Keresési találat:
Az ágybavizelés nem szégyen!
A bepisilést ma is szégyellni való dolognak tartja a közvélemény, így a gyermekek közel fele nem, vagy csak későn kap segítséget problémájára.Kölcsönös ismerkedés
Azok az anyaméhben fejlődő babák, akikkel anyjuk rendszeresen "beszélget", jobban fejlődnek mint akik relatíve izoláltan, csak "úgy nőnek" ott benn.A kisbabának dalból (is) van a lelke…
A szülők és a kisgyermekek gondozásával foglalkozó szakemberek régóta tudják azt, amit az agykutatók számítógépes rétegfelvételekkel is bizonyítani tudnak: a gyermekek beszédtanulását fejleszti, gyorsítja az énekek, mondókák, a ritmikus zene hallgatása.A látás fejlődése – Mit látnak a gyerekek?
Az embergyerek - ellentétben sok csukott szemmel világra jövő emlőskölyökkel - nyitott szemmel születik, de ez korántsem jelenti azt, hogy látása azonos értékű és fejlettségű volna a "felnőtt emberpéldányokéval".A kisgyerek és a tévé
Az élet első három évében jobb, ha a gyerek egyáltalán nem néz televíziót - így összegezhető az amerikai gyermekgyógyászok akadémiájának (AAP) ajánlása.Elszakadás – Te el tudod engedni a gyermekedet?
Léteznek fiúk, lányok, illetve férfiak és nők, akik még érett felnőtt korukban sem váltak le a szüleikről. A túl szoros, elszakíthatatlan kötelékek akadályozták őket? Vagy az önbizalomhiány, a félelem az önállóságtól, a harctól, a kritikától?A lábadozás időszaka
A betegség hosszabb-rövidebb ideig tartó folyamat, mely folyamat vége a lábadozás, amit a szülők és ápolók egyaránt nagyon várnak.Kell-e félni a kádmanótól?
Szinte valamennyi kisgyerek fél valamitől. Árnyéktól, villámlástól, rejtélyes zajoktól vagy éppen rovaroktól, bogaraktól.Gyermekkori figyelemzavar és hiperaktivitás
A figyelemzavaros, túlmozgásos gyerek már korán problémát jelent a szülőnek és a közösségnek, mégis leggyakrabban e problémák elmélyülésekor, az iskoláskorban kerülnek szakemberhez az ilyen gyermekek.Ágyba járók
A gyermekurológiai szakrendelést sokszor keresik fel a szülők azzal a problémával, hogy gyermekük alvás közben bevizel. A gyermekkori éjszakai ágyba vizelés sokkal gyakoribb jelenség, mint az a köztudatban elterjedt.Ha kórházba megy a gyermekünk…
Ha kórházba megy a gyermekünk, az az egész családnak nagy megrázkódtatás. Abban, hogy a gyermek hogyan tűri a kórházat, a betegségen kívül az életkor, az értelmi és érzelmi fejlettség, illetve az is közrejátszik, hogy milyen a szülő és a gyermek viszonya.Nyelvi fejlődési zavarok
A lelkes, mosolygós, igyekvő óvodásból miként válik gyakran az első osztály végére szorongó, rosszkedvű, fáradt iskolás?Miért étvágytalan a gyermek?
Szülők, gyermekorvosok teszik fel gyakran a címbeli kérdést, keresve az okokat és mindazt, amivel a gyermekkori étvágytalanság befolyásolható.Gyermekkori fejfájás – Először találd meg az okot!
"Anyu, nagyon fáj a fejem!" - hangzik el gyakran a panasz. "Mitől fáj a gyermek feje?" - merül fel a kérdés a szülőben, aki ilyenkor többnyire valamilyen súlyos alapbetegséget feltételez.A bőr színelváltozásai
Hogy milyen bőrszínnel születünk a világra, öröklött génjeinktől függ. A sötétebbek több bőrfestékkel rendelkeznek, mint a világos bőrűek. Előfordul azonban, hogy velünk született bőrszínünk is megváltozik.