Pénztárca

Fontos változás jön a kamatstop kapcsán

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter fontos bejelentést tett.
2022. Október 17.
kamatstop
Meghosszabbították a kamatstopot Nyitókép: Getty Images

A gazdasági helyzetre hivatkozva a kormány fél évvel meghosszabbítja a kamatstopot, így már 2023. június 30-áig lesz érvényben az intézkedés. Ezen felül kiterjesztik a 3 és az 5 éves kamatperiódusú hitelekre is kamatstopot. A döntés összesen 350 ezer családot érint majd, tehát 66 ezerrel többet, mint eddig. (A kiterjesztés miatt 66 ezerrel több család veheti igénybe a kamatstopot.)

A törlesztők kamatának emelkedését gátló intézkedést januárban jelentették be. Ha nem tolta volna ki a kormány a végdátumot, becslések szerint 55 százalékkal emelkedett volna a családok törlesztőrészlete.  

Nem mindenki örül

Még szeptemberben a Magyar Baknszövetség főtitkárhelyettese, Sütő Ágnes úgy nyilatkozott az Infostartnak, hogy több okból sem jó ötlet a kamatstop.  Elmondása szerint „aránytalanul nagy terheket ró a pénzintézetekre”, ráadásul piactorzító hatással is jár.

A növekvő terhek miatt kevesebb lesz a hitel-kihelyezés, és ez 1 százalékos GDP csökkenést – állítja a szakember. A bankoknak nem csak a fizetőképesség megőrzése a cél, hanem a hitelezés fenntartása, a gazdasági növekedés támogatása is. A jó megoldás a fokozatos kivezetés lenne – véli. 

A hitelmoratórium is érvényben van még

2020. március 18. óta minden lakossági hitelre (lakáshiteltől, az áruhitelen át a személyi kölcsönig) hitelmoratóriumot hirdettek. Ami azt jelenti, hogy aki megterhelőnek érzi a jelenlegi gazdasági helyzetben hitelének a fizetését, az kérheti az ideiglenes fizetési halasztást. (Aki tudja, természetesen fizethette, fizetheti tovább.) 

Azóta meghosszabbították ezt is: jelenleg 2022. december 31-ig van érvényben. Hasonlóképpen kitolták a benzin- és az élemiszerárstop érvényességi gatáridejét is.

Nyitókép: Getty Images