Kisgyerek

Vizsgálat indult a kisfiú ügyében, akit egyik kórházból a másikba küldtek

Bot fúródott egy kisfiú szemébe kirándulás közben, az anya szerint két kórházban sem akarták ellátni kisfiát. A kórházak árnyalják a képet, vizsgálat is indul.
2019. Április 29.
Vizsgálat indult a kisfiú ügyében, akit egyik kórházból a másikba küldtek

Az RTL Klub híradójának nyilatkozta azt egy anyuka, hogy egymás után két budapesti kórházban nem akarták (illetve az első esetben nem tudták) ellátni kisfiát, aki kirándulás közben balesetet szenvedett, egy bot fúródott a szemébe.

A kirándulás közben megsérült kisfiú sebe erősen vérzett, a szülők mentőt hívtak és a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba szállították a fiút, az intézetben azonban közölték, hogy nem tudják ellátni a kisfiút. Ennek oka állítólag az volt, hogy nincs elég gyermek-aneszteziológus az intézetben, így nem tudták volna biztonságosan vállalni az esetleges műtétet.

Az elutasítás után a mentő a SOTE Szemklinika Ambulancia felé vette az irányt, a mentőtisztek a kórház diszpécserétől azt a tájékoztatást kapták út közben, hogy náluk sem tudják ellátni a kisfiút. Végül a szomszéd utcában vesztegelve sikerült valahogy megbeszélni, hogy mégis odavihessék, ám mikor az intézethez értek, egy doktornő közölte, hogy ha nem hoztak “papírt” (hogy pontosan milyen dokumentumot hiányolt, arra a szülők nem jöttek rá), akkor nem fogadják be a gyereket – írja az Index. Végül mégis felvették a gyereket a megfelelő osztályra.

Az anya állításaira először a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája reagált. Ezt írják:

“A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájára 2019. április 18-án, csütörtökön délután érkező, balesetet szenvedett gyermeket az intézményben soron kívül, a szakma szabályainak megfelelően ellátták, függetlenül attól, hogy ezen a napon a klinika nem volt a sürgősségi ügyeletre kijelölt fővárosi intézmények között. A Szemészeti Klinika kedd, szerda, péntek és szombati napokon látja el ezt a feladatot. A hét többi napján a protokoll szerint kizárólag az ügyeletes intézmények által megvizsgált, és továbbutalt legsúlyosabb állapotú 18 év alatti pácienseket fogadja.

Az ügyeletes szakorvos a folyamatban lévő többi beteg vizsgálatát megszakítva, azonnal megkezdte a gyermek kivizsgálását. A szakmai elveket maximálisan figyelembe véve ultrahang és CT vizsgálatot végzett, melyek egyértelműen bizonyították, hogy látást veszélyeztető perforáló sérülés nem áll fenn, illetve idegentest sincs a szemben. Bár az egyetem területén 0-24-ben működik gyermek aneszteziológiai ellátás, mivel sürgősségi műtétre nem volt szükség, a szemészeti beavatkozást másnapra tűzték ki. A szülők minderről teljes körű szóbeli tájékoztatást kaptak az ügyeletes orvostól.

A húsvét pénteken történt beavatkozás során szaruhártya sérülés és kötőhártya seb látszott, amelyet a szakorvos ellátott. Mivel a gyermek aluszékony volt, a műtétet követően az egyetem egyik gyermekklinikájára szállították megfigyelésre, azóta már elhagyhatta a klinikát, és kétszer tért vissza kontrollvizsgálatra a szemészetre.

A fent nevezett eset mellett, április 19-én, nagypénteken, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának ambulanciáján 93 beteg fordult meg, és 6 sürgősségi műtétet végzett a sebész team ügyeletese. A páciensek jelentős része más intézményekből átirányított ambuláns beteg volt.”

Az Indexhez a Bajcsy-Zsilinszky Kórház is eljuttatta a közleményét:

“Nem a gyermekaneszteziológiához értő szakember hiány áll az eset hátterében, hanem az, hogy kórházunk nem gyermekkórház, így 3 év alatti gyermekek aneszteziológiai műszeres felkészültséggel nem rendelkezünk. Ezért éppen a gyermek érdekében és a szakmai ajánlásoknak megfelelően történt az átirányítás a legmagasabb szintű, speciális ellátást nyújtó szolgáltatónak.

Az Önök által leírt esetben az Országos Mentőszolgálat Főorvosi és Szuperügyeleti Osztálya – Központi Ágynyilvántartó – bejelentkezése után azonnal a beutalási rendnek megfelelő, az ellátásra felkészült intézménybe szállították a sérültet.

Kórházunk Aneszteziológiai és Intenzív Osztályán jelenleg 16 szakorvos rendelkezik anszteziológiai szakvizsgával, melynek része a gyermek aneszteziológia.”

A kisfiú édesapja levelet küldött az Indexnek, amelyben azt írja, hogy felháborítja a SOTE “árnyalása”, amelyből az derül ki, hogy a kisfiuk teljesen kielégítő ellátást, kapott, nincs semmi probléma a rendszerrel. Holott szerinte “ez egészen biztosan nem így van”.

Ahhoz, hogy a SOTE klinikán soron kívül ellátták a kisfiút annak ellenére, hogy nem ez az intézmény volt az ügyeletes, az apa azt írta, hogy ez igaz, de csak miután a felesége sírva kérte a doktornőt hogy vizsgálja meg, illetve a vizsgálat alatt lévő idős hölgy saját maga kérte, hogy kerüljön elé kisfiuk. Illetve feltette a kérdést: “de akkor ki lett volna az ügyeletes? A Bajcsy kórház is elutasított minket. Oda akartak visszaküldeni…”

A kórház közleménye szerint a szakmai elveket maximálisan figyelembe véve ultrahang és CT vizsgálatot végzett, melyek egyértelműen bizonyították, hogy látást veszélyeztető perforáló sérülés nem áll fenn, illetve idegentest sincs a szemben. Az apa ugyanakkor azt írta, nekik azt mondták, hogy azt, hogy biztosan nem maradt bent valami azt a feltáráskor fogják látni. “A CT leírásból is az látszik, hogy feltárásra van szükség” – tette hozzá.

A SOTE levelében azt is írta, hogy milyen sok embert láttak el nagypénteken: Az apa ezzel kapcsolatban azt írta:

“Ez nagyon sok egy csapatnak. Remélem mindenkinek tudtak segíteni időben. Köszönjük mindenkinek a munkáját, és hálásak, vagyunk hogy a kisfiunk maradéktalanul meggyógyul, nagyon nagy szerencsénk van. Szülőként tudom, hogy milyen türelmetlen és rossz döntéseket tud hozni az ember, ha fáradt már csak nevelés terén is. Arra kérném a kórház vezetőségét, aki a levelet írta, hogy azon fáradozzon, hogy a lehető legjobb munkakörülményeket biztosítsa a dolgozóinak, hogy mindenki a legjobb ellátást tudja kapni, ne kelljen mentegetőzni, és “árnyalni” a betegek panaszait.”

Közben a Népszava megkérdezte az egészségügyért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumát, nem kellene-e szerintük újragondolni a sürgősségi betegellátást, Az Emmi először annyit válaszolt a Népszavának, hogy ez a kórházak ügye, nem a minisztériumé. Később viszont egy újabb kérdést a Nemzeti Népegészségügyi Központnak továbbítottak, innen az a válasz érkezett a laphoz, hogy április 26-án vizsgálat indult az ügyben. Hogy mi a vizsgálat pontos célja, tárgya, arról nem tudni semmit.

Forrás: Index.hu