípolásra lettek figyelmesek.
– Mi lehet ez? – kérdezte Poci meglepetten.
– A nosztalgiagőzös hangja – válaszolt Apa, és mesélni kezdett a régi, öreg gőzösről.Poci kíváncsian hallgatta Apát, amikor Anya a friss kakaóval a kezében a teraszra lépett.
– Anya, képzeld, erre jár a régi vonat! – újságolta Poci boldogan.
– Bizony, hallottuk a hangját – magyarázta Apa is lelkesen.
– De jó lenne vonatozni egyet! Van kedvetek? – kérdezte Anya.
– Persze. Jaj, de jó! – örvendezett Poci, és már szaladt is a bejárati ajtó felé.
– Állj csak meg, kiskomám! – szólt Apa a kisfia után.
– Előbb reggelizzünk meg, azután indulhatunk! – mondta Anya.
Poci szó nélkül az asztalhoz ült, és úgy evett, akár egy kis angyal.
– Indulhatunk! – kiáltotta lelkesen, miközben kakaós bögréjét a mosogatóhoz vitte.
Reggeli után felkerekedett a család. Autóba ültek.
– Irány a Dunakanyar! Tudjátok, arra járt az országban először a vonat. Most is arra megy az öreg gőzös – mesélte Apa.
Valóban így is volt. Az autóból egyszer csak meglátták a régi vonatot. Lassan, komótosan zakatolt a hegyek lábánál.
– Utolértük! Utolértük! – lelkesedett Poci.
– A következő állomásnál megállunk, és felszállunk mi is a vonatra – mondta Apa.
– Hurrá! Hurrá! Vonatozni fogunk! – mondta izgatottan Poci.
Az állomáson Apa megvette a jegyeket, és a család felszállt a régi vonatra.
Poci Anya ölében ült, és a vonat ablakából nézte a tájat. Egyszer csak egy egyenruhás bácsi érkezett.
– A jegyeket kérem! – mondta határozott hangon.
Apa elővette a jegyeket, és kisfia kezébe nyomta. Poci a kalauz bácsi felé nyújtotta a három jegyet, ám ekkor különös dolog történt. A kalauz bácsi kinyitotta varázstáskáját. Két kis manósapka bukkant elő, és halk kuncogás hallatszott a táskából.
– A segédeim – magyarázta az egyenruhás bácsi, s közben pajkosan Pocira kacsintott.
A kalauz apró segítői kilyukasztották a jegyeket, és óvatosan a meglepett kisfiú kezébe csúsztatták.
– Ezt tedd el emlékbe! – suttogta alig hallhatóan a piros sapkás manócska.
Poci nadrágzsebébe csúsztatta a kincseket. Az izgalmas vonatozás nemsokára véget ért. A gőzös visszaért az állomásra, ahol a parkolóban Apa autója türelmesen várakozott. A család átszállt a piros autóba.
Hazaindultak.
A fák között egyszer csak előbukkant a vonat. Ablakából a kalauz bácsi és két titokzatos segédje boldogan integetett Pocinak. A kisfiú máig is őrzi a varázslatos vonatozás emlékét és a manók által kilyukasztott jegyeket.
Kapcsolódó cikkek
