Keresési találat:
Láz
Előbb-utóbb minden gyerek belázasodik, ezért jó, ha tudjuk, mivel állunk szemben, és felkészülünk a fogadására. Ha nem esünk pánikba, a gyerkőcök is jobban gyógyulnak.Antibiotikumok – barát vagy ellenség?
Sok szülő csak akkor elégedett, ha recepttel a kezében távozik a rendelőből, mások éppen az ellenkezőjét értékelik: szeretnék gyereküket antibiotikumok nélkül fölnevelni.Saját felelősségre – a gyerekkórházban
Átmeneti időszakban élünk: a választás és döntés joga az egészségügyi intézményektől egyre inkább a beteg, kiskorú esetében pedig a szülő kezébe kerül. Mit tegyünk, ha kórházba tanácsolják gyerekünket?Mellpótlékok
Talán az emberiséggel egyidős az a vágy, hogy rávegyük a csecsemőt: sírás helyett inkább aludjon, vagy békésen nézelődjön. Mi a megoldás: cumi, ujjszopás vagy szoptatás?A pici körmök kurtítása
Az újszülött körme még össze van nőve a körömággyal, ezért körömvágáskor sérülést okozhatunk, és ez fertőzésveszéllyel jár. De akkor hogyan vágjuk a aprócska körmöket?Burjánzó erek (Hemangióma)
Pár hetes volt a kis Alíz, amikor a nyakán pici piros foltot vettek észre. Nyár volt, forróság, azt hitték, csak a szokásos "melegkiütés". Behintőporozták, de nem múlt el, sőt rohamosan nőni kezdett.Bölcsőhalál: amit tudni érdemes róla
Ma sem tudjuk még pontosan, mi okozza a hirtelen bölcsőhalált, ám a statisztikai adatok elemzésével és különböző megelőző intézkedésekkel jelentősen csökkenthető e tragikus esemény előfordulásának gyakorisága.Allergia – Mindent, amit tudni kell róla
Ha parlagfűmező felől fúj a szél, akkor csukjunk be ajtót, ablakot, meneküljünk földbe vájt pincébe, barlangba, vagy utazzunk távoli hegyekbe? Az allergia népbetegséggé vált, nem csoda, hogy a megelőzés lehetőségei az érdeklődés középpontjába kerültek.Esélyegyenlőség pocakkal és gyerekkel
Akik gyereket nevelnek, rengeteg boldogságot, örömet, de egyúttal komoly kihívást is kapnak az élettől. Nehezített pályán haladnak, manapság viszont annak is örülhetünk, ha egyáltalán egyenlő esélyekről beszélhetünk, nemhogy támogatásról.Három harmad ételei
Kapjon meg mindent a magzat, amire szüksége van! Közben persze saját szükségleteiről is gondoskodnia kell a kismamának: ahogy múlnak a hónapok, más-más egészséges ételféleségekkel járunk a legjobban.Terhesség: a has viszketését a máj is okozhatja
Várandósok gyakran tapasztalják, hogy vadul viszketni kezd gömbölyödő pocakjuk bőre. Ezt rendszerint a bőr feszülése okozza.Mikor mit vizsgálnak?
Sokféle vizsgálat áll rendelkezésünkre a várandósság idején. Az eredmények segíthetnek a kismama és a magzat egészségi állapotának megítélésében.Védekezőképesség a terhesség alatt
Nem elég az estig tartó "reggeli" émelygés, még a legkisebb nátha is lever a lábamról! - több ezer kismama ébred ezzel a hervasztó gondolattal nap mint nap, a téli hónapokban.Pocakkal a fogorvosnál
Fogaink szépsége és épsége nagyrészt azon múlik, hogy megtanultuk-e, gyakoroljuk-e a megfelelő fogmosást. A helyes táplálkozáshoz kerülnünk kell a cukros, savas ételeket, és figyelnünk kell arra, hogy eleget rágunk-e.Ödéma a terhesség alatt
A kismamák 60-70 százalékánál természetes, hogy az utolsó harmadban "vizesedés", vagyis ödéma alakul ki bizonyos testtájakon, leggyakrabban a lábakon.