Pénztárca

Bölcsődei támogatás: március végéig kérhető a havi 40 ezer forint

Március végéig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás - tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023. Március 16.
bölcsőde
Fotó: Getty

A kisgyermekes szülők 2023. március 31-ig pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra – mondta el a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Ezt az összeget azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, családi vagy munkahelyi bölcsődében, illetve napközbeni gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatóknál helyezik el (vagyis akik magánellátást választanak, vagy csupán ott van hely a kicsinek).

A támogatás az óvodai nevelés megkezdéséig nyújtható, akár több gyermekre is – ismertette.

Czomba Sándor elmondta: a programnak köszönhetően az elmúlt években már több ezer szülő számára vált lehetővé az újbóli munkába állás, a bölcsődei támogatással az elmúlt években már mintegy 10 ezren éltek.